vak

Magyar Rádió Énekkara

 

A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult. A kórus repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az a cappella kórusműveket éppúgy, mint az opera- és oratóriumirodalom remekműveit a reneszánsztól napjainkig. Koncertjein a klasszikus és kortárs zeneszerzők művei egyaránt szerepelnek, így a legnevesebb magyar szerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Ligeti György, Kurtág György, Eötvös Péter szerzeményei is.
Fennállása alatt az énekkar közreműködésével számtalan rádió- és televíziófelvétel és több mint 80 lemez készült. Az 1997-ben, Solti Györggyel és a Berlini Filharmonikusokkal rögzített Kodály- és Bartók művekből álló CD-t a klasszikus zenei kategóriában Grammy-díjra jelölték. A Budapesti Fesztiválzenekar és a Magyar Rádió Énekkarának közös felvétele, amelyen Mahler II. szimfóniája hallható, elnyerte a 2007-es Gramophone-díjat.
1985-ben a kórust magas színvonalú művészi tevékenységéért Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki.
Rangos nemzetközi fesztiválok rendszeres meghívottja, fellépett már a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a pesarói Rossini Opera Fesztiválon, a bergamói Donizetti Opera Fesztiválon és a Bécsi Ünnepi Játékokon is. Operaprodukciók közreműködője volt az athéni Megaron Concert Hallban, a Berlini Filharmónia és a milánói Scala színpadán. Állandó szereplője a Fischer Ádám vezetésével 2006-tól évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner-napoknak.
A Magyar Rádió Énekkara kimagasló hazai és nemzetközi zenei együttesekkel koncertezett már közösen, ilyen például többek között a Berlini Filharmonikus Zenekar (Sir Simon Rattle), a Bécsi Filharmonikusok (Daniel Harding), az Izraeli Filharmonikus Zenekar (Zubin Mehta), az Orchestre National de Lyon (Bertrand de Billy, David Robertson), a RAI Torino (Lorin Maazel), az Orchester des Bayerischen Rundfunks (Jesús López-Cobos és Ivan Repušić), az RSO Wien (Pinchas Steinberg, Bertrand de Billy), a Hessisches Rundfunkorchester (Dimitri Kitajenko), az NDR Orchester (Christoph von Eschenbach, Herbert Blomstedt, Eiji Oue), a Staatskapelle Weimar (Carl St. Clair), a koppenhágai Danish Sinfonietta (Fischer Ádám), a Belga Nemzeti Zenekar (Stanislav Kochanovsky), a Budapesti Fesztiválzenekar (Fischer Iván) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Kocsis Zoltán).
Számos híres vendégkarmester vezényelte az együttest, többek között Kurt Masur, Paul Sacher, Eric Ericson, Yehudi Menuhin, Helmuth Rilling, Eötvös Péter, Káli Gábor, Madaras Gergely, Markus Stenz, Riccardo Frizza és még sokan mások.
2014 augusztusa óta Pad Zoltán vezető karnagy irányítja az együttest.

