A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a mindennapi éneklésbe a nyári napokon. A gyönyörű kórusművek tanulása mellett jutott idő a közös játékokra, a sarudi strand vízi erődjének bevételére, és még egy kis kenuzásra is sor került a tavon.
Napi hat óra. Ennyit töltöttek énekléssel a Magyar Rádió Gyermekkórusának résztvevői. A gyerekek a tábor során már a következő évad legszebb darabjaira készültek. A karácsonyi koncertműsor gyöngyszemei között szerepelnek: Ola Gjeilo modern harmóniái, Kocsár Miklós magyar kortárs remekművei és a reneszánsz mester, Palestrina alkotásai – tisztelegve a zeneszerző születésének 500. évfordulója előtt. A Nagykórus elsajátította Gustav Mahler III. szimfóniájának 5. tételét – az úgynevezett „Bimm bamm” kórust, ahol a gyerekénekek mint angyali harangok csendülnek fel.
A darabot elsőként Szegeden hallhatja a közönség, majd 2026 tavaszán a Müpában is elhangzik, Láng Dorottya szólójával, Riccardo Frizza vezényletével és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével. Jegyek már kaphatók!
Az Ifjúsági Vegyeskar sem tétlenkedett: többek között Heinrich Schütz hatszólamú motettáját tanulták meg, melyet decemberben egy különleges előadás keretében mutatnak be – gyerekszólistákkal és szerepjátékkal színesítve.
Adventi Hangverseny
2025. december 1., 18:00 | Pesti Vigadó
Itt a Nagyszakállú!
2025. december 7., 10:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Karácsonyi hangverseny
2025. december 20., 19:00 | Pesti Vigadó
Örömet hirdetek nektek!
Koncertszínház J. S. Bach: Karácsonyi oratóriumának zenéjével
2025. december 13., 15:00 és 18:00 | Müpa
Farsangi Mulatság
2026. február 15., 10:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
70 év alatt a Föld körül
2026. április 27., 28., 28., mindhárom napon 10:00 és 12:00 órai kezdettel | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Anyák napi énekek
2026. május 10., 10:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Bach Család zenéje
2026. május 16., 20:00 | Mátyás-templom
A Palánták pünkösdi hangversenye
2026. május 31., 16:00 | Pesti Vigadó
Évadzáró hangverseny
2026. június 7., 16:00 | Zeneakadémia
Együttvásárlási kedvezmény:
Amennyiben egy időben több különböző koncertre is jegyvásárlás történik, kedvezményt biztosítunk a koncertre látogatóknak, melyet a kosárba helyezést követően automatikusan érvényesít a rendszer.
15 % kedvezmény 3 különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén.
20 % kedvezmény 4 különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén.
Diák-és nyugdíjas kedvezmény
Diákok és nyugdíjasok számára 20% kedvezményt biztosítunk a teljes árú jegyekből.
További információkért a jegyekről és a kedvezményekről kattins ide!