vak

A Magyar Rádió Gyermekkórusának „Kodály nyomában” emléktúrái

A Magyar Rádió Gyermekkórusának „Kodály nyomában” emléktúrái  Fejér, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyékben

2023. április 21-22-én abban a szerencsében lehetett része a Magyar Rádió Gyermekkórusának, hogy harmadszor valósult meg a Magyar Rádió Művészeti Együttesei által szervezett, Walter Judit alapötlete nyomán megvalósított Kodály-emléktúra. A túra Kodály Zoltán 1921-22-es népdalgyűjtő útjainak 100 éves évfordulóját köszöntötte. A 2022-ben kialakult általános európai gazdasági válság miatt 2023-ra átszervezett kirándulásokon Körber Katalin a Palánták kórusával (3.-4. osztályosok), Walter Judit az 5. r. osztállyal és Dinyés Soma a 6. r. osztállyal kereste fel különböző vármegyék egymáshoz közel eső településeit. Pontosan azokat, ahol Kodály Zoltán 100 évvel ezelőtt járt népdalt gyűjteni.

Körber Katalin a Palánták kórusával Mányban és Csabdiban lépett fel. A koncertek gerincét a népdalgyűjtésekről, a Kodály módszerről és az iskolánk, valamint a Gyermekkórus munkájáról szóló ismertetés alkotta. Erre fűzte fel a zenei illusztrációkat; énekeltek egy 5 népdalból álló csokrot Kodály Zoltán helyi gyűjtéséből, ismert népdalokat, valamint Bárdos Lajos népdalfeldolgozásaiból és kánonjaiból adtak elő egy csokorra valót. Az első fellépésük reggel 9 órakor volt a mányi Művelődési Házban, melynek falán nagy meglepetésükre Kodály születésének 125. évfordulójára emlékező márványtáblát fedeztek fel. A fogadtatás nagyon kedves volt, a közönség a helyi iskola tanulóiból és sok érdeklődő felnőttből állt, akik nagy figyelemmel hallgatták az előadást. A szokás szerint interaktívan vezetett koncert során megtanította Körber Katalin a hallgatóságnak az egyik – nem túl nehéz – mányi népdalt és kérdésekkel színesítette az előadást – a helyi gyerekek pedig ügyesen válaszoltak. A második koncert 11 órakor kezdődött Csabdiban, a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Itt is nagyon kedvesen fogadták őket, a közönség soraiban ezúttal csak gyerekek és tanárok ültek. A csabdi fellépés után finom ebédet kaptak, melyet a polgármester személyesen szervírozott!

Walter Judit az 5. r osztállyal utazott Komárom-Esztergom vármegyébe. A legszebb, itt gyűjtött 18 népdalt tanulták meg. A koncertműsorra hatalmas anyag jött össze, a gyerekek – köszönhetően szereplési vágyuknak – nagyon vállalkozó kedvűek voltak, sok hangszeres produkció is tarkította a műsort. Április 21-én pénteken 13.00 órakor indultak Bajótra. A helyi művelődési házban friss pogácsával és házi bodzaszörppel várták őket. A koncert 16.00 órakor kezdődött és a polgármester beszédével indult. A közönség csillogó szemmel hallgatta a gyerekeket és ez a „zsák bolha” osztály nagyon szépen énekelte a népdalokat, a kétszólamú kánonokat és kórusműveket. Ahogy mindig, most is bevonták a közönséget az éneklésbe, több dalt együtt énekeltek, és egy dalt meg is tanítottak nekik.  Sok idő nem maradt a búcsúzkodásra, mert máris indulniuk kellett Lábatlanba, ahol 18.00 órakor a Gerenday Közösségi Házban léptek fel. A 2003-ban felújított kúria gyönyörű helyszín volt, így a gyerekek is hamar rá tudtak hangolódni a szép éneklésre. Itt is „terülj, terülj asztalkám” fogadott minket. Valamennyi helyszín közül talán itt volt a leglelkesebb a közönség: egyrészt egészen sokan voltak, másrészt több lábatlani dalt is ismertek, így együtt tudtunk velük énekelni!

