Carl Philipp Emanuel Bach: G-dúr triószonáta (a BWV 1038 után)
I. Allegretto
II. Andantino
III. Allegro
Johann Sebastian Bach két műve, a mai koncert első számaként elhangzó G-dúr triószonáta (BWV 1038) és egy kíséretes hegedűszonáta (F-dúr, BWV 1022) ugyanarra a (mára elveszett) modellre készült. Az is elképzelhető, hogy a modell alapján kellett valamelyik tanítványának (vagy épp egyik fiának) kidolgozni a triószonáta-változatot. Maga a modell talán egy hegedűt, brácsát és basso continuót foglalkoztató darab lehetett. Ezt a rekonstrukciót pedig egyként lehet Johann Sebastian Bach és rendkívül tehetséges fia művének is tekinteni.
Antonio Vivaldi: a-moll szonáta, RV 86
I. Largo
II. Allegro
III. Largo cantabile
IV. Allegro molto
A kompozíció ismeretlen másoló kéziratban maradt fel, a mű furulyára és fagottra készült és a kézirat megnevezi a szerzőt is: Vivaldi. A Torinói Nemzeti Egyetemi Könyvtárban őrzött forrás duó-szonátaként határozza meg a kompozíciót, a kíséretről – a kor szokásainak megfelelően – pusztán a basszus szólam árulkodik, tehát csembalón, orgonán, lanton vagy akár hárfán is kivitelezhető. A darab keletkezési idejéről, helyéről, esetleges megrendelőjéről nem maradtak fenn adatok.
Luigi Boccherini: D-dúr kvintett, G 448
I. Pastorale
II. Allegro maestoso
III. Grave assai
IV. Fandango
Az olasz származású, életének jelentős részét Spanyolországban töltő Boccherini 1798-ban ismerkedett meg egy ottani nemessel, aki amatőr gitáros is volt. Ő bízta meg a zeneszerzőt azzal, hogy írjon számára egy sorozat kvintettet gitárra és vonósnégyesre. Boccherini a felkérést azzal elégítette ki, hogy korábbi vonóskvintettjeit (két hegedű, brácsa, két cselló) átdolgozta, az egyik cselló szólamát gitárra ültette át. A D-dúr kvintettben – melynek Fandano tétele különösen népszerűvé vált – Boccherini két korábbi darabot használt fel, a C-dúr kvintett Allegro maestoso és Pastorale tételeit [G 270], valamint a D-dúr kvintettből a Gravét és a Fandangót [G 341]. Ugyanakkor az átiratok nagyon is éltek a gitár által kínált másfaja hangzáslehetőségekkel, Boccherini messzemenően figyelembe vette a hangszer legelőnyösebb és legtipikusabb vonásait.
Johann Sebastian Bach: G-dúr triószonáta, BWV 1038
I. Largo
II. Vivace
III. Adagio
IV. Presto
A barokk korszak kamarazenéjének talán legfontosabb műfaja, a triószonáta talán több is, mint egy műfaj. Helyesebb lenne inkább triószonáta-elvről beszélni, zenei szólamok olyan szerkezetről, melyet (jellemzően azonos regiszterben mozgó) két dallamjátszó hangszer és akkordikus kísérete (basso continuo) alkot. Az akkordikus kíséret funkcióját több hangszer együttese is kielégítheti, de arra is van példa, hogy egy triószonátát kétmanuálos és pedálos orgonán egyetlen előadó szólaltat meg. Bach G-dúr triószonátájában a fuvola és a hegedű egymást imitáló dallamjátékához cselló-csembaló continuo illeszkedik. A darab egyik érdekessége, hogy Bach kézírásában maradt fenn, de maga a kézirat nem tűnteti fel a mű szerzőjét, amiből akár az is következhetne, hogy Bach pusztán a mű másolója volt. Az egyik legelismertebb Bach-kutató, Peter Wollny szerint viszont Bach művének kell tartanunk. A kompozíció hegedűszólama is tartogat érdekességet, a kéziratos forrás szerint a hangszer húrjait a szokásostól eltérően kell hangolni (scordatura); a darab 1732 és 1735 között keletkezhetett.
Luigi Cherubini: 1. vonósnégyes, Esz-dúr
I. Adagio – Allegro agitato
II. Larghetto
III. Scherzo. Allegretto moderato
IV. Finale. Allegro assai
Cherubini 1. vonósnégyese 1814-ben keletkezett, de csak bő két évtizeddel később, 1836-ban jelent meg nyomtatásban. A zeneszerző elsősorban operái révén volt korának meghatározó alkotója, a Cherubininál tíz évvel fiatalabb Beethovenre is nagy hatást gyakorolt. Vonósnégyesének feltűnő jegye a francia operastílusra visszavezethető akcentus-, affektus- és effektus-gazdagság, illetve a karakteres harmóniakezelés. Már Robert Schumann is felfigyelt arra – bár igen kedvező véleménye volt a kompozícióról –, hogy az olasz származású francia mester nem a bécsi kötődésű komponisták, Haydn vagy Mozart kamarazenei technikáját követi, illetve eltér eme hagyomány örököseitől, Beethoventől és Mendelssohntól is. Cherubini kvartettjében kiemelkedő szerepet játszik az első hegedű attraktív, briliáns szólama, olyan örökség ez, mely az 1770-es évek közepétől meghatározó volt Párizsban (quatuor brillant), német területeken pedig Louis Spohr képviselte. Mindezzel együtt Cherubini a kvartett minden egyes tagját bőséges feladattal látta el. Schumann-nak különösen tetszett a darab harmadik tétele (Scherzo), melyben valamiféle egzotikus, spanyolos hangot vélt felfedezni.
**
Variációk 6.
Dohnányi Ernő Zenei Központ, Nagyterem
2026. március 13. péntek 19:00
JEGYEK