Csáthy Miklós harsonaművész lett a 2020/21-es Évad Zenekari Művésze
Budapest, 2021. október 1., péntek
Pénteken este adta át a 2020/2021-es Évad Zenekari Művésze díjat a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) vezetősége, Devich Márton, az MRME a ügyvezető igazgatója és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere és örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója Csáthy Miklós harsonaművésznek.
A zenekari tagok minden évben titkos szavazással választják ki azt az előadót, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. A három évtizede alapított díjat idén Csáthy Miklós harsonaművésznek ítéleték oda, így ő a 2020/21-es Évad Zenekari Művésze.
Csáthy Miklós alapfokú zenei tanulmányait Fehérgyarmaton kezdte, majd középiskolai képzését a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Az 1987-ben rendezett Országos Harsonaversenyen az I. díjat, valamint a zsűri különdíját nyerte el. Ezt követően felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol basszusharsona diplomáját 1996-ban szerezte meg. 1997 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának basszusharsonása. A szimfonikus zene mellett folyamatosan részese a hazai kortárs-jazz életnek, a Modern Art Orchestra basszusharsonásaként.
A díjátadó után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Zene Világnapja alkalmából adott koncertet az Olasz Kultúrintézet Dísztermében Kodály, Bartók és Liszt műveiből, Balog József zongoraművész közreműködésével, Vásáry Tamás vezényletével.