Másnap 10.45-kor volt a találkozónk és az M2 stábja is velünk tartott, hiszen készül a Magyar Rádió Gyermekkórusáról az Irány a színpad! című 8 részes filmsorozat. Az egyik epizód éppen erről a pilismaróti útról szól majd, ezért már a buszon forgattak a gyerekekkel. Amikor Pilismarótra értek, hatalmas rántott húsos szendvicsekkel, almával, nápolyival, vízzel vártak őket. A polgármester – akinek az édesapja ismerte Vásárhelyi Zoltánt és voltak ismeretei Kodály pilismaróti gyűjtőútjáról is – köszöntötte a közönséget. A koncerten nagyon szépen énekeltek a gyerekek, a közönség is lelkesen énekelt velük.

Dinyés Soma Somogy vármegyébe látogatott el a 6. r. osztállyal. A koncerteken a helyben gyűjtött népdalokon kívül nagyon gazdag zenei anyagot adott elő a közönségnek, a reneszánsz madrigálokon kezdve, a hárfa, furulya és hegedű szóló és consort produkciókon át Bartók és Kodály műveivel zárták a sort.

  1. április 21. 11 óra Csurgónagymarton, református templom

“Ezen az első koncertünkön még a telet idéző hideg templomban a közönség nagy létszáma kárpótolt minket a teljesen megtelt picike templomban, sokan csak a szűkös karzaton fértek el. A polgármester úr köszöntött minket nagy szeretettel és mikor a koncert után szerette volna megköszönni a hangversenyünket, könnyeivel küszködve annyit mondott csupán, hogy ilyen színvonalas esemény még nem volt ebben a faluban és nem tudja szavakkal kifejezni háláját. A koncertet követően a „szeretetvendégség” egy 3 fogásos ebédet jelentett, melyet nagy örömmel fogyasztottak el a gyerekek, hiszen a reggel 7 órai indulás óta Budapestről már igencsak megéheztek. ”

  1. április 21. 14.30 Nagybajom, kultúrház

“A koncert előtti rövid beállópróbát követően több, mint 200 főnek adtunk koncertet a kultúrház teljesen megtelt nagytermében. A hallgatóság legnagyobb részét a helyi általános iskola teljes tanulóserege képezte, akik meglepő fegyelemmel és a koncert teljes hosszáig kitartó figyelemmel hallgatták koncertünket. A koncert után egy, már nyugdíjazott énektanár kolléga köszönte meg nekem a koncertünket és örvendezett azon, hogy még van olyan hely Magyarországon, ahol gyermekkorát idéző színvonalon folyik a kórusmunka és az énektanítás.”

  1. április 21. 18 óra Bolhás, Tallián kúria

“A tavaly felújított Tallián kúria kicsi, de nagyon jó akusztikával megáldott színházterme bizonyult koncertünk számára a legalkalmasabb helyszínnek. Az eredeti épített színpad és nézőtér olajos hajópadlója megadta mindenkinek azt a hangulatot, amivel a száz évvel korábban itt járt Kodály Zoltánt el tudta képzelni. A teljesen tömött terem (az ajtón kívülről is kukucskáltak legalább tízen) nem csak a bolhási emberekkel, hanem a Nagyatádról idezarándokolt érdeklődőkkel telt meg. A közönség talán itt reagált a legjobban a színpadon elhangzó művekre, történésekre; Bartók Béla ipolysági dudásverseny leírásának levélidézetét például hosszú hahotázással hálálták meg. A koncert után két érdekes észrevételt is kaptam két idősebb úrtól a közönség soraiból: „Sok vegyeskórust láttunk már szerepelni, de mosoly egyik tag arcán sem jelent meg. Ezek a gyerekek viszont nemhogy mosolyogtak, hanem nevettek is a színpadon! Ez a felszabadultság mindennél fontosabb!” és a másik: „Ez a kúria volt az én időmben az iskola. Amikor 4. elemis voltam, akkor engem küldtek ki, hogy menjek el Kodály Zoltán elé a vasútállomásra egyik osztálytársammal. Akkor 3 km-re volt az állomás és visszafelé segítettünk neki hozni a táskányi méretű felvevőszerkezetet és a csomagjait. Aztán bezárkóztak a tanítóval és az öreg Pista bácsival egy szobába, mi meg az ajtó mögül hallgatóztunk, meg próbáltunk belesni a kulcslyukon. És akkor felénekelt sok olyan népdalt az öreg, amelyeket mi is akkor hallottunk először.”

