Edvard Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16, 3. tétel
Az 1868-ban írt a-moll zongoraverseny Grieg első alkotókorszakában keletkezett, legközvetlenebb mintája Schumann zongoraversenye lehetett. Harmadik tételében a norvég ugrós-táncra, a Hallingra emlékeztető szilaj főtéma csendül fel. Vele szembeállítva jelenik meg a dallamos melléktéma – kissé ábrándosan, „ugyanakkor azonban – írta Kárpáti János – végtelen tájak friss levegőjét árasztva magából. Különösen szép és megragadó, amikor a kódában – a széles zongorafutamok hullámainak hátán úszva –kiszélesülve (Andante maestoso) hangzik fel ez a nagyszerű dallam”.
Reinhold Glière: Hárfaverseny, op. 74, 2. tétel
A bécsi klasszikus stílus és az orosz nemzeti romantika stíluselemeit kombináló darabot 1938-ban írta Glière. Játéktechnikai kérdésekben a kiváló, magyar származású, de már a cári Oroszországban született Erdélyi Xénia Alexandrovna látta el tanácsokkal. A háromtételes darab középső tétele pompás variációsorozat.
Antonio Vivaldi: a-moll fagottverseny, RV 497, 1. tétel
Vivaldi közel negyven fagottversenyt komponált, az RV 497-es jegyzékszámú darab az 1720-as évek elején keletkezhetett. A mű nemcsak stílusában, hanem technikai igényességében is felveszi a verseny a velencei barokk mester hegedűkoncertjeivel.
Niccolò Paganini: I Palpiti
Rossini Tankréd című operájának egyik dallamára (Di tanti palpiti) komponált, bevezetőből, téma-bemutatásból és három virtuóz variációból álló darabot Paganini mutatta be Bécsben, 1828-ban. Az első variáció kettős- és hármasfogásokkal, skálamenetekkel díszíti a dallamot, a második végig kettős üveghangokat szerepeltet, míg a harmadik főleg az akkordjátékra összpontosít. Legvégül újra elhangzik eredeti formájában a Rossini-melódia, az a dallam, melyet Paganini idejében még a suszterinasok is lelkesen fütyülték.
Édouard Lalo: Gordonkaverseny, 1. tétel
Az 1877-ben bemutatott d-moll csellóverseny első tétele két szakaszból áll. A lassú (Lento) bevezetés után élénk Allegro következik. A kompozíciót egykoron a belga virtuóz. Adolphe Fischer mutatta be, Lalo számos kérdésben kikérte a tanácsát. A mű nagy sikert aratott, Fischer rendszeresen játszotta és számos európai nagyvárosban tűzte műsorára.
Wolfgang Amadeus Mozart: A dúr zongoraverseny, K 488, 1. tétel
Mozart első bécsi éveiben, 1781/82 és 1786 között 15 zongoraversenyt komponált, többségét saját előadásában mutatta be. „Bocsásson meg apám, hogy röviden írok, kevés az időm, mert a nagyböjt három utolsó szerdáján három bérleti hangversenyt adok Trattner termében, amelyre már száz bérlőt gyűjtöttem.” Később apja személyesen is meggyőződött fiai zsúfolt koncertszezonjairól: „Mióta itt vagyok fivéred zongoráját legalább tizenkétszer szállították el a házból a színházba, vagy más főúri házakhoz.” 1786 után azonban ez a sikersorozat hirtelen megszakadt. Az utolsó, 1786 telén játszott szezonban adta elő az A-dúr zongoraversenyt (K 488). A kompozíció gazdagsága olykor egyenesen elképesztő. Ez a zene – ahogy a zenetörténész Kovács János fogalmazott – „minden formai eleganciája és virtuozitás mellett, nemcsak a szórakoztatás örömét, nemcsak a könnyed vidámságot ismeri, hanem ismeri az árnyékot, az elborulást, az elkomolyodást is – ismeri a pillanatokat, ahol a játék egy szempillantásra megtorpan.”
Pjotr Csajkovszkij: Hegedűverseny, op. 35, 3. tétel
A zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajkovszkij 1878-ban komponálta, és a magyar származású, világhírű hegedűvirtuóznak, Auer Lipótnak ajánlotta. Auer azonban hosszú ideig nem játszotta, az 1881-es bécsi premieren Adolf Brodsky (Brodszkij) orosz hegedűművész adta elő. Néhány évvel később (1883-ban) Brodsky Budapesten is bemutatta a koncertet. A darab ellenállhatatlan varázsának egyik titka nyilván az a mesteri lelemény, amellyel Csajkovszkij a nyugat-európai hegedűkoncert hagyományait az orosz népi hanggal összeegyezteti. A harmadik tétel (Allegro vivacissimo) a legélénkebb allegro: féktelen, szilaj jókedv uralja ezt a rendkívül gyors tempójú zenét. A rondóformájú tétel témái különböző karakterűek, de mindegyik oroszos: a főtéma táncos, az első közjáték, melyet a szólóhegedű mutat be, mintha az ünneplés mámorában elfáradt férfiak lelkiállapotát festené, akik számára azonban nem tart soká a nyugalom, ismét elragadja őket a tánc forgataga.
Isaac Albéniz: Asturias – Suite Espanola, op. 47
Albéniz eredetileg zongorára írt Spanyol-szvitje 1886-1887-ben született. A zeneszerző más darabjaihoz hasonlóan ebben a kompozícióban is Spanyolország különböző tájegységeinek jellegzetes dallamai, ritmusai, táncai jelennek meg. Az Asztúriát idéző tétel a ciklus egyik legnépszerűbb darabja, gyakran szólal meg önállóan, illetve különféle átiratokban, például gitáron.
Jean Sibelius: Hegedűverseny, op. 47, 3. tétel
A Hegedűverseny első változata 1903-ban keletkezett. Ebben az évben mutatkozott be Berlinben a tízesztendős hegedűs-csoda, Vecsey Ferenc. A mű ajánlása neki szól. 1904-ben a bemutató után Sibelius átdolgozta a koncertet, második előadását Richard Strauss vezényelte (1905). A kompozíció eredetiségét dicsérve a mű egyik korabeli kritikusa kijelentette, hogy a „legeredetibb, legmesteribb és legüdébb hegedűverseny, amit valaha is hallottam”. A zárótételt Sibelius haláltáncnak nevezte, egy korlátozott fantáziájú angol méltatója jegesmedvék polonézét hallotta ebben a karakteresen ritmizált fináléban.
***
Virtuózok-est
Zeneakadémia Nagyterem
április 16. (szerda) 19:30
JEGYEK