Megjelent a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek programfüzete az ősztől induló, 2021/2022-es koncertévadra.
A kiadvány PDF formában itt látható, és innen tölthető le:
MRME programfüzet letölthető PDF
Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója az alábbi köszöntőt írta programfüzetünk elejére, következő koncertévadunk összefoglalásaképpen:
“Személyes jelenlét. Ott és akkor, a soha meg nem ismételhető pillanatban, szabadon lélegezve. Amikor nemcsak a hangszerek hangját halljuk, hanem szinte a szívek dobbanását is, és egy-egy pianónál a lélegzetvételeket. Nemcsak azt látjuk, amit a kamerák mutatnak, hanem minden zenei mozdulatot, arcrezdülést, szemvillanást. Eggyé válunk a muzsikával és az előadókkal! Mennyire hiányzott ez! Természetesnek vettük, hogy a miénk, hogy jár nekünk, de ezután sokkal jobban megbecsüljük, mert hosszan nélkülöznünk kellett. Felértékelődött a közönség előtt játszott, élő koncertek semmilyen közvetítéssel sem pótolható élménye. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa muzsikusai, énekesei, vezető karmestereink, Vásáry Tamás, Kovács János, Pad Zoltán és Dinyés Soma, egész társulatunk, rendületlenül, újra itt vagyunk! Készen és vágyakozva arra, hogy megajándékozzuk Önöket ezzel az élménnyel! Gazdag programkínálatunkkal, bérleteinkkel a 2021/22-es évadban is hirdetjük, hogy a muzsika örömöt, reményt ad, felüdít és felemel, és nagyon várjuk a személyes találkozást a Zeneakadémián, a Müpában, a Pesti Vigadóban, a Mátyás-templomban és a többi koncerthelyszínen.
Vásáry Tamással Brahms-sorozatra készülünk, amelyen koncertmesterünk, Oláh Vilmos játssza a hegedűversenyt. Kovács Jánost ünnepi koncerttel köszöntjük 70. születésnapja alkalmából, Bruckner 9. szimfóniájával. Lesz Cziffra-gála Balázs Jánossal, és Újévi nyitány Medveczky Ádámmal. Saint-Saëns Karácsonyi oratóriumának előadása mellett két Lajtha-koncertet is tervezünk, megszólaltatva a zeneszerző összes jelentős kórusművét. Pilinszky Jánosra emlékezünk születésének 100. évfordulóján, többek között egy erre az alkalomra kiírt pályázatunk győztes kompozíciójának bemutatásával. A zene világnapján Vásáry Tamás egy vérbeli magyar estet dirigál. Vendégünk lesz Emmanuel Pahud, Dmitry Sinkovsky, José Cura, Carlo Montanaro, Riccardo Frizza, Florian Helgath, Varvara Nyepomnyaszkaja, Kobayashi Ken-Ichiro, Várjon Dénes, Balog József, Rost Andrea, ifj. Sapszon Ferenc, a fiatalabb nemzedékből Káli Gábor, Farkas Róbert, Fejérvári Zoltán, Rohmann Ditta, Banda Ádám, Kokas Dóra, Pusker Júlia, Balogh Ádám. Vajda Gergely vezényli majd Hidas Frigyes Concertójának zenekari ősbemutatóját Varga Gábor klarinétművészünk szólójával. Újdonság a színes Variációk Kamarazenére sorozatunk, amelyen zenekari muzsikusainkkal találkozhatnak.
Szívünket-lelkünket beletettük az évad megtervezésébe, és ugyanilyen odaadással fognak muzsikálni, énekelni az együtteseink, kívánom, hogy megtapasztalják élőben! Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket!” (2021. július)
Jelenleg csak bérletvásárlásra van lehetőség honlapunk Bérletvásárlás menüpontjában. A kedvezményes elővásárlási bérletárak 2021. augusztus 20-ig érvényesek!