vak

A 2022/2023-AS ÉVAD ZENEKARI MŰVÉSZE KEVEHÁZI JÁNOS KÜRTMŰVÉSZ

A 2022/2023-as Évad Zenekari Művésze címet, a Ligeti András-díjat Keveházi János kürtművész vette ma át a Lehel-bérlet első koncertjén!
Szívből gratulálunk!

A díjat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara két éve elhunyt karmesteréről nevezték el.
Az Évad Művésze Díjat minden évadban a Társulat ítéli oda titkos szavazás útján az arra érdemes művész kollégának, s Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója adja át.

Keveházi János 1957. június 23-án született Budapesten, zenész családban. Édesapja az Operaház 3. kürtöse, bátyja, Keveházi Jenő 47 évig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első kürtöse volt. Amikor kiderült, hogy több száz ember előtt egyedül is kristálytisztán tud énekelni, eldőlt pályaválasztása.
Pár év hegedülés és zongorázás után kezdett el kürtöt tanulni. Először otthon, édesapja és bátyja tanította, később Ónozó János, Lubik Zoltán majd Tarjáni Ferenc növendéke lett. Korán megismerte a szimfonikus és a kamarazenekarok világát. Szinte az összes budapesti és sok vidéki zenekarban is vendégszerepelt.
Nyolc évig a Honvéd Művészegyüttes szimfonikus zenekarának, négy évig a Fővárosi Operettszínház zenekarának első kürtöse volt. 15 évig a Hungarian Brass rézfúvósegyüttes kürtöse, 30 éven keresztül az osztrák-magyar Pro Brass rézfúvós együttes kürtöse volt, ahol többek között a bécsi és a berlini filharmonikusok első fúvósaival dolgozhatott együtt.
A Rádiózenekarban 1975-ben játszott először egy Richard Strauss lemezfelvételen Kobayashi Kenicsiró vezénylete alatt. Az ezt követő években is rendszeresen részt vett a zenekar koncertjein és turnéin. 1987 óta, 37 éve tagja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának.

Szeretettel gratulálunk a díjhoz és további sok-sok együtt eltöltött, zenében gazdag éveket kívánunk!

A képen Keveházi János Frittmann Zsombor hegedűművészzel, akit nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntöttünk.

Fotó: Vörös Attila

További hírek

Húsvéti dallamok a Mátyás-templomból

Húsvéti dallamok a Mátyás-templomból

Bach. Buxtehude. Telemann

Bach. Buxtehude. Telemann

Héja Domonkos a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatója

Héja Domonkos a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatója

Virtuózok-est

Virtuózok-est

Schubert. Kalliwoda. Kókai. Dohnányi.

Schubert. Kalliwoda. Kókai. Dohnányi.

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 áprilisában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 áprilisában

Vivaldi. Telemann. Mozart. Strauss. Debussy.

Vivaldi. Telemann. Mozart. Strauss. Debussy.

Jegyértékesítés információk!

Jegyértékesítés információk!

Programváltozás!

Programváltozás!

Várjuk a hegedű szólamba jelentkezőket!

Várjuk a hegedű szólamba jelentkezőket!

Fuvola próbajátékot hirdet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara!

Fuvola próbajátékot hirdet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara!

Volt egyszer egy gyermekkórus – 70 éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Volt egyszer egy gyermekkórus – 70 éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Verdi: Requiem

Verdi: Requiem

Jolivet. Ibert. Debussy. Haydn.

Jolivet. Ibert. Debussy. Haydn.

Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

Felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa!

Hangos siker a Zeneakadémián!

Hangos siker a Zeneakadémián!

Scarlatti. Buxtehude. Pizzetti

Scarlatti. Buxtehude. Pizzetti

Glinka. Beethoven. Dohnányi. Gershwin.

Glinka. Beethoven. Dohnányi. Gershwin.

Poulenc. Webern. Muczynski. Mahler. Grieg.

Poulenc. Webern. Muczynski. Mahler. Grieg.

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 márciusában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 márciusában

Haydn. Brahms. Mozart.

Haydn. Brahms. Mozart.

Játszóház a leendő tanítókkal!

Játszóház a leendő tanítókkal!

Dohnányi és Bartók

Dohnányi és Bartók

A keresztút szélén

A keresztút szélén

Sibelius. Csajkovszkij. Prokofjev.

Sibelius. Csajkovszkij. Prokofjev.

