vak

Vásáry Tamást 90. születésnapján köszöntötték a Zeneakadémián

Vásáry Tamás zongoraművészt 90. születésnapján köszöntötték a Zeneakadémián

Kilencvenedik születésnapja alkalmából ünnepi hangversenyen köszöntötték Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) vasárnap a Zeneakadémián. Az eseményen az ünnepelt Beethoven 9. szimfóniáját vezényelte.

A zenén túl – ez a cím összeforrt Vásáry Tamás nevével és kicsit a védjegyévé is vált, nem csupán a nagy sikerű rádiózenekari ismeretterjesztő koncertsorozata kapcsán – emelte ki a hangversenyt megelőző köszöntőjében Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei ügyvezető igazgatója.

Elmondta, Vásáry Tamásnak a zenélés és a másokkal együtt muzsikálás egyrészt a zenén túli világ megismerését jelentette, a lélek birodalmát, másrészt, hogy ezt a világot mindenkivel – legyen zenekari vagy énekkari tag vagy a közönség – minél mélyebben megismertesse. Vásáry hitvallása, hogy a művészetek közül a zene segít leginkább megismerni a zenén túli világot, mint ahogy azt Kodály Zoltán, atyai támogatója és példaképe is hirdette. Ezért kellene minden gyermeknek zenét tanulnia – tette hozzá. – Ennek a zenén túli világnak a megismeréséhez tehetségre, tudásra és értő fülekre van szükség. A megismertetésére pedig csak a legnagyobb muzsikusok képesek és hivatottak, a zenén túli világ jó ismerői, ezek közé tartozol te is! – mondta az ügyvezető igazgató.

Ünnepi beszédét követően Devich Márton a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának osztálytablóját nyújtotta át Vásáry Tamásnak.

Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora köszöntőjében felidézte, hogy Vásáry Tamás tízévesen lett Dohnányi Ernő tanítványa, 14 évesen nyerte el a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. A zongora tanszéken szerezte művészdiplomáját, majd Kodály Zoltán tanársegédjének nevezték ki a Zeneakadémia szolfézs tanszékén. Emlékeztetett: Vásáry karmesterként és zongoraművészként egyaránt megkerülhetetlenné vált a világ klasszikus zenei élete és az egyetem polgársága számára. Mesterkurzusai a felfedezés ritka élményét nyújtották a fiatal muzsikusoknak, befolyásolva egész életpályájukat. Olyan szemléletet és zenei hozzáállást kaptak tőle, amelyről utólag kimondható, hogy szinte transzcendentális hatást gyakorolt az őt hallgatókra – mondta. Vásáry Tamás élete és hivatása számunkra olyan, mint egy széles, akár távoli partokat is átívelő híd: összeköt múltat és jövőt, szilárdan tartva, mintegy pillérként a jelent– fűzte hozzá az egyetem rektora. Vigh Andrea kiemelte: Vásáry Tamás számos területen segíti a tehetségeket, a nevével fémjelzett ösztöndíjat a fenntartó a Zeneakadémia közreműködésével adományozza.

Az egyetem rektora egy Zsolnay eozin gömböt ajándékozott az ünnepeltnek.

Borítókép: Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert ünnepli a közönség a 90. születésnapja alkalmából, a tiszteletére adott hangverseny után a Zeneakadémián 2023. szeptember 3-án (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

További hírek

„Elképesztően igényes az egész idei repertoár” - a papageno.hu interjúja Riccardo Frizzával

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek Napja a Bartók Rádióban - 2023. október 1.

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

Zenélő Magyarország 2023

Zenélő Magyarország 2023

JEGYÉRTÉKESÍTÉS A 2023/2024-ES KONCERTÉVADRA!

