Antonio Vivaldi: g-moll („La Notte”) fuvolaverseny, RV. 439
Vivaldi nyomtatásban megjelent művei (szonáták és concertók sorozatai) között különleges helyet foglal el hat fuvola-koncertből álló opusa. A ciklus egyes darabjai feltehetőleg az 1720-as évek elején keletkezhettek, abban az időszakban, amikor Vivaldi gyakrabban fordult meg Rómában. A harántfuvola az itáliai muzsikusok között ekkoriban még a kevésbé volt népszerű, valószínű, hogy Vivaldi épp Rómában ismerkedett meg a hangszer egyik specialistájával. A művek néhány évvel később, 1729-ben jelentek meg nyomtatásban (op. 10) egy amszterdami kiadónál. Néhány versenymű beszédes alcímet kapott (Tengeri vihar, Tengelic), a La Notte alcímű versenymű éjszakai képeket, hangulatokat, álmokat idéz.
Georg Philipp Telemann: d-moll Tafelmusik, TWV. 43:d1
Az 1733-ban megjelent sorozat (Asztali zene – Musique de table) Telemann egyik legnépszerűbb műve volt, magát a szerzőt is igen nagy büszkeséggel töltötte el. A ciklus három, hasonló módon kialakított részében (Production) egy-egy ouverture (azaz szvit), kvartett, concerto, szonáta, trió és egy záródarab (Conclusion) kapott helyet, ekként mindegyik sorozat a barokk hangszeres műfajok összefoglalásának is tekinthető. A d-moll hangnemű, eredetileg kvartettre fogalmazott Tafelmusik a második sorozatban jelent meg.
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr Andante, K. 315
Mozart 1778-ban, Ferdinand De Jean felkérésére írt G-dúr fuvolaversenyének (K. 313) lassú tétele valamilyen okból nem elégítette ki a megrendelőt, Mozart pedig nem habozott, írt egy újabb, alternatív középső tételt a kompozícióhoz. Van olyan elképzelés is, hogy Mozart egy olyan, szintén De Jean megbízásából komponált fuvolaversenyéből vette át a tételt, melyet később aztán már nem fejezett be.
Richard Strauss: Hegedű-zongoraszonáta, Esz-dúr (átirat fuvolára), op. 18
Az 1887-ben írt Esz-dúr hegedűszonáta lírai karaktere, vonzó és technikailag igényes anyaga miatt hamar népszerű lett a hegedűsök körében. A mű alapvetően derűs és áradóan érzelmes alaptónusát szokás összefüggésbe hozni a magánéleti fordulattal: Strauss ekkor ismerte meg Pauline de Ahna énekesnőt, aki később a zeneszerző felesége lett. A szonáta a fuvolisták között is népszerű, egyik átiratát a neves francia fuvolaművész, Emmanuel Pahud készítette.
Claude Debussy: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára (1915)
1915-ben Debussy különböző összeállítású kamaramű-sorozat megírását határozta el. Eredetileg hat kompozíciót tervezett, végül hárommal készült el. A maga nemében egyedülálló triókombináció esetében eredetileg fuvolára, oboára és hárfára gondolt, talán azért döntött végül a brácsa mellett, hogy homogénebb, pasztellesebb hangzásokat, árnyalatokat tudjon kikeverni. „Ijesztően melankolikus – írta Debussy –, nem tudom, hogy megríkat-e, avagy megnevetett? Talán mindkettőt, szigorú, és gyönyörű zene, ugyanakkor sosem feszült.”
***
Drahos Béla 70 | Kamara-hangverseny
Dohnányi Ernő Zenei Központ, Nagyterem
04. 08, 19:00