Átadta a 2020/2021-es Évad Énekkari Művésze díjat az MRME vezetősége
Budapest, 2021. szeptember 29., szerda
A 2020/21-es Évad Énekkari Művésze, a Vásárhelyi Zoltán-díj kitüntetettje: Wiesler Károly énekművész, a Magyar Rádió Énekkara tenor szólamának tagja. A díjat Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója és Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója adta át szerdán este.
Az énekkari tagok minden évben titkos szavazással választják ki azt az előadót, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. A díjat három évtizede alapították, a Magyar Rádió egyik emblematikus muzsikusáról nevezték el: Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.
A díj nyertese, Wiesler Károly a középiskola elvégzése után kezdte hangszeres tanulmányait, orgonán. A budapesti kántorképző intézetben az orgona mellett karvezetést is tanult. 1979-ben nyerte el a Budai Ferences Templom kántori állását, ahol nyolc évig szolgált. Mindezen idő alatt amatőr kórusokban énekelt. A Magyar Rádió Énekkarába 1987 októberében nyert felvételt, 34 éve tagja az együttesnek.
A díjátadó után a Magyar Rádió Énekkara Magyar est címmel adott koncertet Bartók Béla, Kodály Zoltán és Ligeti György kórusműveiből.