vak

...az ismétlődő zongoraakkordok felett egy hosszan kibomló hegedűmelódiát hallunk

A Rádiózenekar művészei az árkádiai ligetek békés, derűs, idilli hangját idézik fel kamarazenei sorozatuk, a Variációk első estjén.
 

Charles-Marie Widor: Szvit fuvolára és zongorára, op. 34
1. Moderato
2. Scherzo. Allegro vivace
3. Romance. Andantino
4. Final. Vivace
Varga Fruzsina (fuvola), Mali Emese (zongora)

A kompozíció 1877-ben keletkezett, Widor (1844–1937) nem sokkal az azóta is népszerű 5. orgona-szimfónia megírása után fejezte be. A Szvitet a „modern francia fuvola-iskola atyjának” is nevezett Paul Taffenel-nek dedikálta, aki viszonylag későn, 1884-ben mutatta be, a zongoránál a zeneszerző foglalt helyet. Taffenel éneklően dallamos, kifinomult játékmódja és lágy fuvolahangja alapvető hatást gyakorolt a kompozíció jellegére, arculatára. És még valami más is. Widor 1877-ben 33 éves volt, hét éve töltötte be a párizsi Saint-Sulpice-templom orgonista-állását és egy olyan hangszeren játszott, mely a Cavaillé-Coll hangszerépítő gyár addigi legnagyobbja volt. Érdekes módon a szvit nemcsak lírai hangütéssel, hanem azzal a fajta szimfonikus hangzásideállal is rendelkezik, melyet Widor oly nagyszerűen valósított meg orgonaműveiben.

Ottorino Respighi: Öt darab hegedűre és zongorára
1. Romanza
2. Aubade
3. Madrigale
4. Berceuse
5. Humoresque
Pinkert Edina (hegedű), Kiss Péter (zongora)

A régi és az új olasz zene iránt elkötelezett trieszti születésű Carlo Schmidl – zenei szakíró, gyűjtő, zeneműkiadó – 1906-ban, Bécsben jelentette meg nyomtatásban Respighi (1879–1936) hegedűre és zongorára írt darabjait, melyek nem alkotnak összefüggő ciklust, eredetileg egyenként tervezték kiadni őket. A sorozat egy bájos Románccal kezdődik, az ismétlődő zongoraakkordok felett egy hosszan kibomló hegedűmelódiát hallunk. Az Aubade sem különösebben súlyos, egyik dallamában pedig a cigányzene színeit lehet felfedezni. A Madrigale kifejezetten rafinált kialakítású tétel, egy látszólag egyszerű témára épül, de a zenei események végig kiszámíthatatlanok, mert a már megismert dallam belső szerkezetét Respighi újra és újra megváltoztatja. A Berceuse feliratú tételben a hegedűszólam biztosítja az állandóságot, a zongora anyaga viszont egyre komplexebbé válva halad előre.

Jacques Ibert: Deux interludes
1. Andante espressivo
2. Allegro vivo
Simon Dávid (fuvola), Radics Ádám (hegedű), Bábel Klára (hárfa)

Ibert (1890–1962) 1946-ban komponált darabjának címe (Két közjáték) nem egy zenei tételpár elvont, absztrakt megnevezése, a kompozíció valóban közzene, a zeneszerző Suzanne Lilar színművéhez (La Burlador) készült kísérőzenéjének két részletét használta fel. A hegedűre, fuvolára és csembalóra vagy hárfára írt tételek hangzása jól illeszkedik a színdarabhoz, mely Don Juan mitikus figuráját idézi meg. A kizárólag női perspektívából és mélylélektani szemlélettel elmesélt történettel kapcsolatban Ibert számára aligha lehetett kérdés, hogy valamiképpen a 18. század zenei világához is visszanyúljon.

Camille Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo Capriccioso, op. 28
Nyári László (hegedű), Kiss Péter (zongora)

A Bevezetés és rondó capricciosót (1863) Saint-Saëns (1835–1921) a spanyol származású hegedűvirtuóznak, Pablo de Sarasaténak komponálta. A rendkívül technikás és csillogó hegedűszólam Sarasate adottságaihoz alkalmazkodik, a művet ő mutatta be 1867-ben. A tétel eredetileg a szerző első hegedűversenyének (op. 20) fináléja volt, de mivel a Rondó önálló előadása (zenekarral, melyet Saint-Saëns vezényelt) nagy sikert aratott, a komponista önmagában adta ki. A darabból több átirat is készült, Debussy például két zongorára írta át.

Jacques Ibert: Trió hegedűre, csellóra és hárfára
1. Allegro tranquillo
2. Andante sostenuto
3. Scherzando con moto
Csonka Balázs (hegedű), Amirás Árpád (cselló), Bábel Klára (hárfa)

A kompozíció a 2. világháború idején, 1943–44-ben született. A mű középső tételének hangvétele egy komor katonai menet képét idézi meg, ugyanakkor az egész műre jellemző Ibert sajátos, a gyengédséget iróniával, a lírai hangvételt burleszkkel vegyítő stílusa. Egyik elemzője úgy fogalmazott, hogy az első és a harmadik tétel Ibert (1890–1962) háború előtti életét, a második tétel, az Andante sostenuto, a harctéren átélt súlyos és tragikus élményeket idézi fel.

Maurice Ravel: Szonatina fuvolára, brácsára és hárfára
1. Modéré
2. Mouvement de menuet
3. Animé
Varga Fruzsina (fuvola), Máté Győző (brácsa), Bábel Klára (hárfa)

Szelényi István, bő ötven évvel ezelőtt írt rövid műleírásában a Ravel-kompozíció első tételét így jellemezte: „főtémája zsongó vonós-tremolók fölött lebegő fuvolaszóló, melléktémájában oboa-panasz, a zárótémában pedig a kürtök búgó bánata csendül meg”. A zárótételben az első tétel főtémájának átalakított változatáról pedig ekként fogalmazott: „szélsüvítés, trombita-fanfár közepette jelenik meg”. A kiragadott részletek alapján talán meglepő, hogy Ravel (1875–1937) 1905-ben megjelent Szonatinája zongorára készült és a fentieket maga Szelényi is a zongoradarabról írta. A fuvolára, brácsára és hárfára hangszerelt trió-változat a hárfaművész Carlos Salzedo (1885–1961) munkája, a hangszerek kombinációja Debussy 2. szonátáját idézi.

**
Műsorvezető
Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára, az MRME művészeti vezetője.

Variációk 1.
2026. Szeptember 17., 19:00
Dohnányi Ernő Zenei Központ
JEGYEK

 

 

További hírek