vak

Hírek Hírek [hun]

Szász István a 2019/2020-as évad énekkari művésze

A Magyar Rádió Énekkarának jubileumi koncertje előtt adta át Együtteseink vezetősége a 2019/2020-as évad Énekkari Művésze díjat. Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója és Pad Zoltán, énekkarunk karigazgatója köszöntötte Szász Istvánt, az Évad Énekkari Művészét. A kórus tagjai minden évben titkos szavazással választják ki azt az előadót, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. A díjat három évtizede alapították, a Magyar Rádió egyik emblematikus muzsikusáról nevezték el: Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.
Szász István énekesi tanulmányait 1975-ben kezdte magánúton, Kolozsvárott. Művészi tevékenysége 1980-ban, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarában indult. 1985-ben költözött Budapestre, s még abban az évben felvételt nyert a Magyar Rádió Énekkarába, a tenor szólamba. Azóta is töretlenül, immár 35 éve, részese az Énekkar életének.
Ugyancsak a koncert előtt került sor az évad során nyugdíjba vonult kollégák köszöntésére. Emléklapot kapott Horváth Mária Teréz, Fehérné Jánosi Margit, Szűcsné Geöcz Judit és Szarka Emília.
A díjátadó után a Magyar Rádió Művészeti Együttesei megtartották az Énekkar 70. éves jubileumi koncertjét, amelyen elhangzott Liszt Ferenc Koronázási miséje. A hangversenyt felvételről sugározza az M5 TVcsatorna 2021. május 12-én, szerdán este 21 órától. Szívből gratulálunk Szász Istvánnak!

További hírek