Magyar Rádió Gyermekkórusa - másodkarnagyi álláspályázat

A Magyar Rádió Gyermekkórusának „Kodály nyomában” emléktúrái

MEGJELENT! CHOPIN Piano Concertos 1&2

MEGJELENT! CHOPIN Piano Concertos 1&2

LETÖLTHETŐ PROGRAMFÜZET a 2023-2024-ES KONCERTÉVADRA

Bemutatta 2023-2024-es évadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei

BÉRLETEINK A 2023-2024-es ÉVADRA/SEASON TICKETS FOR 2023-2024

Maestro Riccardo Frizza's concerts in Budapest, April 2023

Hegedű próbajátékot hirdet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara!

Petőfi 200 – Gyermekkari kórusművekre írt ki pályázatot a Bartók Rádió

KODÁLY "HANGZÓ ÖSSZKIADÁS" SOROZAT A ZENESZERZŐ SZÜLETÉSÉNEK 140. ÉVFORDULÓJÁN

KODÁLY "HANGZÓ ÖSSZKIADÁS" SOROZAT A ZENESZERZŐ SZÜLETÉSÉNEK 140. ÉVFORDULÓJÁN

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

ÁLLÁSHIRDETÉS - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÜGYINTÉZŐ MUNKAKÖRRE

Nemzetközi kórusversenyt nyert a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

50%-os kedvezményes jegyvásárlási akció!

MUNKATÁRSAT KERESÜNK ADMINISZTRÁCIÓS TERÜLETRE

A 2021/2022-es évad énekkari és zenekari művésze díjak

Az MRME napja a Bartók Rádióban a zene világnapján

Jegyárusítás a 2022-2023-as koncertévadra

Zenélő Magyarország június 25., szombati koncertek

Zenélő Magyarország június 24., pénteki koncertek

Zenélő Magyarország 2022 - időpontok és helyszínek

AZ MRME KONCERTJEI 2022-2023 LETÖLTHETŐ PROGRAMFÜZET

KÓRUSTITKÁRI ÁLLÁSPÁLYÁZAT

KÓRUSTITKÁRI ÁLLÁSPÁLYÁZAT

1. klarinét próbajáték

1. klarinét próbajáték

PRÓBAJÁTÉK KÜRT SZÓLAMBA

PRÓBAJÁTÉK KÜRT SZÓLAMBA

Kedvezményes bérletvásárlás az MRME 2022/2023-as koncertévadára

Maestro Riccardo Frizza - Chief Conductor Of Hungarian Radio Art Groups

Riccardo Frizza a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új vezető karmestere

Próbaéneklés a Magyar Rádió Énekkarába, minden szólamba!

PRÓBAJÁTÉK CSELLÓ SZÓLAMBA

PRÓBAJÁTÉK CSELLÓ SZÓLAMBA

MŰSORVÁLTOZÁS!

MŰSORVÁLTOZÁS!

Lajtha László-díjban részesült énekkarunk vezető karnagya, Pad Zoltán

Próbajáték a kürt szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

GYERMEKKÓRUS FELVÉTELI INFORMÁCIÓK A 2023/2024-ES TANÉVRE

Próbaéneklés tenor és basszus énekművész állásra

Bemutatkozik a Magyar Rádió Gyermekkórusa - a bemutató kóruspróbák időpontjai

Próbajáték 2. harsona zenekari pozícióra

ELMARAD RICCARDO FRIZZA ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA KONCERTJE

Csáthy Miklós a 2020/2021-es évad zenekari művésze

WIESLER KÁROLY A 2020/2021-ES ÉVAD ÉNEKKARI MŰVÉSZE

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a 25. Enescu fesztiválon

Csapó Gyula zeneszerző a Pilinszky 100 pályázat nyertese!