Ritkán hallható Beethoven-művek élőben a Bartók Rádió műsorán

Ritkán hallható Beethoven-művek élőben a Bartók Rádió műsorán

Ismerje meg Beethoven három művét!

Ismerje meg Beethoven három művét!

Maurer, Sosztakovics, Doppler, Stamitz és Reinecke

Maurer, Sosztakovics, Doppler, Stamitz és Reinecke

Próbajáték cselló szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

Próbajáték cselló szólamba tuttista zenekari művész munkakörre

Megnézhető az Újévi Nyitány koncertfelvétele!

Megnézhető az Újévi Nyitány koncertfelvétele!

A BBC Radio 3 élőben közvetíti a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának játékát január 3-án!

A BBC Radio 3 élőben közvetíti a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának játékát január 3-án!

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 februárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 februárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 januárjában

Bartók Rádió stúdiókoncertek 2025 januárjában

Az Újévi Nyitányt a Bartók Rádió és a Duna közvetíti január 1-jén

Az Újévi Nyitányt a Bartók Rádió és a Duna közvetíti január 1-jén

Ismerje meg az Újévi Nyitány 2025 műsorát!

Ismerje meg az Újévi Nyitány 2025 műsorát!

Koncertfilm a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának angliai turnéjáról az M5-ön

Koncertfilm a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának angliai turnéjáról az M5-ön

Oláh Vilmos Pro Cultura Hungarica díjat kapott

Oláh Vilmos Pro Cultura Hungarica díjat kapott

Már hangolnak a művészek a jövő év első koncertjére

Már hangolnak a művészek a jövő év első koncertjére

Nyolchelyszínes angliai turnén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Nyolchelyszínes angliai turnén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara!

Felvételi információk a Magyar Rádió Gyermekkórusába

Felvételi információk a Magyar Rádió Gyermekkórusába

Így látták ők: stockholmi turné gyerekszemmel

Így látták ők: stockholmi turné gyerekszemmel

Stockholmban adott koncertet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Stockholmban adott koncertet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Az Évad Művésze Díjak átadása

Az Évad Művésze Díjak átadása

A zene világnapját saját koncerthelyszínen ünnepli az MRME

A zene világnapját saját koncerthelyszínen ünnepli az MRME

Megnyílt a Dohnányi Ernő Zenei Központ

Megnyílt a Dohnányi Ernő Zenei Központ

Elkészült az MRME stúdiófelvételeinek összesített listája 1964-től napjainkig

Elkészült az MRME stúdiófelvételeinek összesített listája 1964-től napjainkig

Elindult a jegyértékesítés a 2025-ös Újévi Nyitány koncertre és az MRME 2024/2025-ös teljes évadára!

Elindult a jegyértékesítés a 2025-ös Újévi Nyitány koncertre és az MRME 2024/2025-ös teljes évadára!

ZENÉLŐ MAGYARORSZÁG KONCERTEK

ZENÉLŐ MAGYARORSZÁG KONCERTEK

Riccardo Frizza has been appointed “Cavaliere della Repubblica”

Riccardo Frizza has been appointed “Cavaliere della Repubblica”

Az év zenekara, Az év hangversenye, Az év életműdíjasa - három díjjal büszkélkedhettek Együtteseink a Bartók Rádió Zenei Díjainak átadóünnepségén!

Az év zenekara, Az év hangversenye, Az év életműdíjasa - három díjjal büszkélkedhettek Együtteseink a Bartók Rádió Zenei Díjainak átadóünnepségén!

Zongorakísérő / korrepetitor próbajáték

Zongorakísérő / korrepetitor próbajáték

2024/2025-ös évad - a Magyar Távirati Iroda tudósítása

2024/2025-ös évad - a Magyar Távirati Iroda tudósítása

Meghirdette új koncertévadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei!

Meghirdette új koncertévadát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei!

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI 2024/2025. ÉVAD

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI 2024/2025. ÉVAD

Riccardo Frizza Mahler 8. szimfóniáját vezényli a Müpában

Riccardo Frizza Mahler 8. szimfóniáját vezényli a Müpában

HEGEDŰ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

HEGEDŰ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

NAGYBŐGŐ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

NAGYBŐGŐ TUTTI PRÓBAJÁTÉK

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

PRÓBAÉNEKLÉS A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARÁBA

CSELLÓ PRÓBAJÁTÉK

CSELLÓ PRÓBAJÁTÉK

Mendelssohn: Elias - Julian Orlishausen sings at Müpa Budapest!

Mendelssohn: Elias - Julian Orlishausen sings at Müpa Budapest!

