Találatok a következőre: tag

MR2 SZIMFONIK+ A Müpából

A zenekar fennállása alatt nagyon sokszor és nagyon sok formában szólaltak már meg a Pál Utcai Fiúk dalai, de ezek, most először, egészen új köntösbe bújnak. Amikor 1983 nyarán pár unatkozó fiatal elkezdett egy szigetszentmiklósi garázsban csörömpölni, még csak az volt a cél, hogy elüssék egy kicsit az időt. Arra még álmában sem gondolt volna senki, hogy 32 év után Magyarország egyik legszebb, de biztosan a legrangosabb helyén, az MR Szimfonikusokkal adják majd elő saját dalaikat. A lényeg persze éppen a dalokban van, hiszen amelyek között ezen az estén elhangzik majd olyan is, amely azon a régi nyáron született és olyan is, amit még soha nem adtak elő, hiszen nem régen készült el, a következő lemezre. Igen, a dalok, amelyek annyiszor hangzottak el kis kluboktól kezdve a legnagyobb fesztiválokig, amelyekre annyian táncoltak, amelyeket hallgatva barátságok és szerelmek szövődtek. Egy jó dal bármilyen formában is előadható és mindig jó dal marad, ám ezen az estén a legszebb formájukat kapják: most előbukkanhatnak azok a kis részletek is, amiket a régen agyonjátszott, többször átmásolt kazettákról már régen eltakart a zaj. Az MR Szimfonikusok és a PUF tagjain kívül persze ott lesznek azok a vendégzenészek is, akik évek óta színesítik az együttes élő fellépéseit: Dióssy Ákos zongorista, vagy Szűcs Qka Krisztián, aki nem csak számtalan fúvós hangszerével vesz részt a produkcióban, de a dalok áthangszerelésében is közreműködik.

Bartók Emlékhangverseny

A Magyar Művészeti Akadémia emlékhangversennyel tiszteleg Bartók Béla zeneszerző halálának 70. évfordulóján.

MR2 SZIMFONIK + A MÜPÁBÓL Péterfy Bori & Love Band

A színésznő-énekesnő Péterfy Bori csapata, a Love Band 2007-ben alakult, az egykori Amorf Ördögök együttes tagjaiból. Eddig háromszor voltak a Müpa vendégei, mindhárom alkalommal más-más műsorral. A sanzonokból és a hatvanas évek rockzenéjéből merítő zenekar negyedik Müpa-beli fellépése ismét újdonság lesz a rajongók számára: az együttes egyetlen koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közösen szerepel. A Vámpír, a Hajolj bele a hajamba, az Ópium, a Téged nem és a többi Péterfy Bori-sláger áthangszerelve hallható majd ezen az estén. Igazi csemegeként a zenekar akusztikus-ülős dalgyűjteménye, a Fák, denevérek, piócák című műsor legjobbjai is felbukkannak a koncerten.

VÁSÁRY BÉRLET / 3

„Nem tudtam megtagadni melankolikus kedélyemtől azt az elégtételt, hogy egy nyitányt szerezzek egy szomorújátékhoz” – írta Brahms a Tragikus nyitányról. Érdekes módon a II. szimfóniával kapcsolatban is melankóliája miatt szabadkozik. „Az új szimfónia – tájékoztatta művei kiadóját – olyannyira melankolikus, hogy nem fogja tudni elviselni. A partitúrának gyászkerettel kell megjelennie”. Hasonlóan nyilatkozott utolsó szimfóniájáról is, melyet egyszerűen csak közjátékok sorozatának nevezett, „ízét” az északi vidékeken soha be nem érő cseresznye fanyarságához hasonlította. Vajon mi rejtőzik a vigasztalan bánaton túl? A kérdést Vásáry Tamással járhatjuk körül.

ÚJÉVI HANGVERSENY

Az édesanyja révén magyar felmenőkkel is büszkélkedő svájci karmester, Thomas Herzog zeneszerzőként is aktív és különösen intenzíven érdeklődik a spanyol zene iránt, legyen szó klasszikus modernekről, flamencóról vagy daljátékokról, zarzuelákról. Szenvedélyesen vonzódik a tánchoz, a bázeli színház tánctagozatának zenei vezetőjeként is tevékenykedik. A Magyarországon szívesen dolgozó karmester budapesti programját a rá leginkább jellemző kompozíciókból – tánczenékből, balett-részletekből – állította össze, és természetesen nem hiányozhatnak a műsorból a spanyol zene különböző műfajokat képviselő reprezentánsai sem.

