Pálinkás Péterre emlékezünk
2020. november 18-án, életének 68. évében elhunyt Pálinkás Péter, a Magyar Rádió Énekkarának korábbi énekművésze, szólamvezetője.
Pálinkás Péter zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában orgona-zeneszerzés szakon kezdte, majd Párkai István növendékeként énektanári és karvezetői diplomát szerzett a Zeneakadémián, ahol tanárai voltak többek között Szőnyi Erzsébet, Legányné Hegyi Erzsébet, Vásárhelyi Zoltán, Maklári József és Erdei Péter. 1981-ben Sapszon Ferenc meghívására a Magyar Rádió Énekkarának tagja lett, előbb énekesként, később szólamvezetőként és szólistaként szolgálta az Énekkart. Az ország első számú énekkarában közel húsz esztendő alatt számtalan tapasztalatot szerzett a kiemelkedő karmesterektől és énekesektől, itthon és szerte a világban koncerteken, lemez- és rádiófelvételeken egyaránt.
2001 szeptemberében sikeres pályázat után elnyerte a Honvéd Férfikar vezetőkarnagyi állását, majd két éven keresztül vezette az ország egyetlen hivatásos férfikarát. 2003 augusztusától Somos Csaba felkérésére elvállalta a Debreceni Csokonai Színház Énekkarának szakmai irányítását. Innen vonult 2012-ben szakmai nyugdíjba.
A hivatásos énekesi pálya mellett az alábbi énekkaroknál dolgozott kórusvezetőként: Építők Vegyeskara, KISZ Ifjúsági Kórus, Ikarusz Vegyeskar, Vasas Kórus, HVDSZ Férfikar, Semmelweis Vegyeskar, VPOP Liszt Ferenc Férfikar.
1984-től egészen a haláláig végezte karnagyi munkáját az azóta már 117 éves Tunsgram Kodály Zoltán Férfikar, 2017-től pedig az Ozvena Szlovák Nemzetiségi Vegyeskar élén.
Életműve elismeréseként 2002-ben elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet, 2009-ben pedig karnagyi munkásságáért KÓTA díjban részesült.
Pálinkás Péter énekhangja és személyisége alapján, hozzáértésével, szakmai tekintélyével meghatározó alakja volt a Magyar Rádió Énekkarának.
Emlékét megőrizzük.