Vezető karnagy

Szoprán

Batkiné Patonai Katalin Dóra

szoprán szólamvezető
Batkiné Patonai Katalin Dóra

Balázs Júlia

szoprán
Balázs Júlia

Bischofné Göndöcs Petra

szoprán
Bischofné Göndöcs Petra

Duba Szilvia

szoprán
Duba Szilvia

Halmos Eszter

szoprán
Halmos Eszter

Vesmás-Juhász Orsolya Anna

szoprán
Vesmás-Juhász Orsolya Anna

Karácsonyiné Zámbó Szilvia

szoprán - szólamvezető (alt)
Karácsonyiné Zámbó Szilvia

Kiss Rózsa

szoprán
Kiss Rózsa

Koffler Katalin Ilona

szoprán
Koffler Katalin Ilona

Magyarkuti Nóra Mónika

szoprán
Magyarkuti Nóra Mónika

Sallay Gabriella

szoprán
Sallay Gabriella

Stefanik Márta

szoprán
Stefanik Márta

Tillai Csilla

szoprán
Tillai Csilla

Tóth Klára

szoprán
Tóth Klára

Tenor

Fodré Lajos Sándor

Tenor - szólamvezető
Fodré Lajos Sándor

Alagi János

Tenor
Alagi János

Fehérváry Péter

tenor
Fehérváry Péter

Gál József

Tenor
Gál József

Katyi Zsombor

tenor
Katyi Zsombor

Molnár Péter

tenor
Molnár Péter

Orosz Balázs

tenor - kottatáros
Orosz Balázs

Ress Tamás

tenor
Ress Tamás

Sebők Attila

tenor
Sebők Attila

Tillai Atilla

tenor
Tillai Atilla

Tóth Csaba

Tenor - másodkarnagy
Tóth Csaba

Wiesler Károly

Tenor
Wiesler Károly

Wittner Géza

Tenor - kottatáros
Wittner Géza

Basszus

Murvai Dénes

Basszus - szólamvezető
Murvai Dénes

Antóni Norbert

basszus
Antóni Norbert

Cser Péter

basszus
Cser Péter

Hámori Szabolcs

basszus
Hámori Szabolcs

Horváth Csaba

Basszus
Horváth Csaba

Könyves Pál Kálmán

Basszus
Könyves Pál Kálmán

Lakner Norbert

basszus
Lakner Norbert

László Norbert Endre

Basszus
László Norbert Endre

Lettner Zsolt

Basszus
Lettner Zsolt

Rezsnyák Róbert

Basszus
Rezsnyák Róbert

Sárosi Károly

Basszus - énekkari ügyelő
Sárosi Károly

Szerdahelyi Pál

Basszus
Szerdahelyi Pál

Tóth Péter

Basszus
Tóth Péter

Kapcsolódó galériák

2024. március 7. - Sapszon-bérlet 3.
2024. február 14. - A rózsát nevető királykisasszony
2024. január 29. - Mendelssohn:Elias
2024. január 11. - Vajda Gergely 50
2023. december 19. - 80 éves jubileumi koncert
2023. szeptember 3. - Vásáry Tamás 90!
2023. augusztus 27. - Petőfi-szimfónia
2023. május 3. - Dohnányi-bérlet 5.
2023. április 21. - Kodály-koncert 6.
2023. 03. 02. - Kodály hangzó összkiadás 5. koncert
2023. február 8. - Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
2023. január 20. - Sapszon-bérlet 2. Philipp Ahmann-nal
2022. december 20. - Anno Sacri 2.
2022. november 28. - Dohnányi-bérlet 2.
2022. november 22. - Sapszon-bérlet 1. "Őszi sanzon"
2022. november 11. - Lehel-bérlet 1. Dohnányi és Webber művek
2022. november 4. - Emlékkoncert a Bazilikában
2022. október 1. - A zene világnapja - Kodály-sorozat 4. koncert
2022. október 10. - Anno Sacri 1.
2020/2021-ES ÉVAD MŰVÉSZE DÍJÁTADÁS
2022. 09. 22. - "Kodály 140" sorozat 2. koncert - Szilágyi Dezső téri Református Templom
2022. szeptember 9. - Kodály 140. hangversenysorozat első koncert - Jézus Szíve Templom
"Csak tiszta forrásból" gála a Margitszigeten
2022. május 9. - José Cura: Requiem Aeternam
2022. április 29. - Sapszon-bérlet 3.
2022. április 20. - Anno Sacri 4.
2022. április 6. - Dohnányi-bérlet 5.
2022. március 7. - Anno sacri 3.
2022. február 19. - Sapszon 2. - Hitünk titkai
2022. január 30. - Lajtha László emlékest 2., BMC
Lajtha László-díj átadása
2022. január 18. - Lajtha László emlékest 1.
