Georg Friedrich Händel: Zadok the Priest
Händel koronázási himnusza a Zadok the Priest II. György trónra lépésének ünnepére készült 1727-ben és azóta a brit monarchia minden nagyobb ünnepén felhangzik. A himnusz szövege a Királyok könyve (1, 34-45) azon szakaszára épül, melyben Dávid király parancsot ad Salamon megkoronázására: „Cádok pap és Nátán próféta kenje fel Izrael királyává. Fúvassátok meg a harsonát és kiáltsátok: Éljen Salamon király”. Händel zenéjének részben átírt változata – Tony Britten munkája – sokaknak ismerős lehet, a nemzetközi klubfutball, illetve az UEFA himnuszaként szinte minden héten felcsendül a mérkőzések közvetítése előtt.
Henry Purcell: Come Ye Sons of Art
A II. Mária angol királynő születésnapjára írt óda, a Come Ye Sons of Art 1694-ben keletkezett, szövegét feltehetőleg Nahum Tate írta. Különös fintora a sorsnak, hogy 1694 végén a királynő meghalt, a következő évben, 1695-ben pedig Purcell. Az ünnepi zene – melynek néhány részlete más Purcell-műben is fellelhető – a komponista egyik utolsó, nagyobb szabású műve lett.
James MacMillan: Who Shall Separate Us?
I. Erzsébet még 2011-ben bízta meg James MacMillan zeneszerzőt, hogy gyászszertartására művet komponáljon. A szöveg Pál apostol rómaiakhoz írt levelének sorait idézi: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Uruknban van.” A kompozíció 2022 szeptember 19-én, a Westminster apátság templomában hangzott el.
Hubert Parry: I Was Glad
A 122. zsoltár (Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem!) szövegét I. Károly koronázási ünnepsége (1626) óta éneklik a Westminster apátságban. A legelső megzenésítés szerzője nem ismert, a következő években viszont olyan komponistákat kértek fel, mint Thomas Tomkins, Henry Purcell vagy John Blow. A 18. században több ízben is Francis Pigott zenéjével, a 19. században pedig a Mozart-tanítvány Thomas Attwood muzsikájával énekelték. Hubert Parry himnuszát első ízben VII. Edward koronázásakor (1902) énekelték, majd V. és VI. György beiktatásakor, majd 1953-ban II. Erzsébet koronázásakor, legutóbb pedig III. Károly ünnepélyes beiktatásának fényét emelte (2023).
William Walton: Gordonkaverseny
Walton három versenyművet írt vonóshangszerre és zenekarra, a Gordonkaverseny volt az utolsó, 1956-ban született. A darabot az orosz származású csellista, Gregor Piatigorsky (Grigorij Pjatyigorszkij) rendelte, a művet neki is dedikálta Walton. A művet ő mutatta be 1957-ben, Bostonban. Az avantgárd kísérletezéstől idegenkedő Walton művét vegyesen fogadta a kritika, volt aki régimódinak, mások vitathatatlan mesterműnek tekintették. Az egyik bostoni lap szerint „szép és dallamos” mű, de inkább rapszódia, mint versenymű. Walton kerüli az élesebb disszonanciákat, az a néhány pedig még „idős nagynénémet sem riasztaná meg”. Walton nem újító, állapította meg a The Times kritikusa a darab angliai bemutatója után, „de minden műve magán viseli zenei személyiségének bélyegét – szellemesség, ragyogó és robbanékony energia, ugyanakkor valamiféle félig nosztalgikus, félig megbékélt romantikus mélabú jellemzi. A mű egy arisztokratikus szellem produktuma.”
Benjamin Britten: Változatok és fúga egy Purcell-témára
A Változatok és fúga egy Purcell-témára eredetileg egy hangszerismertető filmhez készült: „Fiatalok útmutatója a zenekarhoz”. A darab rendkívül szellemesen mutatja be a zenekar hangszereit. A téma legelőször a teljes zenekaron szólal meg, majd egymás után jelentkezik a fafúvósok, a rézfúvósok, a vonósok és a hárfa, az ütőhangszerek csoportjában, utána pedig ismét a teljes zenekarban. Ezután kezdődnek a tulajdonképpeni változatok. Az egyes hangszerek a variációk során legjellegzetesebb tulajdonságaikat mutatják be. A fuvola és piccolo trillákat, előkéket és a fuvolacsalád más jellegzetes díszítési formáit mutatja be; az oboa szélesen áradó melódiát játszik; a klarinét akkordfelbontásokkal és futamokkal tűnik ki; a fagott induló jellegű variációt játszik; a hegedűk polonaise-ritmusban szólalnak meg, majd következik a mélyhegedű és gordonka; a nagybőgő az egyre gyorsuló változat során a hangszer teljes skáláját megmutatja; a hárfa a jellegzetes hárfaszíneket, nagy akkordokat, glisszandókat vonultat fel; a kürtök pompás akkordokat játszanak; a trombita gyorsjárású dallamváltozatot szólaltat meg; a befejezés előtt pedig a harsonák és a tubák lépnek színre. Az utolsó variációban az ütőhangszerek családja szólal meg, először külön-külön (például üstdob, nagydob és réztányér, kisdob, ostor és gong), majd együtt. Végül a művet briliáns fúga zárja le, amelyben a szólamok belépése a hangszerek bemutatkozási sorrendjét követi.
Howard Williams és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
2026. január 20. 19:30 | Müpa
JEGYEK