Ezután már szállásunk várt a somogyszobi Erdei Iskolában, ahol meleg vacsorát kaptunk. Másnap reggel 6-tól a csapat fele már a kertben szaladgált, focizott, hogy kihasználják a hely csodálatos kertjét. Reggeli után indultunk a Claessens Group szarvasmarha és sertéstelepére, ahol bejártuk az üzemet. Egy pár napos bocit is megsimogathattak a gyerekek. Ezután a pár km-re elhelyezkedő Kaszó-völgy lombkoronasétányát látogattuk meg és attól nem messze ebédeltünk egy étteremben.”

  1. április 22. 15 óra Beleg, katolikus templom

“14.00-re érkeztünk a koncert helyszínére, amely egy picike, de meleg templomban volt. A polgármester asszony várakozásait felülmúlta a megjelentek létszáma, a bent szorosan ülő nézők mellett, az ajtóban állva hallgatta még 10-15 ember a koncertünket nagy lelkesedéssel. Az egyik falubeli néni mondta nekem, hogy ez mindenki számára maradandó élmény volt, mert ilyet még nem láttak az itteniek. A koncert után itt is nagyon bőséges szeretetvendégség volt, sok szendvics, sokféle sütemény. A polgármester asszony külön ragaszkodott hozzá, hogy a falu kulináris specialitását, a „Belegi álom” nevű süteményt is megkóstoljam.”

  1. április 22. 18 óra Ötvöskónyi, Csillag Ház, szabadtéri színpad

“Ötvöskónyi Magyarország 100 legszegényebb települése közé tartozik. A kultúrháznak igazából nem volt koncertezésre alkalmas terme, ezért a pár éve megépült, a kultúrház egyik oldalához tapasztott kis tető alatt tartottuk meg a koncertünket. A fal és a tető elég jól kidobta a hangot, ezért a színpad közelében, a füvön elhelyezett sörpadokon szépen élvezhető volt a koncert. Nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgatta közönségünk végig a koncertünket, aminek kezdete előtt le kellett állíttatnom a fűnyírást a szomszédos telken… Frissen sült péksüteményeket kaptunk vacsorára a koncert után, hogy ne éhezzünk hazáig a buszúton. A koncert után mondta nekem egy helyi néni, hogy „történelmet írtunk”, mert kórus még nem énekelt ebben a faluban. Ilyet még nem láttak.

A Magyar Rádió Gyermekkórusának gyerekei minden koncertet teljes felelősségtudattal és magas színvonalon adtak úgy, hogy látszott rajtuk a zenélés, az éneklés öröme. Másrészt számukra is nagyon fontos tapasztalatokkal járt a túra: megismertek számos ritkán hallott magyar népdalt, találkoztak a falusi emberek vendégszeretetével, utazhattak, lehetőséget kaptak a szólózásra, miközben megtapasztalták az osztály együtt éneklésének erejét…

Elsődlegesen köszönettel tartozunk a Magyar Rádió Művészeti Együttesei vezetőségének, hogy létrejöhetett ez a turné. A meglátogatott 10 település kb. 800 főnyi, koncertélményt csak egészen kivételes alkalmakkor élvező közönségének (köztük többszáz gyermeknek) egészen biztosan életre szóló élményt nyújtottunk. Véleményem szerint pontosan az ilyen jellegű ismeret- és kultúraterjesztés jelenti azt, ha egy szervezet közszolgálati. Hiszen nem egy célzott közönségnek, hanem egy adott településen élő emberek közül mindenkihez el tudott így jutni a magas színvonalú művészet. Köszönettel tartozunk iskolánknak, a Marczibányi téri Kodály Zoltán ZAMI-nak és azon belül is a kísérő tanítónőknek, a gyerekek zenetanárainak a felkészítésért, odaadó sofőrünknek, aki mindenben önként segített nekünk. És végül, de nem utolsó sorban szeretném kiemelni kórustitkárunk, Herman Alexandra munkáját, aki mindhárom túrát tökéletesen leszervezte, folyamatosan tartotta a kapcsolatot mind a 10 településsel és fáradhatatlanul segített a helyszíneken is.”

