Néhány nappal karácsony előtt a Rádió zenei együttesei egy barokk és egy 20. századi oratóriumból komponáltak ünnepi műsort; az MR SZIMFONIKUSOKAT, ÉNEKKART és GYERMEKKÓRUST az első részben a zenekar vezető karmestere, VAJDA GERGELY, a másodikban az énekkar vezető karnagya, SOMOS CSABA vezényelte.
A nyitó barokk oratórium Bach D-dúr Magnificatja volt BARÁTH EMÔKE, VÁRADI ZITA, MEGYESI ZOLTÁN és REZSNYÁK RÓBERT énekszólójával. Vajda Gergely kitűnő tempókkal és remekül megragadott karakterekkel dirigálta Bach remekművét, emellett olyan világos hangzással, amely mind a historizmus áttetszőség-igényének, mind a modern hangszeres előadói hagyomány monumentalitásra való törekvésének eleget tett. Vajda megtalálta az izgalmas pontokat a rövid és sokszor hallott tételekben, és inspirálni tudta zenekarát és szólistáit. Az énekesek közül elsősorban Baráth Emőke hangjának kristályos tisztasága és kifejezésének magától értetődő egyszerűsége, továbbá Meláth Andrea drámai feszültségeket sejtető letisztultsága ragadott meg. Megkapóan szép volt Meláth és Megyesi duettje (Et misericordiae), viszont a Suscepit Israel tételben már-már zavaró volt – például a sóhajszerű kettős kötések megformálásában – Baráth „barokkos” és a maga módján szintén kitűnő Váradi Zita „operás” megoldásainak egyidejű megszólalása. Rezsnyák Róbert ebben a műben kissé elfogódottan szólalt meg. A zenekar viszont mind hangzásban, mind zenei koncentrációban szokásos, magas színvonalát hozta, a műben meghatározó szerepet játszó trombiták pedig a megkívánt mennyei zengéssel szóltak. A kórus korrektül énekelt, bár itt-ott nélkülözte a hangzás barokk karcsúságát, illetve nehéz fioritúrák kivitelezésének karcsúságát.
A Somos Csaba által vezényelt második részben Ralph Vaughan Williams kései, nagyszabású oratóriuma, a Hodie (avagy This Day) szólalt meg Somos Csaba vezényletével (a kiadott műsor a műnek csupán a műfajt megjelölő alcímét – „Karácsonyi kantáta” – tartalmazta). Jelentékeny kifejezőereje, frissessége és helyenként igen szuggesztív pillanatai ellenére a 20. századi angol zene egyik legnagyobb alakjának ez az összegző alkotása természetesen nem versenyezhet Bach Magnificatjával. Somos Csabáék azonban nyilvánvalóan nagy műgonddal és lelkesedéssel azonosultak a bibliai és profán szövegeken alapuló, roppant igényes művel, s az első részben tapasztaltnál is kiegyensúlyozottabb színvonalú, kifejezőerőben gazdag, kitűnő produkciójukkal nagy sikerre vitték a kétségkívül bőbeszédű darabot.
Ezúttal első helyen kell említenem a kórust, amely az eleve nagyobb létszámot, tömbszerűbb, nagyobb tömegű hangzást kívánó kantáta szempontjából ideális volt, és könnyedén birkózott meg a fizikai és technikai nehézségekkel (bár az angol szövegmondás érthetősége hagyott maga után némi kívánnivalót). A gyermekkórus általában a tételek elején, afféle ritornell jelleggel szólal meg a darabban – feladatukat ők is kulturáltan, szépen látták el. Itt jegyzem meg, hogy azt viszont mindenképpen illett volna megoldani, hogy a közönség akár vetített, akár nyomtatott formában, lehetőleg két nyelven követhesse a szöveget. Hiába az előadók megjelenítő ereje, ha nem követhettük nyomon, mit jelenít meg a 16 tétel.
Somos Csaba, aki már bizonyította, hogy a Rádiókórusnak fennállása óta a legjobb vezetői közé tartozik, ezúttal is imponáló biztonsággal és hatékonysággal vezényelte – nem csupán a hatalmas együttest, hanem az instrumentális szakaszokban magát a zenekart is. A zenei szövetet kiválóan tartotta karban, precíz volt, és a különböző látványos tablókat remek érzékkel építette fel.
Ebben a darabban Meláth Andrea, HAJA ZSOLT (bariton) és Rezsnyák Róbert énekelt szólót, mégpedig kitűnően. Segítette őket az is, hogy Vaughan Williams elsőrangú melodikus, és sok hálás feladatot bíz az énekesekre. Meláth Andrea elemében volt, és gyönyörűen énekelte a gyönyörű dallamokat. A fiatal Haja Zsolt volt számomra a koncert nagy meglepetése – az általam eddig nem ismert énekes tiszta, hajlékony, olaszos énekhang tulajdonosa, aki ezt a kitűnő hangot nagy technikai biztonsággal és figyelemreméltó zenei érettséggel tudja használni. Rezsnyák Róbert pedig valósággal újjászületett a hangverseny második felére, s nemcsak hangja nyílt ki, dallamformálása vált plasztikussá, de éneklésének expresszív-beszédszerű kvalitásai is nyilvánvalóvá váltak. A Rádiózenekar a nagyzenekari hagyományok minden rafinériájával megírt partitúra révén ismét elemében volt, fegyelmezett és minden részletében csiszolt játékával biztos fundamentumát jelentette a produkciónak. (December 19. – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: MR Zenei Együttesek)
Forrás: muzsika.net