Antonin Dvořák: Négy romantikus darab (Romantic Pieces), op. 75
1. Allegro moderato
2. Allegro maestoso
3. Allegro appassionato
4. Larghetto
Dvořák Romantikus darabjait eredetileg két hegedűre és brácsára írta, de valamiért elégedetlen volt a művekkel, és azonnal átdolgozta hegedűre és zongorára, a trió-változatról pedig teljesen meg is feledkezett. A kéziratok csak 1938-ban kerültek elő. „E művek kis miniatúrák, de hát Beethoven és Schumann is mennyire jól ki tudta magát fejezni néha egészen egyszerű eszközökkel” – írta egy közeli ismerősének. Az eredeti trió-változat 1887-ben, egy baráti társaság számára készült, melyben Dvořák rendszerint brácsázott. Az egyes tételeknek a zeneszerző címeket is adott: Cavatina, Capriccio, Románc és Elégia. Amikor a hegedű-zongora átiratot készítette, a címeket már elhagyta.
Bohuslav Martinů: Trió, H 300
1. Poco allegretto
2. Adagio
3. Andante – Allegretto scherzando
A cseh zeneszerző, Bohuslav Martinů (1890-1959) a 20. század legnehezebb évtizedeiben alkotott, a szegénység, a menekült-lét, az emigrációs elszigeteltség és a gyötrő honvágy sötét tónusú, keserű hangvételű műveket is eredményezhetett volna, de épp ellenkezőleg: az életmű majd’ minden darabjában – így az 1944-ben befejezett Trióban is – életigenlő, vitális és alapvetően vidám-optimista hangon szólalt meg. Martinů gyermekkorában szokatlanul sok időt töltött egy cseh falu templomtornyában, mivel édesapja harangozó volt. Később elmondta, hogy a magasból, egyfajta fészekből körbe tekintve „mindent kicsinyítve láttam, és mindent hatalmas, határtalan tér vett körül. Ez a tér volt, ami állandóan előttem állt, és minden kompozíciómban ezt a tágasságot keresem.” Martinů 1923-ban Párizsba költözött, az itteni művészeti világ és a zene – ideértve Stravinskyt éppúgy, mint a jazzt – nagy hatással volt rá. 1941-ben, a német megszállás után az Egyesült Államokba menekült, ahol ugyanaz a Serge Koussevitzky segítette-támogatta, aki Bartók Bélát is. A fuvolára, csellóra és zongorára komponált Trió élénkségével, a cseh népzenei zamatok és a jazz izgalmas fúziójával és a formálás neoklasszikus könnyedségével azonnali hatást gyakorol a hallgatóra. Az amerikai zeneszerző, Virgil Thomson rajongott ezért a darabért, „a ragyogó hangzás és a vidámság igaz gyöngyszeme. Hangzásában tökéletes, remekül hangzik, jó érzés hallgatni. Egyértelmű, hogy egy kiváló ékszerész munkája, és nem hasonlít semmilyen más zenére.”
Astor Piazzolla: Le Grand Tango
Astor Piazzolla az argentin és az uruguayi nagyvárosi folklórra – ami többféle táncból áll, de az egyszerűség kedvéért beszéljünk „csak” a tangóról – úgy tekintett, mint Stravinsky vagy Bartók a népzenére: olyan önálló, a maga nemében univerzális zenei nyelvként kezelte, melyen termékeny párbeszédet lehet folytatni a nyugati zene tradíciójával, mely képes integrálni a klasszikus zene műfajait, kompozíciós technikáit, formaelveit. Piazzolla a tangó-elemekből többrétegű, komplex és árnyalt zenei jelentésű, nagy ívű kompozíciókat alkotott, melyek azonban minden pillanatban képesek voltak megőrizni a tangó eredeti tánc-funkcióját és populáris hangvételét. Ezen a nyelven meg lehetett szólalni egy slágerdal, de egy versenymű vagy egy zenetörténeti parafrázis keretei között is. S nem mellesleg: Piazzolla muzsikája maga is folklorizálódott. Egyik legnagyobb szabású, koncertterembe és nem tangó klubba írt műve a csellóra és zongora szerzett Le Grand Tango, melyet Yo-Yo Ma-tól Msztyiszlav Rosztropovicsig szinte minden jelentős csellista repertoáron tartott. Nem véletlenül. Ez a stilizált tangó mind technikai értelemben, mind a zenei kifejezés sokféle árnyalatára vonatkozva hallatlanul gazdag és inspiráló.
Kovács Zoltán: Kvintett angolkürtre és vonósokra
„E művemet operaházi művészbarátaimnak írtam 2022-ben. A darab megírására zenekarunk kiváló angolkürt szólistája, Baráth Nóra ösztönzött. Talán ennek is köszönhető, hogy az előadói apparátus egyetlen fúvós hangszere kiemelt szerepet kap a kompozícióban és a három tételes darab így legalább annyira tekinthető versenyműnek, mint kamaraműnek. Az angolkürthöz, mint szólóhangszerhez négy különböző vonós hangszer társul. A klasszikus vonósnégyes hangszereihez – a hegedűhöz, brácsához és csellóhoz – ezúttal a nagybőgő is csatlakozik, így gyakran egy olyan széles spektrumú hangzást hallunk, mely olykor már a zenekari kíséret illúzióját kelti.
A mű I. tételére elsősorban a markáns ritmika, a rusztikus, kissé karcos hangvétel jellemző. Ezt ellensúlyozza a tétel melléktémája a maga éneklő, simulékonyabb karakterével. A II. tétel bevezetője után egy olyan sajátos hangulatú lassú tánc bontakozik ki, melyben az angolkürt különleges hangszínei is fontos szerepet kapnak. A III. tételben ismét a lüktető ritmikáé a főszerep. Energikus, szélsőséges zenei anyagok ütköznek, kavarognak. Végül a tétel kódájában a II. tétel főtémájának váratlan visszaidézése keretezi a teljes művet. A kompozícióból 2024-ben lemezfelvétel készült az Eiffel Műhelyház Fricsay-stúdiójában.” (Kovács Zoltán)
Variációk 7.
2026. április 13., 19:00
Dohnányi Ernő Zenei Központ
JEGYEK