Liszt Ferenc: Két legenda, S. 354
Több mint száz évig úgy hitték, hogy Liszt a Két legendát eredetileg zongorára írta (a darabok 1866-ban jelentek meg) és a zenekari változat keletkezett később. Utóbbi – sokáig lappangó – kézirata viszont egyértelművé tette, hogy a zongoradarab a másodlagos. A zenekari mű partitúrája csak 1984-ben jelent meg Budapesten, s egy évvel később hangzott el első ízben.
Az 1866-os kiadás francia nyelvű előszavában Liszt – szokásához híven – közli a műveket közvetlenül inspiráló történeteket és idéz egy korabeli népkönyvből is (Fioretti di San Francesco – Szent Ferenc virágos kertje). „Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok; Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett.”
A második Legenda azt a történetet meséli el, melyet Liszt Giuseppe Miscimarra Paolai Szent Ferencről írt regényes életrajzából emelt át. Ferenc és két társa – miután egy kapzsi hajós nem akarta a pénztelen utazókat átvinni Szicíliába – száraz lábbal átkeltek a messinai szoroson. Liszt utalt Eduard Jakob von Steinle rajzára is, melyet a kotta címlapjára is kinyomtattak.
Bár a zenét hallgatva a két jelenet tökéletesen elképzelhető, mégis hiba lenne, ha e darabokban pusztán az ábrázolás realisztikus vonásaira figyelnénk fel. Ugyanis a Két legenda inkább tűnik látomásnak, víziónak, hallucinációnak, egy sajátos meditatív, pszichés állapot zenei transzformációjának. E lélekállapot Lisztet egy sor, az 1860-as években meglehetősen szokatlan zenei megoldáshoz és színhatáshoz vezette el.

Liszt Ferenc: Két epizód Lenau Faustjából
Liszt Ferencet – miként több kortársát – rendkívül intenzíven foglalkoztatta Faust figurája. Goethe filozofikus világdrámájának hőse éppúgy, mint Nikolaus Lenau valamivel később írt verses elbeszélése. Előbbi a Faust-szimfónia ihletője volt, utóbbira a Mefisztó-keringők sorozatával, valamint az 1860-ban komponált Két epizóddal reagált. Lenau Faustjában kevesebb a misztika, a bölcselet, az ő hőse igazi romantikus hős: vágyaitól űzött, vad, vakmerő és kalandorlelkű férfiú. Mefisztót pedig Liszt – miként a Goethe nyomán írt Faust-szimfóniában – Lenaunál is Faust tükörképének látja, tehát a Két epizód is kettős portré. A zeneszerző kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a két tétel mindig együtt hangozzék el. „Szeretném, hogy a két Faust-epizódot egymástól szét nem választva adják elő – megkockáztatva, hogy a közönséget Az éji menettel néhány percig untatják.” A szimfonikus költemények kiadásához hasonlóan a Két epizód nyomtatott partitúrájának első lapjain is egy-egy hosszú idézet szerepel Lenau művéből, sőt: az Éji menet esetében a versrészletek a kottasorok között is megjelennek. Liszt ezáltal egészen pontosan jelzi, hogy az adott szakasz, formarész a költemény melyik karakterisztikus mozzanatához kapcsolódik. A nyitóütemek felett ez áll: „Az égen súlyos, sötét felhők járnak és az ébredő völgyre lesnek. Mélységes éj”. Faust a sötét erdőn keresztül vágtat, gyötrő lelkiismeret űzi. Valamivel később szinte halljuk lovának dobogó patáit. S mintha csak Wagner operájának (Tannhäuser) erdei jelenetébe csöppennénk, Faust egy áhítatosan éneklő zarándokcsoportra lesz figyelmes: „Mitől világos ott az erdő mélye, s von eget, ágat, bokrot bíbor fénybe? Mi zengi azt az ünnepi zenét itt, mely minden földi szenvedést kibékít?” A muzsika gregorián dallamot, Aquinói Szent Tamás Pange lingua gloriosi corporis mysterium című himnuszát idézi.
A kompozíció befejező szakaszában visszatér a darab kezdete, a megrendült, magába zuhanó Faustot látjuk, aki azonban ellenáll a hívó szózatnak. „Faust a sötétben ott áll egyedül. Lova nyakára úgy hajol oda, és úgy nyomja már búbánatának terhe, s oly sírásban tör ki mély keserve, hogy ily keservvel nem sírt még soha.”
A táncjelenet nem igényel ilyen részletes programot. Faust ördögi cimborájával betér egy csárdába. Feltűnik neki egy buja és kacér leány, aki feltüzeli vágyát. Mefisztó pedig hegedűt ragad, keringőt játszik, mely csakhamar vad bacchanáliába fullad. Faust elragadja a maga kiszemeltjét, kiszökteti a csárdából és egy árnyas erdő mélyén magáévá teszi. A szöveg valósággal szuggerálja a lehetséges megzenésítést: groteszk hegedűszó, lüktető keringő, eksztatikus fokozás.

Kecskés D. Balázs: Der Gekreuzigte (A megfeszített) – ősbemutató
„A protestánsként nevelkedett, később szabadgondolkodóvá váló Johannes Brahms Német rekviemjének a szövegkönyvét kizárólag bibliai szövegekre építette. Ugyanakkor olyan librettót hozott létre, melyben új, teológiai szempontból unortodox jelentéseket teremtett. A saját szándékom hasonló: kiindulópontként használom Friedrich Nietzsche szavait és gondolatait, melyekből új interpretációs lehetőségek tűnhetnek elő. Rendhagyó librettója ellenére a darab mélyen a szakrális oratórium-hagyományba illeszkedik. Mindannak újragondolása pedig, hogy mit jelenthet egy nagy múltú műfaj a 21. században, alkalmas lehet arra is, hogy megemlékezzünk Nietzsche halálának 125. évfordulójáról.” Kecskés D. Balázs

Kecskés D. Balázs: A megfeszített
2026. február 5. 19:30 |  Pesti Vigadó
JEGYEK