2021. december 15. - Sapszon 1. - Adventi koncert
2020/2021-ES ÉVAD ÉNEKKARI MŰVÉSZE DÍJÁTADÁS
2021. szeptember 4. - Malek Miklós jubileumi koncert
2021. május 13. - Barokk utazások 4.
2021. május 9. - Nyugdíjba vonult énekművészeink köszöntése
2019/2020 Évad Énekkari Művésze - Szász István
2021. május 9. - Liszt: Koronázási mise
2021. május 7. - Variációk kamarazenére 5.
2021. január 27. - Zeneakadémia, Dohnányi-bérlet 3. "20. századi könyörgések és imdáságok"
2020. december 15. - Hangexpó bérlet 3. Händel: Messiás
2020.december 4. - Sapszon bérlet 1. A Magyar Rádió Énekkarát Martina Batič vezényelte
2020. október 9. - Mátyás-templom, Sapszon bérlet 1.
2020. június 26-28. Zenélő Magyarország szabadtéri koncertsorozat
2020. március 10. - Zeneakadémia, Vásáry Tamás Schumann-ciklus 4.
2020. február 14. - Zeneakadémia, Carlo Montanaro
2020. február 4. Mátyás-templom, Barokk felfedezések 3.
2020. január 29. - Zeneakadémia, Montezuma és a rőthajú pap
2019. december 17. - Pesti Vigadó, Rachmaninov: Vesperás
2019. november 19. - Mátyás-templom, Barokk felfedezések 2.
2019. november 13.- Müpa, Verdi:Requiem
2019. október 16. - Zeneakadémia, Vásáry Tamás Beethoven-ciklusának befejező része
2019. október 16. - Zeneakadémia, Vásáry Tamás Beethoven-ciklusának befejező része
Az Évad Művésze díjak átadása, 2019. október 16., Tóth Klára énekművész és Csikota Gergely trombitaművész
Az Évad Művésze díjak átadása, 2019. október 16., Tóth Klára énekművész és Csikota Gergely trombitaművész
2019. október 4., Mátyás-templom, Barokk felfedezések 1.
2019. október 4., Mátyás-templom, Barokk felfedezések 1.
2019. szeptember 8. - Müpa, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, Fotók: © Posztós János, Müpa
2019. szeptember 9. - Pesti Vigadó, Rossini: Petite messe solennelle
2018. december 14. - Gyermekkórus karácsonyi koncert
A Gyermekkórus évzáró koncertje igazi karácsonyi örömzene volt, ahol a Szimfonikusok kis együttese és az Énekkar is fellépett. (fotó: Felvégi Andrea)
2018. szeptember 27. Vesperás feketében
A hangversenyen a Magyar Rádió Énekkarát Horváth Márton Levente kísérte orgonán, szólót énekeltek: Süveges Katalin, Göndöcs Petra,...
2018. november 8. Jubileumi 1. - Francia imák
Az ÉVAD KONCERTJÉT tartotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa öt vendégkórus kíséretében. Az este folyamán...
2018. október 19. Anno Sacri
A Magyar Rádió mindhárom együttese, a Zenekar, az Énekkar és a Gyermekkórus ismét együtt lépett fel a Mátyás-templomban. Ezúttal Bach,...
2018. június 29. Anno Sacri
Évadzáró koncert a Mátyás-templomban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével, Kamp Salamon irányításával....
2018. május 23. Sajtótájékoztató
Hangversennyel és nemzetközi konferenciával ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Az évad...
2018. április 20. Sapszon – Polarlichter főpróba
A Magyar Rádió Énekkara főpróbát tart a Pesti Vigadóban. (foto: Wágner Csapó József)
2018. április 20. Sapszon – Polarlichter
2018. április 20-án a Pesti Vigadóban 19:30 órai kezdettel került megrendezésre a Polarlichter – Északi fények c. koncertünk, mely igazi...
2018. április 6. Anno Sacri
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa igazán különleges koncertet adott a Mátyás-templomban Dinyés Soma...