Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium, BWV. 248. (részletek)
Mivel a Karácsony és a Vízkereszt közötti időszakban az evangélikus gyülekezetek hat ünnepi istentiszteleten idézték meg a megváltó megszületésének eseményeit, Bach 1734-ben minden egyes alkalomra egy-egy kantáta előadásával készült. A művek zenéjének jelentős részét korábban írt világi kantátáiból emelte át, például a BWV 213 Herkules am Scheidewege (BWV 213) és a Dramma per Musica: Tönet, ihr Pauken (BWV 214) címen ismert darabok csaknem minden tételét felhasználta. A felhasznált részleteket nagyon alaposan, koncepciózusa építette be az új alkotásba, nem csak a szöveget, ha szükségesnek látta a darabok hangnemét, hangszerelését és belső részleteit is a karácsonyi alkalomhoz igazította, miközben megtartotta az eredeti művek kifejezőerejét és meghatározó effektusait. Az új szöveget – biztosan nem tudható, de – feltehetőleg saját maga és hűséges librettistája, Christian Friedrich Henrici (költői nevén Picander) szerkesztette meg. A kantáták egységes történet mentén követik egymást: születés, hirdetés a pásztoroknak, a pásztorok imádása, névadás, a napkeleti bölcsek imádása. A hat kantáta:
1. Jauchzet, frohlocket, auf, preiset die Tage
2. Und es weren Hirten in derselben Gegend
3. Herrscher des Himmels, erhöre das Lassen
4. Fallt mir danken, fallt mir Loben
5. Ehre sei dir, Gott, gesungen
6. Herr, wenn die stolzen Feinde schnauben
Az első kantáta fényes alaptónusa az öröm hangjait tolmácsolja, Somfai László egy tanulmányában úgy fogalmazott, hogy a nyitókórus „ideális” zenei megfogalmazása annak, amit a szöveg mond. Jézus születésének ünnepére váró ujjongás, örvendezés, a nagy nap dicsérete, az Úr magasztalása. Jauchzet (ujjongjatok), frohlocket (örvendezzetek), auf preiset die Tage (fel hát, dicsérjétek a napot)”. Ugyanakkor Bach a kantáta néhány részletében az áhítat és az elmélkedés hangulati megerősítésére is törekedett. Az evangéliumi elbeszélésből az első kantáta idézi fel a népszámlására való császári felhívás és a Szent család útra kelésének mozzanatait.
A Karácsony második ünnepnapjára írt kantáta zenekari bevezetővel indul, mely pasztorális hangulatával tökéletesen illeszkedik Jézus születésének csillagfényes éjszakai idilljéhez, majd az evangélista bejelenti: „pásztorok voltak azon a vidéken, szabad ég alatt tanyáztak, s őrizték nyájukat… És egyszer csak ott termett az Úr angyala mellettük, s Isten fényessége körül ragyogta őket”. A pásztorok felkerekednek, hogy minél hamarabb Betlehembe érjenek az újszülött üdvözlésére. A harmadik rész központi eseménye a pásztorok megérkezése Betlehembe, ahol rátalálnak Máriára, Józsefre és a jászolban fekvő kisdedre.
A negyedik rész (Újév napjára) Lukács evangéliumát idézi: „Amikor a nyolc nap elmúlt, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.” Alfred Dürr így írt: „A név, az Ótestamentumtól egészen a népmesékig, sosem valami esetleges, véletlen jelzője az embernek, hanem úgyszólván viselőjének kulcsa; ebben a műben a név szolgáltatja az alkalmat a Jézussal folytatott nagyon személyes párbeszédhez.”
Az oratórium ötödik kantája (a történetmesélés dramaturgiai egységére való tekintettel) nem érinti az Újév utáni első vasárnapra előírt szokásos evangéliumi elbeszélést (Menekülés Egyiptomba), funkciója a Vízkereszt ünnepének előrevetítése. A kantáta eszmei középpontja: megszületett a csillag, melynek fénye a pogányoknak is világít és elemészt minden sötétséget. A kantáta-ciklus záródarabja visszaidézi a korábbi részek nagy fényességet megjelenítő hangszerelését, mely ezúttal a napkeleti bölcsek (a három király) megérkezését is híven tükrözi.
Bach nagyszabású művének részletei ezúttal egy színpadi játék keretében hangoznak el. Megelevenednek a főbb szereplők, Mária, József, a napkeleti bölcsek, az evangélista és az angyalok.
Örömet hirdetek nektek!
December 13. 15:00 és 18:00 órai kezdettel| Müpa
JEGYEK