Budapest, 2023. április 25.
Dinyés Soma

További hírek

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Verdi: Requiem

Verdi: Requiem

Jolivet. Ibert. Debussy. Haydn.

Jolivet. Ibert. Debussy. Haydn.

Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

Hangos siker a Zeneakadémián!

Hangos siker a Zeneakadémián!

Scarlatti. Buxtehude. Pizzetti

Scarlatti. Buxtehude. Pizzetti

Glinka. Beethoven. Dohnányi. Gershwin.

Glinka. Beethoven. Dohnányi. Gershwin.

Poulenc. Webern. Muczynski. Mahler. Grieg.

Poulenc. Webern. Muczynski. Mahler. Grieg.

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 márciusában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 márciusában

Haydn. Brahms. Mozart.

Haydn. Brahms. Mozart.

Játszóház a leendő tanítókkal!

Játszóház a leendő tanítókkal!

Dohnányi és Bartók

Dohnányi és Bartók

A keresztút szélén

A keresztút szélén

Sibelius. Csajkovszkij. Prokofjev.

Sibelius. Csajkovszkij. Prokofjev.

Ritkán hallható Beethoven-művek élőben a Bartók Rádió műsorán

Ritkán hallható Beethoven-művek élőben a Bartók Rádió műsorán

Ismerje meg Beethoven három művét!

Ismerje meg Beethoven három művét!

Maurer, Sosztakovics, Doppler, Stamitz és Reinecke

Maurer, Sosztakovics, Doppler, Stamitz és Reinecke

Próbajáték cselló szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

Próbajáték cselló szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

Megnézhető az Újévi Nyitány koncertfelvétele!

Megnézhető az Újévi Nyitány koncertfelvétele!

A BBC Radio 3 élőben közvetíti a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának játékát január 3-án!

A BBC Radio 3 élőben közvetíti a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának játékát január 3-án!

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 februárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 februárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 januárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 januárjában

Az Újévi Nyitányt a Bartók Rádió és a Duna közvetíti január 1-jén

Az Újévi Nyitányt a Bartók Rádió és a Duna közvetíti január 1-jén

Ismerje meg az Újévi Nyitány 2025 műsorát!

Ismerje meg az Újévi Nyitány 2025 műsorát!

Koncertfilm a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának angliai turnéjáról az M5-ön

Koncertfilm a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának angliai turnéjáról az M5-ön

Oláh Vilmos Pro Cultura Hungarica díjat kapott

Oláh Vilmos Pro Cultura Hungarica díjat kapott

Már hangolnak a művészek a jövő év első koncertjére

Már hangolnak a művészek a jövő év első koncertjére

Nyolchelyszínes angliai turnén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Nyolchelyszínes angliai turnén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Felvételi információk a Magyar Rádió Gyermekkórusába

Felvételi információk a Magyar Rádió Gyermekkórusába

Így látták ők: stockholmi turné gyerekszemmel

Így látták ők: stockholmi turné gyerekszemmel

Stockholmban adott koncertet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Stockholmban adott koncertet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Az Évad Művésze Díjak átadása

Az Évad Művésze Díjak átadása

A zene világnapját saját koncerthelyszínen ünnepli az MRME

A zene világnapját saját koncerthelyszínen ünnepli az MRME

Megnyílt a Dohnányi Ernő Zenei Központ

Megnyílt a Dohnányi Ernő Zenei Központ

Elkészült az MRME stúdiófelvételeinek összesített listája 1964-től napjainkig

Elkészült az MRME stúdiófelvételeinek összesített listája 1964-től napjainkig

Elindult a jegyértékesítés a 2025-ös Újévi Nyitány koncertre és az MRME 2024/2025-ös teljes évadára!

