Richard Wagner: Tannhäuser – Zarándokok kórusa
Wagner Tannhäuser című operájának nevezetes férfikari részlete az opera alapvető eszmei és dramaturgiai mozzanatainak hordozója. Már a mű nyitánya is idézi a bűnbánó és a feloldozásban reménykedő, kegyes zarándokok énekét, majd az első felvonás csodás hazatérés-jelenetében halljuk újra. Végül a harmadik felvonásban több ízben is, mint a megváltás zenei szimbóluma jelenik meg. Wagner egyik legemelkedettebb melódiáját ezúttal a nagybőgők kórusa adja elő.

Ron Simpson: Sonatine for Four Trumpets – Szonatina négy trombitára
A nyomtatásban 1964-ben megjelent életvidám, rendkívül játékos kompozíció mára a trombita repertoárjának különösen népszerű darabjává vált. Nemcsak trombita-kvartettek, hanem nagyobb trombita-együttesek is szívesen adják elő. Az üde hangvételű darab éppúgy szellemesen aknázza ki a trombitához társított melodikus fordulatokat, mint az ünnepélyes fanfárok jellegzetes meneteit.

York Bowen: Fantasie Quartet for Four Violas, op. 41
Az angol zeneszerző és zongoraművész, York Bowen (1884-1961) már nyolc éves korában kitűnt hallatlanul érett és virtuóz zongorajátékával. Zeneszerzőként is nagy tempóban fejlődött, tanulmányai végeztével rendszeresen fellépett a Queen’s Hallban, később pedig a Royal Albert Hallban. Technikai kiválóságát és művészi érzékenységét az egykori kritikák szinte kivétel nélkül dicsérték. Különböző hangszereken – például hegedűn, brácsán – tanult meg játszani, az I. világháború időszakában pedig kürtös volt a Scots Guards zenekarban. Bowen 160-nál több művet komponált, stílusukra a romantika és a karakteres saját hang keveréke jellemző. Számos darabja 1914 előtt került bemutatásra, Harmadik szimfóniáját (1951) és Negyedik zongoraversenyét (1929) pedig egész életében játszották. Saint-Saëns az angol zeneszerzők legjobbjának tartotta. Bowent szoros művészi barátság fűzte a brácsás, Lionel Tertis, a Royal Academy of Music tanárához, egész csokor művet írt számára. 1907-ben a Fantáziát is neki szánta, hogy tanítványaival közösen tudjon kamara-muzsikálni.

Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Seherezádé – részlet
Az eredetileg nagyzenekarra komponált Seherezádét a zeneszerző vezénylete mellett, 1888-ban mutatták be. A szentpétervári premier után a kompozíció hamar népszerűvé vált. A négytételes, az Ezeregyéjszaka meséinek fantáziavilágát merész hangszerelési színekkel festő kompozíció a fiatal orosz zeneszerző generáció – például Stravinsky és Prokofjev – számára fontos tájékozódási pontot jelentett. Stravinsky első nagy nemzetközi sikere, a Tűzmadár melódiái, pazarlóan színes hangszerelése sok-sok szálon kapcsolódott Rimszkij-Korszakov (1844-1908) stílusához. S hogy a fiatal zeneszerzőben a párizsi publikum az orosz tradíció folytatását látta, abban az is közrejátszhatott, hogy a Seherezádé Franciaországban egy balettelőadás révén vált igazán ismertté. Három héttel a Tűzmadár történelmi jelentőségű párizsi bemutatója előtt, Mihail Fokin koreográfiájával az Orosz Balett mutatta be a darab táncváltozatát. A mű első részéből (A tenger és Szindbád hajója) Ioan Dobrinescu készített átiratot négy klarinétra.

Samuel Barber: Adagio
Az amerikai zeneszerző, Samuel Barber eredetileg vonósnégyesre írt Adagiója az egyik legnépszerűbb, legtöbbször vonószenekaron előadott kompozíció. Arturo Toscanini javaslatára emelte ki egy több tételből álló kvartettből és írta át nagyobb együttesre. Az Adagio az eredeti mű kontextusában inkább szemlélődő karakterű, nem asszociál szomorúságot vagy a gyászt. Amikor viszont a tétel önálló életet kezdett élni, egycsapásra a szomorúság zenei képévé vált, olyannyira, hogy amikor néhány éve a BBC klasszikus zenei rádiójának hallgatósága között közvéleménykutatást végeztek, hogy melyik zenét tartják a legszomorúbbnak, Barber Adagioja a dobogón végzett, Purcell Dido és Aeneas című darabjának búcsúáriájával és Richard Strauss Metamorfózisok című vonószenekari művével osztozott a helyezéseken. Felsorolni is lehetetlen, hogy milyen hírességek gyászszertartásán szólalt meg ez a muzsika, például Albert Einstein temetésén is ezt a darabot játszották.

Másik János: Déli banya
A harsonaművész Hőna Gusztáv több mint 50 éve, 1972-ben csatlakozott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához. A klasszikus repertoárban éppúgy otthonosan mozog, mint a kortárs zenében vagy a szórakoztató muzsikában. Többféle kamaraformációt is létrehozott, természetesen mindegyikben kiemelt szerepet kaptak a harsonások. Amikor például könnyűzenei számokat játszottak, többnyire Hőna Együttes néven szerepeltek, de előfordult a Quadrombone Band megnevezés is. A kvartett 1990-ben, rövidebb szünet után alakult újjá, Hőna Gusztáv mellett pedig az ifjabb generációhoz tartozó Erdei Csaba, Káip Róbert és Csáthy Miklós is részt vett a közös munkájában. Az együttes számára az afrikai zene inspirációja nyomán írta Másik János a Déli banya című, hangulatos darabot, az első változat szerint négy harsonára, tablára, bőgőre és énekhangra, majd a művészek a szerző engedélyével átdolgozták harsonakvartettre, tubára és ütőhangszeresek által megszólaltatott, afrikai hangzásokat imitáló ütőhangszerekre. Ez a változat 2008-ben, a Hőna Harsonakvartett 25. évfordulóján rendezett ünnepi esten hangzott el, majd 2012-ben Párizsban kvintettként is megszólalt.

Variációk 4.
2026. január 29. 19:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
JEGYEK