Felix Mendelssohn Bartholdy: Paulus – oratórium a Szentírás alapján, op. 36
A Paulus című oratórium első előadására 1836 májusában került sor, a művet kirobbanó sikerrel mutatták be Düsseldorfban, a Rajnai Zenei Fesztiválon. A következő évben maga Mendelssohn vezényelte Lipcsében, majd a kompozíció elhangzott az Egyesült Államokban és Angliában is. Az oratórium Mendelssohn életében a szerző egyik leggyakrabban előadott és legnépszerűbb darabja volt, a kortársak a műfaj 19. századi modelljének tekintették. A Paulus-oratórium címe Magyarországon 1841-ben bukkant fel első ízben a sajtóban, egy Húsvét vasárnapján tartandó koncertet ekként reklámozták: „Pesten a városi színházban mintegy 500 egyed által a pestbudai hangászegyesület javára Pál nagyszerű oratórium, Mendelssohn Bartholdy Bódog szerzeménye adatik elő” – olvashatjuk a korabeli hirdetésben. Nem tudható, hogy a koncert végül milyen körülmények között valósult meg. Mindenesetre pár évvel később, Mendelssohn halála (1847) után, egy, a zeneszerző emlékének ajánlott pest-budai koncerten néhány részlet biztosan elhangzott a Paulusból.
Amikor 1862-ben, a Nemzeti Színházban – némileg rövidített formában – szólaltatták meg a művet, ismét a zenekar és a kórus roppant mérete adott okot a csodálkozásra: „A közreműködők – mintegy 400-an lehettek – annyira ellepték a színpadot, hogy azt a nézőtér felé, mintegy három öllel meg kellett hosszabbítani. Elől, ártatlan fehérben, itt ott kis szelíd rózsaszínnel vegyítve, a zenede leánynövendékei és a magánhangokat vivő énekesnők ültek: Markovics Ilka, Hofbauer Zsófia és Szegal Gabriela kisasszonyok.” Érdekes, hogy a Mendelssohn-darab pazar dimenziói dacára az 1860-a évekre a mértékletesség, az arányérzék és a klasszikus kiegyensúlyozottság példájává vált. A Hölgyfutár című lap beszámolója ebből a szempontból is igen beszédes: „Ha a Paulust Verdi hangszereli és ez a 400 torok és hangszer megszólal, színházunkat méltán félthetjük a beomlástól. De szerencsére Mendelssohn nem Verdi. Ő nem a rontásban nagy, hanem a teremtésben. Így történt, hogy az oratórium 10 órakor bevégződött és nemcsak hogy a színháznak baja nem történt, hanem még a közönség is épült rajta.”
Ugyanerről az előadásról a karmester és zenekritikus Czeke Sándor (1828-1891) a Nefelejts című irodalmi és művészeti divatlapban így írt: „Az oratórium a bibliából vett egyszerű szavak után nagy ügyességgel, tiszta vallásossággal, és egyszersmind költői szellemben, a nagy zeneköltő szokott finom és elegáns modorában lőn teremtve, és ha általában volna ellene valami észrevételünk, ez csak az lehetne: hogy egyes részeiben, különösen a második szakaszban nagyobb szenvedélyesség, és több drámai elevenség a különben költőileg szép és nemes műnek nem szolgált volna hátrányára. E tekintetben az első szakasz fölülmúlja a másodikat.”
Az oratórium szövegkönyvét a bibliai textusa alapján maga Mendelssohn és barátja, a lelkész Julius Schubring (1806-1889) állította össze (Schubring később az Éliás librettójának megírásában is közreműködött), de például Bach passióival szemben az oratóriumban szabadon költött, lírai szövegek nem kaptak helyet.
A kompozíció két nagy részből áll. Az első rész – egy-egy jellegzetes epizód felvillantásával – a keresztényeket üldöző Saul apostollá válásának történetét idézi meg. A kompozíció megjeleníti István apostol megkövezésének drámáját, a damaszkuszi megtérés csodáját, Saul/Pál megvakulásának történetét, látásának visszatértét és megkeresztelkedését. A második rész az apostoli missziók történeteiből válogat, az oratórium Pál fogságának előrevetítésével végződik.
A recitatívók, ariosók, áriák, együttesek és kórustételek az elbeszélés feszes dramaturgiája révén, illetve az oratórium minden pillanatát átható teológiai üzenet által kapcsolódnak össze. Az elbeszélő (narrátor, Erzähler) szólama – szemben a passiók evangélistájának szólamával – éppen úgy lehet szoprán, mint basszus vagy tenor. A zeneszerző és Julius Schubring levelezéséből tudható, hogy kezdetben egy kizárólag tenort foglalkoztató, evangélista-szerepkört is elképzelhetőnek tartottak, de az ötletet végül elvetették.
A pompás, kontrapunktikusan kidolgozott kartételek zenei stílusa elsősorban Händel modorát, míg a korálbetétek a lutheránus egyházzene, különösen Bach világát idézik. A hangszerelés, a hangszínek szerepének megnövekedése, az áriák jellemrajzszerű, szubjektívebb hangja ízig-vérig a romantika jegyében fogant.
A Paulus Budapesten teljes, rövidítések nélküli formában 1884-ben hangzott el először. A korabeli sajtó igen nagy terjedelemben, részletes tartalmi összefoglalást közölve foglakozott a darabbal. A cikkek és a tanulmányok egyként kitértek a szerző és a mű megkerülhetetlen műfajtörténeti szerepére. „Az oratórium-irodalomnak egyik legvirágzóbb újabb mesterműve ez. Mendelssohn a protestáns isteni tisztelet elemeiből örökbecsű zenei műalkatot teremtett, mely hű őre marad a fogékony kedélyek őszinte vallásosságának, a rideg egyházzenei aszkézis mellőzésével; azon korban is, melyben (mint Strauss Dávid mondja) az egek az Isten dicsősége helyett Newton és Laplace dicsőségét hirdetik” – áll az Egyetértés című lapban.
***
Mendelssohn: Paulus – oratórium
2025.09.24 SZERDA | 19:30
Zeneakadémia Nagyterem
JEGYEK
***
Nagyszabású oratóriummal indul a Magyar Rádió Énekkarának ünnepi évada (Papageno)
A Paulus megkomponálása sokak szerint Mendelssohn számára is különleges jelentőségű lehetett.