vak

Riccardo Frizza Mahler 8. szimfóniáját vezényli a Müpában

Riccardo Frizza vezényli Mahler 8. „Ezrek” szimfóniáját a Müpában március 23-án, szombaton este!

Riccardo Frizza pontosan két évvel azután, hogy megkapta kinevezését a Magyar Rádió Művészeti Együttesei vezető karmestereként, így ír arról a rövid, de intenzív útról, amelyet Együtteseinkkel megtett:

„Minden Mahlerrel kezdődött! Vezető karmesteri kinevezésem bejelentése pontosan egybeesett Mahler „Feltámadás” szimfóniájának két évvel ezelőtti, budapesti előadásával. S most ismét fontos megállóhoz érkeztünk az Együttesekkel a közös munkában Mahler „Ezrek szimfóniája” szombati bemutatásával! Nagy örömömre a Magyar Rádió Művészeti Együtteseihez csatlakozik a Nemzeti Énekkar és a Honvéd Férfikar is, valamint kiváló szólisták!
A darab előadása kivételes vállalkozás: Mahler legcsodálatosabb alkotását visszük színpadra. Ahogyan a szerző maga írta Willem Mengelbergnek, zenéje holland népszerűsítőjének : „darabom mérföldkő a zenetörténetben”.  S valóban, e szimfónia a dallamok és formák olyan szédületes tárháza, amely addig soha nem látott zenei megformálást jelentett. Feladatunk e remekművet úgy értelmezni, hogy hűek legyünk Mahler egy másik levélben megfogalmazott gondolataihoz is, miszerint korábbi művei tragikusak és szubjektívek voltak, ám a mostani, a 8. szimfónia „nagy öröm forrása”.

Az eseményre már hetekkel ezelőtt elkelt minden jegy!
A szimfónia előadását 2024. március 23-án, szombaton este 19:35-től élőben közvetíti a Bartók Rádió.

További hírek