Megjelent 2021/2022-es koncertévadunk programfüzete

Próbajáték 1. oboa munkakörre

Próbajáték 1. oboa munkakörre

Jegyárusítás a 2021/2022-es koncertévadra

Zenélő Magyarország 2021 - szabadtéri koncertsorozat

Következő koncertjeink

Következő koncertjeink

Pályázat tenor és basszus énekművész állásra

Pályázat Pilinszky János születésének 100. évfordulójára

Liszt: Koronázási mise - a hangverseny ide kattintva nézhető vissza

Barokk utazások 4. - az élő közvetítés ide kattintva látható

Szász István a 2019/2020-as évad énekkari művésze

Variációk kamarazenére 5. - az élő közvetítés ide kattintva látható

Vásáry Tamás Mozart-estje ide kattintva látható!

Barokk utazások 3. - az élő közvetítés ide kattintva látható

Variációk kamarazenére 4. - az élő közvetítés ide kattintva látható!

Variációk kamarazenére 3. - az élő közvetítés ide kattintva látható!

Antik történetek - Dohnányi-bérlet 4. - az élő közvetítés ide kattintva látható!

Variációk kamarazenére 2. - az élő közvetítés ide kattintva látható!

Variációk kamarazenére 1. rész - az élő közvetítés ide kattintva látható

20. századi könyörgések és imádságok - a koncert élőben ide kattintva látható! Gregory Vajda conducts Hungarian Radio Symphony Orchestra...

Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

Hangexpó bérlet 4. - Liszt-est Martin Haselböckkel. Az élő közvetítés ide kattintva látható!

Vásáry Tamás Mozart-sorozatának 3. része ide kattintva tekinthető meg - élő közvetítés a Zeneakadémiáról

Üdvözlőlap

Üdvözlőlap

Újévi nyitány - visszanézhető felvétel

Újévi nyitány - visszanézhető felvétel

Vásáry Tamás a Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje

Variációk kamarazenére - tavaszi sorozat

Jacobus Gallus és 20-21. századi követői. A Magyar Rádió Énekkarának hangversenye - az élő koncertközvetítés itt, erre a szövegdobozra...

Próbaéneklés alt, tenor és basszus énekművész állásra a Magyar Rádió Énekkarába!

Pálinkás Péterre emlékezünk

Pálinkás Péterre emlékezünk

Dohnányi bérlet 2. - az élő közvetítés itt, erre a szövegdobozra kattintva érhető el!

Barokk utazások 1. - az élő közvetítés itt, erre a szövegdobozra kattintva érhető el!

Próbajáték koncertmester munkakörre

Próbajáték koncertmester munkakörre

Bábel Klára a 2019/2020-as évad zenekari művésze

Vásáry Tamás koncertjének közvetítése élőben ITT!

Próbajáték 1. trombita munkakörre váltó piccolo kötelezettséggel

Műsorváltozás 2020. október 1.

Műsorváltozás 2020. október 1.

Megjelent a 2020/2021-es hangversenyévad programfüzete

Tájékoztatás koncerthelyszíneink járványügyi protokolljáról

Próbaéneklés a Magyar Rádió Énekkarába

Próbaéneklés a Magyar Rádió Énekkarába

Próbajáték hegedű prím és szekund szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

Szabadtéri koncertek az Akváriumban

Szabadtéri koncertek az Akváriumban

Próbajáték koncertmester munkakörre

Próbajáték koncertmester munkakörre

Próbajáték II. hegedű szólamba, tuttista zenekari művész munkakörre

Zenélő Magyarország szabadtéri koncertsorozat

Az Európai Zene Ünnepe

Az Európai Zene Ünnepe

Tájékoztatás az elmaradt bérletes előadásokkal kapcsolatban

A 2020/2021-es koncertévad hangversenyei

Újévi nyitány online közvetítés

Újévi nyitány online közvetítés

A zenén túl - Vásáry Tamás Beethoven estjének online közvetítése

Jean-Efflam Bavouzet üzenete

Jean-Efflam Bavouzet üzenete

José Cura üzenete

José Cura üzenete

Riccardo Frizza üzenete

Riccardo Frizza üzenete

Howard Williams üzenete

Howard Williams üzenete