Johann Sebastian Bach: Jesu, meine Freude motetta, BWV. 227
A Jesu, meine Freude szövegkezdetű ének Bach életművében a gyakran feldolgozott korálok közé tartozik. Szívesen idézte dallamát vagy egy-egy versszakának szövegét, illetve örömmel dolgozott a költemény szabad parafrázisaival is. A Jesu, meine Freude motettában – a korálfeldolgozás technikájának szinte teljes skáláját bemutatva – az ének mind a hat versszakát megzenésítette. E műben találkozhatunk „egyszerű” harmonizációval éppúgy, mint a szöveg minden mozzanatát ábrázoló-érzékeltető megzenésítéssel, illetve az eredeti dallamot éppen csak megidéző, szabadon komponált szakaszokkal.
A Johann Crüger dallamával (1653) és Johann Franck szövegével énekelt himnuszt jellemzően temetési szertartáson vagy emlékező ünnepeken adták elő, bizonyára Bach is ilyen jellegű eseményre alakította ki a maga feldolgozását. Ugyanakkor ma már kevéssé tartják valószínűnek, hogy a motetta Lipcse főpostamesterének özvegye, Johanna Maria Kees temetésére készült (1723. július 18.).
Bach a himnusz versszakai közé Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett részleteket illesztett, így alakította ki a 11 tételből álló nagyformát. A mű geometria centrumába ekként a 6. tétel került, egy nagyszabású fúga az alábbi páli szavakra „De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek.” (Róm. 8:9)
Georg Philipp Telemann: Der Donnerode, TWV. 6:3
Az emberek a „talpuk alatt remegni érezték a földet; a tenger tajtékzó hullámzással nőtt és dagadt a kikötőben, s az ott horgonyzó hajókat egykettőre összetörte. Az utcákat és a köztereket egyszerre tűz és hamu borította, hirtelen kelt forgószelükben a házak sorra düledeztek, a háztetők leomlottak, s az alapzatok széthullottak; s a romok legalább harmincezer különböző korú és nemű lakost temettek maguk alá” – írta Voltaire híres regényében, a Candide-ban. Becslések szerint az 1755. november első napján kipattanó földrengés összesen 100 000 áldozatot követelt, akiknek többsége a porig rombolt portugál fővárosban lelte halálát. Lisszabonban a katasztrófa után még hat napon át pusztított a szörnyű tűzvész, aminek eredményeként a metropolis kilenctizede teljesen megsemmisült. A királyi palota, az új opera, számos templom és könyvtár, a „régi” Portugália kulturális értékeinek túlnyomó része az enyészeté lett. A füstölgő romokon azonnal eluralkodott a káosz, az egykori utcákon fosztogatók és a földrengés során kiszabadult gonosztevők vették át az irányítást, akiknek hatalmát I. József király és minisztere, Sebastiao José de Carvalho e Melo csak a hadsereg bevetésével és drákói szigorral tudta letörni. A tragikus esemény egész Európát megrendítette. Sokan „egyszerű” természeti jelenségként próbálták meg jellemezni, mások isteni büntetést, megint mások az isteni gondviselés hiányát látták benne.
Georg Philipp Telemann nagyszabású oratóriumának teljes címe Der Tag des Gerichts oder Der Donner-Ode (azaz „Az ítélet napja, avagy A mennydörgés ódája”). A kétrészes mű első fele (TWV 6:3a) a földrengés évében, 1756-ban született; a második rész (TWV 6:3b) néhány évvel később készült el.
A mű a vallásos (vagy inkább fogalmazzunk így: a hitében meg nem rendülő) ember nézőpontjából tekint az akkoriban mindenkit foglalkoztató eseményre, elsősorban tehát az isteni akaratra, a végítélet elkerülhetetlenségére és a természetben szunnyadó erőre hívja fel a hallgatóság figyelmét. Telemann a 8. és a 29. zsoltár gondolatiságát követő szabad költemények alapján dolgozott, a verseket Christian Gottfried Krause (1719–1770) és Karl Wilhelm Ramler (1725–1798) írta. Az ünnepélyes nyitókórus („Mily nagy a neved?”) az egész darab központi üzenetét visszhangozza: előbbre való Isten dicsérete, mint a hatalmas természet fenségességének csodálata, illetve, ahogy az első rész végi duettben elhangzik: „Mennydörög, hogy dicsőíttessék” („Er donnert, daß er verherrlichet werde”).
***
Bach és Telemann
Mátyás-templom
2025.09.12 PÉNTEK | 20:00
JEGYEK