playliszt/Molnár Szabolcs – 2015 01 29.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén Vajda Gergely fajsúlyos, nagy műsort vezényelt. A programban szereplő kompozíciók mindegyike drámai erővel fogalmazza meg sajátos mondanivalóját, s közös bennük az is, hogy egyszerre adnak lehetőséget absztrakt és konkrét narratívák szerinti értelmezésre. Vajda Gergely ezúttal inkább az absztrakció iránt mutatott fogékonyságot.
Brahms, Bartók és Richard Strauss egy-egy műve mellett ősbemutatóként csendült fel Sári József vonószenekari darabja, a Jakob’s Ringen mit der Finsternis (Jákob harca a sötétségben). A 2012-ben befejezett mű, érzésem szerint az idén nyolcvan éves komponista életművében a jelentékeny darabok sorába tartozik. A kompozíciót – szerkezeti-technikai jellemzői (forma, tematikus anyag természete, feldolgozásmód) tekintetében – szigorúság, racionalistás, a klasszikus modernitás iránti elkötelezettség; művészi-etikai értelemben következetesség, megbízhatóság jellemzi. Ugyanakkor a zenei szerkezet csomópontjai egyben érzelmi-dramatikus csúcspontok is, s ezek a csúcspontok meglepően világosan jelentik meg a bibliai történet, mint zenei narratíva pilléreit: a kompozíció már-már programzeneszerűen epikus. Míg a zenei szövet racionális szervezése mindig is jellemezte Sári József művészetét, gondolkodásmódját, “feltárulkozó, beszédes formájú” művekkel ritkábban jelentkezett. A Jakob’s Ringen mit der Finsternis címében az egyik legtitokzatosabb és legnehezebben értelmezhető ótestamentumi történetre (Mózes I. könyve 32, 23-33) hivatkozik, mely Jákob és egy angyal küzdelmét írja le. (“De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét. Jákob pedig ott maradt egyedül. Ekkor valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja a tusakodás közben”.)
Az egyes kommentárok – Isten nevének kimondhatatlanságától a puszta névben rejlő sorsüzeneten át egészen Jézus és a Sátán küzdelméig – magyarázatok egész sorát fűzik e jelenethez. Van olyan értelmezés is, mely szerint a történet arról szól, hogy csak azok számára van bocsánat, akik szembenéznek a bűnnel. Pszichológiai szempontból a külső erővel való viaskodás valójában egy belső vívódás kivetítése. A darab egy mottószerű, unisono felhangzó, schönbergi technikával kialakított, tizenkét hangú motívummal indul. A zeneszerző a koncert előtt – miközben ismerősökre vártunk a Zeneakadémia előterében – megsúgta, hogy e témát Jákob portréjaként képzelte el. Azaz – tehetné hozzá a történész-esztéta – a romantikus programzene jellegzetes zenedramaturgiai eljárásához tért vissza, a tematikus anyagot ő is a megjelenített dráma főhősével azonosította: mottó = szubjektum. Sári József darabjának Faustját (ha már tizenkét hangú a téma, mint Liszt szimfóniájában) Jákobnak hívják, s mint minden Faustra hajazó mitikus példázat, a Jakob’s Ringen mit der Finsternis is rendelkezik egyfajta, a művészi önvallomásokra jellemző, érzelmi telítettséggel. Utóbbi persze inkább csak érzet, a hallgató benyomása – Sári arról nem beszélt, hogy e kései remeke ars poetica volna.
A kompozíció – anélkül, hogy ez direkt módon explicitté válna – a zenei anyag szüntelen metamorfózisát tárja a hallgató elé, hasonlóan ahhoz, ahogy Jákob Izraellé változik. Fizikai értelemben a hős azonos marad önmagával, eszmei értelemben azonban átlényegül: “Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákob. Erre (ő, az Angyal?) azt mondta: nem Jákob lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél”.
Vajda Gergely interpretációjában az átváltozás nem a maga folyamatában, inkább szakaszaiban vált hallhatóvá. Biztonsági játékra törekedett, kicsit hosszabb tagoló szüneteket iktatott az elődásba, a darab utolsó szakaszában pedig “nem merte” a csodás hatást zeneileg is kibontakoztatni. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kortárs művek első olvasatának színvonalát ez a produkció túlszárnyalta.
Vajda a Sári-darabot követő Strauss szimfonikus költemény esetében sem a történet (program) és a zene közötti kapcsolat plasztikussá tételén fáradozott, inkább a mű absztrakt jellegére híva fel a figyelmet. S azt hiszem, hogy ezzel jól szolgálta Strauss meglehetősen morbid fantáziával megírt (a mű egy ember haldoklásának fázisait festi – állítólag) darabját.
A koncert első része Brahms Tragikus nyitányával indult. A mű bevezető Egy Tragédiához (a kortársak között volt olyan, aki Goethe Faustját gyanította a darab hátterében), most nekem olyan volt, mintha egy fedő alatt tartott, analitikus dráma első jelentét követnénk. 1880-at írunk, e dráma származhatna akár Ibsentől is.
Nagy várakozás előzte meg Bartók II. zongoraversenyét, a szólót Fülei Balázs játszotta. A zenekar és szólista az első tételben nehezen találta meg az összhangot, a közös nevezetőt, s ez érezhetően Füleit el is bizonytalanította. Igazán szépen a második tétel és részben a finálé sikerült.
Molnár Szabolcs
(Zeneakadémia, január 23.)
Forrás: playliszt