Wagnernél muszáj csalni
2014. június 16. – Fidelio
Min veszik össze az erdőben a kürtös a skótdudással? Hogyan pihennek titokban a zenészek egy maratoni opera alatt? Milyen érzés hat órán keresztül tartani egy vonót? Miért kell csalni, és hogyan lehet? Az MR Szimfonikusok tagjait a negyedik napja tartó Nibelung gyűrűje előadás szünetében kérdeztük ki az elmúlt napok tapasztalatairól. Név szerint: Line Ildikót (hegedű), Berki Sándort (kürt), Varga Zoltánt (ütős), Soós Leventét (oboa)
-Egy felvonásra vagyunk a három és fél napja tartó Ring fináléjától. Hogy érzitek most magatokat, mennyire vagytok megviseltek?
Line Ildikó: A Ring minden zenésznek óriási kihívás, mind szellemileg, mind fizikailag. Ráadásul világszerte nagyon ritka, hogy négy egymást követő napon adják a tetralógiát. Hetedik alkalommal játszottuk el a teljes ciklust, és nagyjából most jutottunk el odáig, hogy a technikai részeken túl az apróságokra is oda tudtunk figyelni. Ettől függetlenül azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom azt, hogy rettentő fáradtak vagyunk. ..
Berki Sándor:…Én most kezdek csak felspannolódni, szerintem az Istenek alkonya a Ring legjobb része. Sokkal dallamosabb, mint a többi, és a szólamaim is valamivel könnyebbek.
– Egy közel tizenhat órás műről van szó. Fizikailag melyik volt a legmegterhelőbb momentum?
L.I.: A történetnek az csak az egyik része, hogy órákon át nem tehetjük le a vonónkat. A valódi kihívás inkább az, hogy a Ring egy egészen másfajta játékstílust igényel, mint általában az operák: borzasztó nehéz futamok vannak benne, amiket idő hiányában egész egyszerűen- ezt maga Wagner is mondta – nem lehet kijátszani. Részletekbe hatóan kell ismerni a darabot ahhoz, hogy az ember időről időre csalni tudjon egy ilyen résznél. Épp a minap történt, a Walkür alatt, amikor az előadás végén a Tűzvarázs-témához jutottunk, hogy Ádám (Fischer Ádám – a szerk.) olyan tempót kezdett el diktálni, amit már nem tudtam lekövetni. Hirtelen annyira megszeppentem, hogy hangosan elkezdtem nevetni.
B.S.: Kürtöknél egész egyszerűen muszáj váltásban játszanunk. Egy felvonást el tudunk játszani, de kettőt már bajosan, hat órát pedig fizikai képtelenség egyhuzamban végigfújni. Nekem éppen a váltások miatt vannak olyan részek, amiket még sosem játszottam az évek során.
– Ütősöknél azt gondolnám az egyik legnehezebb dolognak, hogy relatíve sok a szünet.
Varga Zoltán: Nyilván kevesebb tényleges feladatunk van, mint például a vonósoknak, de ez nem azt jelenti, hogy akár egy percre is elkalandozhatunk. Időnként megpróbálok pihenni egy tíz-húsz percet, sikertelenül – minden pillanatban figyelni kell a zenére, együtt kell dúdolnom az énekesekkel, hogy tudjam, melyik szónál vagy dallamnál kell pontosan belépnem.
-Ráadásul te a négy nap alatt két alkalommal is feljöttél a zenekari árokból a színpadra…
V.Z.: …Igen, a Rajna kincsében, illetve a Siegfriedben is kiültettek. Ijesztő dolog látni, hogy mi történik ilyenkor a színpadon: engem megkért a rendező, hogy reagáljak az eseményekre, kommunikáljak az énekesekkel, tehát az első felvonást töviről hegyire tudnom kellett, bizonyos értelemben színészként is közre kellett működnöm. Eközben pedig közvetlen közelről láttam a nézők reakcióját, ami egy hatalmas élmény volt.
MR Szimfonikusok – Varga Zoltán, Line Ildikó, Berki Sándor
– A legelső Budapesti Wagner-napok óta benne vagytok a zenekarban?
Soós Levente: Rajtam kívül mindenki itt van a kezdetek óta. Sosem felejtem el, amikor megérkeztem a zenekarba, épp a Siegfriedet próbáltuk el, egyhuzamban. Valószínűleg ha megkérdezték volna a próba végén, hogy mi a nevem, nem tudtam volna válaszolni. Szerintem ráadásul a Siegfried a legnehezebb rész, iszonyatosan szövevényes, két ütemenként változik az előjegyzés a kottában, akárcsak az egész dallamvilág karaktere.
– Van valami különleges felkészülési technikátok?
B.S.: Engem kezdettől fogva érdekelt, hogy milyen az erdő akusztikája, hogyan szólna a való életben Siegfried kürtje, ezért kijártam a szabadba gyakorolni. Ez így nagyon romantikusan hangzik, de amikor az ember elhatározza, hogy a természetben fog gyakorolni, nem számol a külső tényezőkkel: nekem például az épp arra repülő méhekkel volt egy kellemetlen kalandom. Egy másik alkalommal pedig egy tetőtől talpig beöltözött skótdudással futottam össze, aki elfoglalta a tisztásomat. Végül meg kellett egyeznünk, hogy ki mikor jár ki.
– Végig lehet játszani egy Ring kaliberű anyagot anélkül, hogy az ember rajongana érte?
SL.: Nekem egy nagyon érdekes élményem van ezzel kapcsolatban, gyerekkoromban láttam egy filmet Wagnerről, és annyira ellenszenves volt a figura, hogy aztán ez hosszú évekre meghatározta a hozzá fűződő viszonyomat. Jóval később, amikor már játszottam a darabjait, elkezdtem olvasni az életéről, és szépen lassan kirajzolódott egy minden tekintetben szélsőséges, de ugyanakkor zseniális alak. Ma ott tartok, hogy ő az egyik kedvenc zeneszerzőm.
– Az alapvetően Wagner instrukciója volt, hogy a felvonások között közel egy órás szünetek legyenek. Nem estek ki ilyenkor ebből a különleges zenei világból?
L.I.: Nekünk, zenészeknek kicsit hosszú a szünet, de például az énekeseknek nagyon nagy szükségük van rá. Tudni kell, hogy egytől egyig fantasztikus énekesek szerepeltek az elmúlt napokban a színpadon, akik nagyon lelkiismeretesen készültek a szerepeikre. Sokszor előfordul, hogy énekesek csak fél gőzzel teszik oda magukat a próbákon – itt ilyenről most szó sem volt. Végig teljes erőbedobással voltak jelen, mind a próbákon, mind az előadásokon, és ez nagyon megterhelő tud lenni.
-Ha most váratlanul kiderülne, hogy a Ring valójában nem négy, hanem öt részből áll, holnap tudnátok folytatni?
Mind: Igen.
S.L.: Én amikor bekerültem a zenekarba, az tűnt fel, hogy az egész csapat egy emberként rajong Wagnerért. Zenészek sokszor húzzák a szájukat, mert egy monumentális, közel tizenhat órás darabról van szó. Ebben a zenekarban töretlen a lelkesedés, mindig örömmel várjuk a következő előadást. Úgyhogy igen, azt hiszem gondolkodás nélkül belevágnánk holnap is.