AZ "ÉV KONCERTJE 2023" SZAVAZÁS NYERTESE A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS RICCARDO FRIZZA HANGVERSENYE!

AZ "ÉV KONCERTJE 2023" SZAVAZÁS NYERTESE A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS RICCARDO FRIZZA HANGVERSENYE!

ZENEKARI NAPLÓ 28.

ZENEKARI NAPLÓ 28.

ZENEKARI NAPLÓ 27.

ZENEKARI NAPLÓ 27.

ZENEKARI NAPLÓ 26.

ZENEKARI NAPLÓ 26.

ZENEKARI NAPLÓ 25.

ZENEKARI NAPLÓ 25.

ZENEKARI NAPLÓ 24.

ZENEKARI NAPLÓ 24.

80 ÉVES A RÁDIÓZENEKAR - JUBILEUMI KONCERT A MÜPÁBAN - VISSZANÉZHETŐ FELVÉTEL

80 ÉVES A RÁDIÓZENEKAR - JUBILEUMI KONCERT A MÜPÁBAN - VISSZANÉZHETŐ FELVÉTEL

ZENEKARI NAPLÓ 23.

ZENEKARI NAPLÓ 23.

ZENEKARI NAPLÓ 22.

ZENEKARI NAPLÓ 22.

ZENEKARI NAPLÓ 21.

ZENEKARI NAPLÓ 21.

ZENEKARI NAPLÓ 20.

ZENEKARI NAPLÓ 20.

KARÁCSONYI AKCIÓS JEGYVÁSÁRLÁS!

KARÁCSONYI AKCIÓS JEGYVÁSÁRLÁS!

80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA - TEMATIKUS HÉT AZ MTVA CSATORNÁIN

80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA - TEMATIKUS HÉT AZ MTVA CSATORNÁIN

MEGJELENT "A MUZSIKA HULLÁMHOSSZÁN" - KÖTET A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA 80 ÉVES TÖRTÉNETÉRŐL

MEGJELENT "A MUZSIKA HULLÁMHOSSZÁN" - KÖTET A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA 80 ÉVES TÖRTÉNETÉRŐL

ZENEKARI NAPLÓ 19.

ZENEKARI NAPLÓ 19.

ZENEKARI NAPLÓ 18.

ZENEKARI NAPLÓ 18.

ZENEKARI NAPLÓ 17.

ZENEKARI NAPLÓ 17.

ZENEKARI NAPLÓ 16.

ZENEKARI NAPLÓ 16.

ZENEKARI NAPLÓ 15.

ZENEKARI NAPLÓ 15.

ZENEKARI NAPLÓ 14.

ZENEKARI NAPLÓ 14.

ZENEKARI NAPLÓ 13.

ZENEKARI NAPLÓ 13.

ZENEKARI NAPLÓ 12.

ZENEKARI NAPLÓ 12.

ZENEKARI NAPLÓBEJEGYZÉSEK 1-28.

ZENEKARI NAPLÓBEJEGYZÉSEK 1-28.

ZENEKARI NAPLÓ 11.

ZENEKARI NAPLÓ 11.

ZENEKARI NAPLÓ 10.

ZENEKARI NAPLÓ 10.

ZENEKARI NAPLÓ 9.

ZENEKARI NAPLÓ 9.

ZENEKARI NAPLÓ 8.

ZENEKARI NAPLÓ 8.

ZENEKARI NAPLÓ 7.

ZENEKARI NAPLÓ 7.

ZENEKARI NAPLÓ 6.

ZENEKARI NAPLÓ 6.

ZENEKARI NAPLÓ 5.

ZENEKARI NAPLÓ 5.

ZENEKARI NAPLÓ 4.

ZENEKARI NAPLÓ 4.

ZENEKARI NAPLÓ 3.

ZENEKARI NAPLÓ 3.

ZENEKARI NAPLÓ 2.

ZENEKARI NAPLÓ 2.

ZENEKARI NAPLÓ 1.

ZENEKARI NAPLÓ 1.

Koncertmesteri próbajáték

Koncertmesteri próbajáték

MA 80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA!

MA 80 ÉVES A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA!

Frittmann Zsombor hegedűművészt köszöntötték nyugdíjba vonulása akalmából

Frittmann Zsombor hegedűművészt köszöntötték nyugdíjba vonulása akalmából

A 2022/2023-as Évad Énekkari Művésze Bischofné Göndöcs Petra

A 2022/2023-as Évad Énekkari Művésze Bischofné Göndöcs Petra