vak

Anno Sacri bérlet / 1

A koncertet mottóként keretezi Samuel Rodigast korálversének nevezetes sora: „Mit Isten tesz, mind jó nekem”. A hagyomány szerint Rodigast, a jénai egyetem professzora 1675-ben beteg barátja, Gastorius számára, vigasztalásul írta ezt a verset; Gastorius pedig betegágyában költött hozzá dallamot. Ez a korál hangzik fel a koncert első és utolsó kantátájában. A figyelmes hallgató persze még egy sor további érdekességre is felfigyelhet majd, például arra a dallamra, mely a Weinen, Klagen kantáta híres kórustételében és a Jesu, der du meine Seele zenei szövetében is megjelenik, vagy azokra fantasztikus zenekari pillanatokra, melyeket a korszak legnagyszerűbb concertóival is felveszik a versenyt.
 
Mátyás-templom 2018-09-06 csütörtök 20:00

Bach: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen – kantáta, BWV 12.
Bach: Liebster Gott, wenn werd ich sterben? – kantáta, BWV 8.
Bach: Jesu, der du meine Seele – kantáta, BWV 78.
Bach: Was Gott tut, das ist wohlgetan – kantáta, BWV 99.

Vezényel: Pad Zoltán
Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
Ballabás Aliz, Csapó József, Gál József, Tomáš Šelc
(ének)

Jegyár: 3.000 Ft
Bérletár: 10.000 Ft

Bérletvásárlás: Anno Sacri bérlet

Hangversenyeink diák- és nyugdíjas látogatóink részére 20 % kedvezménnyel, fogyatékkal élők számára egységesen 800 Ft-ért látogathatók