VÁSÁRY BÉRLET / 3

„Nem tudtam megtagadni melankolikus kedélyemtől azt az elégtételt, hogy egy nyitányt szerezzek egy szomorújátékhoz” – írta Brahms a Tragikus nyitányról. Érdekes módon a II. szimfóniával kapcsolatban is melankóliája miatt szabadkozik. „Az új szimfónia – tájékoztatta művei kiadóját – olyannyira melankolikus, hogy nem fogja tudni elviselni. A partitúrának gyászkerettel kell megjelennie”. Hasonlóan nyilatkozott utolsó szimfóniájáról is, melyet egyszerűen csak közjátékok sorozatának nevezett, „ízét” az északi vidékeken soha be nem érő cseresznye fanyarságához hasonlította. Vajon mi rejtőzik a vigasztalan bánaton túl? A kérdést Vásáry Tamással járhatjuk körül.

ANNO SACRI BÉRLET / 2

A német és a latin nyelv sajátos keverékén énekelt, középkori eredetű, karácsonyi dallam, az In dulci jubilo az egyik legnépszerűbb európai vándordallam volt és túlzás nélkül állítható, hogy Mike Oldfield feldolgozása után „világslágerré” is vált. Telemann karácsonyi kantájának néhány melódiája jellegében emlékeztet e dallamra, koncerten felcsendülő Buxtehude- és Bach-művek viszont idézik is azt. A hangverseny jó alkalmat kínál tehát arra, hogy a német barokk zene három kiválóságának invencióját, találékonyságát – ha nem is versenyeztessük, de legalábbis – összevessük.

Karácsonyi koncert

Egy régi észt népdal csodálatos feldolgozásával kezdődik és Bach univerzális muzsikájával végződik a Magyar Rádió Gyermekkórusának karácsonyi hangversenye. A változatos műsor nemcsak évszázadokat és különböző stílusokat kapcsol össze, hanem távoli vidékeket is. Spanyol, bolgár és angol szerzők mellett a legendás afroamerikai kórusvezető és komponista, Moses George Hogan darabjai is felcsendülnek. A Gyermekkar a Bach-műveket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Énekkarával közösen adja elő.

Vásáry bérlet – Beethoven ciklus 2/2

Miként Mozart, úgy Beethoven sem írt le mindig mindent azokból a darabokból, melyeknek maga volt az előadója. A c-moll zongoraversenyt például – emlékezett vissza egy kortársa – hieroglifákra emlékeztető ákombákomszerű kottából játszotta. A zürichi Anda Géza Zongoraverseny 2012-es győztese, a tüneményes Varvara Nepomnyaszkaja természetesen nem hieroglifákból, nem is szépen szerkesztett kottából, hanem emlékezetből és szívből adja majd elő. Markus Hinterhauser, az Anda-verseny zsűrijének tagja úgy fogalmazott, hogy „megdöbbentő és aligha van arra szó, ahogy ez a lány zenél. Egész egyszerűen elfeledteti a hangszert, amin muzsikál; ennél többet nemigen lehet elmondani egy pianistáról.”

Jubileumi bérlet / 2

A legutóbbi koncertszezonban a Rádiózenekar tagjai közül, Nathan Giem, az együttes koncertmesterét tűntették ki az „Évad Művésze” elismeréssel. Az Amerikában született, Magyarországhoz szoros szálakkal kötődő muzsikus karmesterként is aktív, korábban pedig olyan kiváló zenekaroknál látta el a koncertmesteri teendőket, mint a Tokiói Filharmonikus Zenekar. Brahms Hegedűversenyének szólistájaként áll a közönség elé, a szünet után pedig egy olyan kompozíció szólal meg, mely a maga idejében aligha kerülhetett volna közös műsorra Brahms darabjával. Liszt Ferenc miséje az esztergomi bazilika felszentelő ünnepére készült, az 1850-as évek kiemelkedő alkotása. Fantázia-, érzelem- és ötletgazdag, mesterien összefogott, kiforrott és egységes stílusú kompozíció. Méltó társa e korszak nagy szimfonikus, zongora- és versenyműveinek” – írta a Liszt-kutató Hamburger Klára.