Papiruszportál 2012. október 11.
Lehotka Ildikó kritikája
Olasz Kultúrintézet, 2012. szeptember 30.
A Korunk zenéje sorozat, mely 38 éve létezik, idei első hangversenyét hallgathattam meg szeptember 30-án az Olasz Kultúrintézetben; egy kivételével, mely magyarországi bemutató volt, ősbemutatókat kínált a műsor. Öt mű hangzott el, háromban két szólóbrácsa is szerepelt, ami önmagában is kuriózum. Mindig ünnep, ha új magyar műveket hallhat az ember, és mintha ezek az alkalmak sűrűsödnének.
Elsőként Eötvös Péter Schiller, energische Schönheit című műve szólalt meg, magyarországi bemutatóként. Az előadói apparátus nem mindennapi, harmonikát és nyolc énekes szólistát hallottunk nyolc fúvós és két ütőhangszeres mellett. Eötvös darabjai mindig izgalmasak, ez is az, a Schiller-szövegeket tartalmazó mű filozófiai jellege is figyelmet érdemel. Az első tétel hangzásvilága unikális, és a szerző igazolta a különös apparátus létjogosultságát. Az ütőhangszerek helyenként túlzottan csengtek, a harmadik tételben is, a harmonika mint színező hangszer – az orgonát juttatta az ember eszébe – hol belesimult a zenei folyamatokba, máskor lezáró szerepet kapott. A nyolc énekhang rendkívül kifejező, az énekesek nagyszerűen tolmácsolták a bonyolult szólamokat. Eötvös a szöveg megzenésítése során meg-megismételt részeket, melyek a Művészet- és történelem-filozófiai írások című kötetből valók, ahogy Schiller, úgy Eötvös is a szikárságra, világosságra törekedett a zenébe öntés során. Talán a III. tétel tetszett a legjobban, a rövid anyag itt tört a legmagasabbra, az énekhangok tekintetében mindenképp.
Horváth Balázs Double cadence avec deux doubles című műve már a két szólóbrácsás darabok közé tartozott. A két hangszer nem sokszor szerepel szólistaként, pedig a hangszín nagyon szép. A brácsa mint szólóhangszer nem vívta ki a legkeresettebb instrumentum címet, szerencsére a kortárs zeneszerzők keresik az új hangzást, így olyan hangszerek is kiemelt szerepet kaphatnak, melyek eddig nem.
A Double cadence avec deux doubles felépítése egyedi, ahogy a hangzásvilága is. Horváth Balázs kihasználja a térbeli lehetőségeket, a két szólóhangszer egyre közelebb kerül egymáshoz (Vajda Gergellyel közös szerzői lemezén is van hasonló darab, ahogy Kurtág …concertante című darabjában), a méltatlanul mellőzött hangszert új fényben mutatja meg. A Double cadence érdekes mű, sok egyéni, új ízzel, sok egyéni, de a korábbi kompozíciókból ismert részekkel, és néhány klisészerű megoldással (a nyitótétel kezdetén, később arpeggiók, skálamenetek). A nagyzenekarra írt tételek zenei anyaga sokrétű, színes, az esőcseppek kopogását idéző lezárás nagyon tetszett. A sokrétűség azonban némi vegyességgel is párosult, Horváth darabjaiban egyfajta eklektikát érzek, ami nem mindig fűződik fel egy szálra.
A szünet után Hollós Máté Viole contro violenza című műve szólalt meg, a cím a koncert mottójává is vált: Brácsák az erőszak ellen. A kétrétegű kompozíció öttételes, itt is szerepelnek önálló kadenciatételek, három, ezek önállóan is előadhatók, kiragadva a műből. Az első tétel melankolikus-fájdalmas hangulata ragadta meg a közönséget, helyenként a bartókos, máshol Lutoslawskira gondolhatunk. Gyönyörű volt a második tétel, szép a vonóshangzás, az oboa kicsit élesnek hatott. A IV. tételben a sejtésszerű magyaros intonáció tetszett. Igazán szépen szólt a két szólóbrácsa együtt, megejtő hangzást, kifejezetten szép dallamíveket írt Hollós a két hangszer számára. Nagyon jó darabot hallottunk, igen kifejező előadásban.
Dargay Marcell Pacific 012 című darabja háromtételes, szintén két szólóbrácsát szerepeltető mű. A cím utalhat Honegger Pacific 231 című szimfonikus költeményére, békére és 2012-re is. A hangszerelés itt is különleges, a vonós hangszerek közül mindössze két nagybőgő kapott helyet a szólóhangszerek mellett. Dargay ezúttal is különös gondot fordít a kompozíció szerkezetére (az első tétel talán önálló mű is lehetett volna, az időtartamot tekintve), a hangzásvilág egyedi, talán a III. tétel zenei világa a legjellemzőbb a fiatal zeneszerzőre, leginkább a mű zárását tekintve. Különös, sok érzést magába foglaló hangszínt hallhattunk ez alkalommal is, rengeteg szép pillanattal. Az ütőhangszerek, ütőhangszerszerű effektusok erőteljes használata, ahogy az Eötvös- és Horváth Balázs-műben, itt is kiemelt szerepet kapott, a szólóbrácsák által is.
Vajda Gergely Orlando ébredése című darabját (a szerző meghatározása szerint allegória zenekarra) Virginia Wolf regénye és az abból készült film ihlette, három allegorikus nőalak azt mondja, énekli, táncolja, hogy Orlando ne ébredjen fel. Ám másik három nőalak eléri, hogy Orlando nőként élje tovább életét. A mű „hosszú, megszakítatlan tánc”, melynek zárása helyenként dzsesszes, filmzeneszerű, és valóban táncos, hol tökéletesen felismerhetően, hol csak sejtetően megvalósítva. A térhatást Vajda is kihasználja, ahogy Horváth és Dargay, a trombiták, melyek az igazság kikövetelését jelképezik, a közönség mögött játszanak. Vajda Gergely zenei világa nagyon szép, erre a darabjára az álomszerű hangzás, a hangszínek mesteri használata jellemző. Apró motívumokat ismételtet, különféle hangszerekkel, el- eltolva, ez is adja a jólesően szürrealisztikus hangzást. A darab az egyre magasabb hangok felé tart, és gyorsul, kihasználva a természetes dinamikai lehetőséget.
Az MR Szimfonikusok nagyszerűen játszottak, egyetlen pillanatig sem érezhettünk bizonytalanságot. Az öt művet úgy adták elő, hogy szépségük kibontakozhatott. Vajda irányította az együttest, a zeneszerző-karmester a kortárs zene elkötelezett híve és művelője, tökéletes biztonsággal mozog ebben a fajta zenei közegben, ez most is így volt. A koncerten elhangzott művek igen színvonalasak, kortárs zenei hangversenyeken nem mindig tapasztaljuk a darabok egyenletes színvonalát.
/Lehotka Ildikó/