Elindult a jegyértékesítés a 2025-ös Újévi Nyitány koncertre és az MRME 2024/2025-ös teljes évadára!

ZENÉLŐ MAGYARORSZÁG KONCERTEK

ZENÉLŐ MAGYARORSZÁG KONCERTEK

Riccardo Frizza has been appointed “Cavaliere della Repubblica”

Riccardo Frizza has been appointed “Cavaliere della Repubblica”

Az év zenekara, Az év hangversenye, Az év életműdíjasa - három díjjal büszkélkedhettek Együtteseink a Bartók Rádió Zenei Díjainak átadóünnepségén!

Az év zenekara, Az év hangversenye, Az év életműdíjasa - három díjjal büszkélkedhettek Együtteseink a Bartók Rádió Zenei Díjainak átadóünnepségén!

Zongorakísérő / korrepetitor próbajáték

Zongorakísérő / korrepetitor próbajáték

2024/2025-ös évad - a Magyar Távirati Iroda tudósítása

2024/2025-ös évad - a Magyar Távirati Iroda tudósítása

Meghirdette új koncertévadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei!

Meghirdette új koncertévadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei!

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI 2024/2025. ÉVAD

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI 2024/2025. ÉVAD

Riccardo Frizza Mahler 8. szimfóniáját vezényli a Müpában

Riccardo Frizza Mahler 8. szimfóniáját vezényli a Müpában

HEGEDŰ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

HEGEDŰ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

NAGYBŐGŐ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

NAGYBŐGŐ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

CSELLÓ PRÓBAJÁTÉK

CSELLÓ PRÓBAJÁTÉK

Mendelssohn: Elias - Julian Orlishausen sings at Müpa Budapest!

Mendelssohn: Elias - Julian Orlishausen sings at Müpa Budapest!

AZ "ÉV KONCERTJE 2023" SZAVAZÁS NYERTESE A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS RICCARDO FRIZZA HANGVERSENYE!

AZ "ÉV KONCERTJE 2023" SZAVAZÁS NYERTESE A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS RICCARDO FRIZZA HANGVERSENYE!

ZENEKARI NAPLÓ 28.

ZENEKARI NAPLÓ 28.

ZENEKARI NAPLÓ 27.

ZENEKARI NAPLÓ 27.

ZENEKARI NAPLÓ 26.

ZENEKARI NAPLÓ 26.

ZENEKARI NAPLÓ 25.

ZENEKARI NAPLÓ 25.

ZENEKARI NAPLÓ 24.

ZENEKARI NAPLÓ 24.

80 ÉVES A RÁDIÓZENEKAR - JUBILEUMI KONCERT A MÜPÁBAN - VISSZANÉZHETŐ FELVÉTEL

80 ÉVES A RÁDIÓZENEKAR - JUBILEUMI KONCERT A MÜPÁBAN - VISSZANÉZHETŐ FELVÉTEL

ZENEKARI NAPLÓ 23.

ZENEKARI NAPLÓ 23.

ZENEKARI NAPLÓ 22.

ZENEKARI NAPLÓ 22.

ZENEKARI NAPLÓ 21.

ZENEKARI NAPLÓ 21.

ZENEKARI NAPLÓ 20.

ZENEKARI NAPLÓ 20.

KARÁCSONYI AKCIÓS JEGYVÁSÁRLÁS!

KARÁCSONYI AKCIÓS JEGYVÁSÁRLÁS!

80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA - TEMATIKUS HÉT AZ MTVA CSATORNÁIN

80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA - TEMATIKUS HÉT AZ MTVA CSATORNÁIN

MEGJELENT "A MUZSIKA HULLÁMHOSSZÁN" - KÖTET A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA 80 ÉVES TÖRTÉNETÉRŐL

MEGJELENT "A MUZSIKA HULLÁMHOSSZÁN" - KÖTET A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA 80 ÉVES TÖRTÉNETÉRŐL

ZENEKARI NAPLÓ 19.

ZENEKARI NAPLÓ 19.

ZENEKARI NAPLÓ 18.

ZENEKARI NAPLÓ 18.

