vak

Együttesek Koncertek Együttesek | Szimfonikus zenekar [hun] Koncertek | Szimfonikus zenekar [hun] Koncertek 2019/20 1.félév [hun] Koncertek [hun]

Dohnányi bérlet 1.

A fiatal tajvani muzsikus, Su-Han Yang 2018-2019-ben, másodmagával vett részt az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány karmesteri mentorprogramjában. A berlini Hanns Eisler főiskolán tanult, jelenleg is a német fővárosban él. 2017-ben megnyerte a 10. Nemzetközi Grzegorz Fitelberg Karmesterversenyt, 2015-ben Riccardo Muti Operaakadémiáján tanulhatott. Budapesti koncertjének műsora a karmesteri rátermettség és virtuozitás igazi próbája és elvezényel egy olyan fuvolaversenyt is, melynek szerzőjét, a huszonhét éves argentin Alex Nante-t az Eötvös Alapítvány tavalyi programjában ismert meg. Alex Nante Buenos Airesben született. Generációjának egyik legmeghatározóbb személyisége. 2014 óta Párizsban él, kiegészítő tanulmányait (zenetudomány) itt végezte. Darabjaival több díjat is nyert már Franciaországban, Argentínában és Dél-Koreában. Az ősbemutató szólistája a nemzetközi rangú fuvolaművésznő, Camilla Hoitenga, aki már korábban is több tucatnyi új kompozíció premierjét vállalta.
 
Zeneakadémia Nagyterem 2019-11-26 kedd 19:30

Kodály: Fölszállott a páva – variációk
Stravinsky: A tűzmadár – szvit
Alex Nante: Fuvolaverseny – ősbemutató *
R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyei, op. 28. 

Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Camilla Hoitenga (fuvola)

Vezényel: Su-Han Yang

*A mű a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány részére készült.

Jegyár: 2.000 Ft/ 3.000 Ft/ 4.000 Ft/ 5.000 Ft

Következő koncertek

Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás

Ifjúsági sorozat 3.

MR 6-os Stúdió 2020-04-24 péntek 10:00

Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás
Vásárlás