vak

Itt az MRME koncertlistája, lélegzetvisszafojtva hallgatott zenei csemegéket tartogat a következő évad

 

A 2025/26-os évadban zenei utazásban gazdag, elismert magyar és nemzetközi karmesterek által vezényelt, ragyogó szólistákkal kiegészült izgalmas, szenvedélyes muzsikával teli koncertekkel készülnek a több mint 80 éves múlttal rendelkező Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME).

Monumentális művek

Szeptembertől kiemelt figyelmet kap a Magyar Rádió Énekkara, hiszen ebben az évadban már fennállásának 75. jubileumát ünnepli a kórus. Ennek első állomásán Mendelssohn romantikus műve, a Paulus hangzik el. Ez a koncert abból a szempontból is különleges, hogy ekkor derül fény arra, kik kapják az Évad Művésze díjakat a zenekar és énekkar művészei közül.
A következő monumentális produkcióban Wagner és Bruckner különösen izgalmas darabjai valósulnak meg: Wagnert nem kell bemutatni, és a Bruckner-i műről is elmondható, hogy az egyik legtitokzatosabb szimfóniának számít.

Női energiák

Sibelius, Dvořák és Csajkovszkij címet viselő esten Delyana Lazarova a Utah-i Szimfonikusok és a BBC Skót Szimfonikus Zenekar vezető vendégkarmesterével és a fiatal moldovai hegedűművésszel, Lilia Pocitarival találkozhat a közönség.

Láng Dorottya, Fotó: Emmer László

Láng Dorottya / Fotó: Emmer László

Március végén Mahler 3. szimfóniáját játssza az MRME: a mű a zeneszerző legnagyobb lélegzetű zenekari kompozíciója, ahol a zene pompás dimenzióiban megjelenik maga a mindenség és a lélekként felfogott természet. Ezen a koncerten Láng Dorottya nemzetközi szinten is elismert mezzoszopránnal közösen lépnek színpadra az Együttesek.

Zenei csemegék

Kurtág György Colindă-Baladă -ja a Nap és a Hold, a fivér és a nővér szerelmét beszéli el, ahol a fiatal bolgár születésű zeneszerző, Georgi Sztojanov ezúttal tenor szerepben csatlakozik a produkcióhoz.
Gyöngyösi Levente 2013-ban írt, latin nyelvű Karácsonyi oratóriuma a nagy példakép, Bach művéhez hasonlóan izgalmas, többféle szövegforrásra támaszkodó librettóra készült, gondolati asszociációkat és szokatlan betoldásokat alkalmaz, például József Attila Betlehemi királyok című versének latin fordítását. Az est műsorában Mozart és Beethoven népszerű darabjai is megtalálhatóak.
Kortárs pravoszláv énekek műsorában kortárs zeneszerzők műveiből áll össze a hallatlanul izgalmas, gondolatébresztő és a szó minden értelmében hiánypótló koncertprogram, ahol a felhangzó darabok mindegyike a tradicionális kórushangzás és az újszerű elemek szintézisének lehetőségét kutatja.

Romantikus esték

A szerelmesek napjának kikiáltott február 14-én Brahms és Bartók legnépszerűbb alkotásaiból válogatott Riccardo Frizza olasz karmester, mely darabok már meghódították a világ koncerttermeit.
Rachmaninov és Dvořák melódiákban gazdag, okos felépítésű, néhol elementáris erejű témáit a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Fülei Balázs közreműködésével, Kovács János karmesteri irányításával szólaltatja meg.

Csillag Béni, Fotó: Marco Borggreve

Csillag Béni / Fotó: Marco Borggreve

A Magyar Rádió Énekkarához Csillag Béni karnagy a 20. századi kórusirodalom jelentős műveinek dirigenseként tér vissza, köztük egy igazi ritkasággal, Herbert Howells 1932-ben írt Requiemjével.

Nemzetközi vizeken

Egy vegytiszta olasz est valósul meg a Róma-trilógiávalRiccardo Frizza-val, valamint a Salzburgi Mozart Verseny (2011) és a Leeds-i Nemzetközi Zongoraverseny (2012) első helyezettjével, Federico Colli zongoristával, aki G. Martucci: 1. zongoraversenyét szólaltatja meg.
Erik Bosgraaf a világ egyik legvirtuózabb és zenei kalandokra leginkább nyitott furulya-játékosa budapesti koncertjén a négy lipcsei aspiráns műveiből válogat – igazi extravagáns koncertnek ígérkezik.

Erik Bosgraaf, Fotó: Marco Borggreve

Erik Bosgraaf / Fotó: Marco Borggreve

A brit karmester, Howard Williams az angol zenetörténet elmúlt bő háromszáz évéből válogatva állította össze a koncert műsorát. A barokk korszakot Purcell és Händel, a 19-20. századot Hubert Parry, William Walton és Benjamin Britten kompozíciói reprezentálják. A hangverseny egyik különlegessége a skót James MacMillan műve, melyet maga II. Erzsébet királynő rendelt.
Héja Domonkos főzeneigazgató vezényletével és Mihai Damian közreműködésével orosz zeneszerzők műveinek szentelnek egy estét az MRME művészei. A koncert első műsorszáma egy Rimszkij-Korszakov-operát idéz, melynek ezen részleteit aligha ismeri a közönség; majd a 19. század egyik legeredetibb dalciklusa, Muszorgszkij műve, A halál dalai és táncai hangzik el.

Meghitt hangulatú kamarazenék

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei a Variációk című kamarakoncertekre saját maguk által választott, számukra kedves és különleges darabokat játszanak a közönségnek. Egy este alatt 4-5, akár 6 rövidebb zenemű is elhangzik. Idén a Variációk koncerteken népszerű műsorvezetők kalauzolják majd a vendégeket a művek között – hogy kik ők, egyelőre meglepetés.

Gyerekeknek szóló előadások

Az Együttesek nem feledkeztek meg a gyerekekről és családokról sem, hiszen a következő évadban ismét helyet kaptak a MikulásváróFarsangi és Anyák napi programok. A nagyobbaknak, diákcsoportoknak szóló, zenetörténettel fűszerezett ifjúsági koncerteken „vetélkednek” majd hangszerek, kiderül, miért zenélnek éjszaka és a Föld körül is utazhatnak a diákok – persze csak átvitt értelemben, a zenék által.

Magyar Rádió Gyermekkórusa Farsangi mulatság, Fotó: Vörös Attila

Magyar Rádió Gyermekkórusa – Farsangi mulatság / Fotó: Vörös Attila

Jegyek és bérletek az mrme.jegy.hu oldalon érhetőek el. Az MRME évadfüzetét lapozható és letölthető változatban is lehetséges böngészni.

Borító: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara / Fotó: Vörös Attila 

További hírek