ZENEKARI NAPLÓ 17.

ZENEKARI NAPLÓ 17.

ZENEKARI NAPLÓ 16.

ZENEKARI NAPLÓ 16.

ZENEKARI NAPLÓ 15.

ZENEKARI NAPLÓ 15.

ZENEKARI NAPLÓ 14.

ZENEKARI NAPLÓ 14.

ZENEKARI NAPLÓ 13.

ZENEKARI NAPLÓ 13.

ZENEKARI NAPLÓ 12.

ZENEKARI NAPLÓ 12.

ZENEKARI NAPLÓBEJEGYZÉSEK 1-28.

ZENEKARI NAPLÓBEJEGYZÉSEK 1-28.

ZENEKARI NAPLÓ 11.

ZENEKARI NAPLÓ 11.

ZENEKARI NAPLÓ 10.

ZENEKARI NAPLÓ 10.

ZENEKARI NAPLÓ 9.

ZENEKARI NAPLÓ 9.

ZENEKARI NAPLÓ 8.

ZENEKARI NAPLÓ 8.

ZENEKARI NAPLÓ 7.

ZENEKARI NAPLÓ 7.

ZENEKARI NAPLÓ 6.

ZENEKARI NAPLÓ 6.

ZENEKARI NAPLÓ 5.

ZENEKARI NAPLÓ 5.

ZENEKARI NAPLÓ 4.

ZENEKARI NAPLÓ 4.

ZENEKARI NAPLÓ 3.

ZENEKARI NAPLÓ 3.

ZENEKARI NAPLÓ 2.

ZENEKARI NAPLÓ 2.

ZENEKARI NAPLÓ 1.

ZENEKARI NAPLÓ 1.

Koncertmesteri próbajáték

Koncertmesteri próbajáték

MA 80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA!

MA 80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA!

A 2022/2023-AS ÉVAD ZENEKARI MŰVÉSZE KEVEHÁZI JÁNOS KÜRTMŰVÉSZ

A 2022/2023-AS ÉVAD ZENEKARI MŰVÉSZE KEVEHÁZI JÁNOS KÜRTMŰVÉSZ

Frittmann Zsombor hegedűművészt köszöntötték nyugdíjba vonulása akalmából

Frittmann Zsombor hegedűművészt köszöntötték nyugdíjba vonulása akalmából

A 2022/2023-as Évad Énekkari Művésze Bischofné Göndöcs Petra

A 2022/2023-as Évad Énekkari Művésze Bischofné Göndöcs Petra

„Elképesztően igényes az egész idei repertoár” - a papageno.hu interjúja Riccardo Frizzával

„Elképesztően igényes az egész idei repertoár” - a papageno.hu interjúja Riccardo Frizzával

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek Napja a Bartók Rádióban - 2023. október 1.

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek Napja a Bartók Rádióban - 2023. október 1.

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

Vásáry Tamást 90. születésnapján köszöntötték a Zeneakadémián

Vásáry Tamást 90. születésnapján köszöntötték a Zeneakadémián

Zenélő Magyarország 2023

Zenélő Magyarország 2023

JEGYÉRTÉKESÍTÉS A 2023/2024-ES KONCERTÉVADRA!

JEGYÉRTÉKESÍTÉS A 2023/2024-ES KONCERTÉVADRA!

MEGJELENT! CHOPIN Piano Concertos 1&2

MEGJELENT! CHOPIN Piano Concertos 1&2

LETÖLTHETŐ PROGRAMFÜZET a 2023-2024-ES KONCERTÉVADRA

LETÖLTHETŐ PROGRAMFÜZET a 2023-2024-ES KONCERTÉVADRA

Bemutatta 2023-2024-es évadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Bemutatta 2023-2024-es évadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei

BÉRLETEINK A 2023-2024-es ÉVADRA/SEASON TICKETS FOR 2023-2024

BÉRLETEINK A 2023-2024-es ÉVADRA/SEASON TICKETS FOR 2023-2024

Maestro Riccardo Frizza's concerts in Budapest, April 2023

Maestro Riccardo Frizza's concerts in Budapest, April 2023