ORLANDUS LASSUS: Infelix ego
1. Infelix ego (Ó én szerencsétlen)
2. Solus igitur (Isten az én menedékem)
3. Ad te igitur (Tehozzád fordulok)
A gyújtó hangú prédikációiról híres domonkos szerzetest, Girolamo Savonarolát (1452-1498) felforgató nézetei miatt fogták perbe, kegyetlen kínzásoknak vetették alá, hogy aláírjon egy rákényszerített nyilatkozatot. Néhány nappal később két társával együtt máglyán elégették, hamvait pedig Firenzében, az Arno vizébe dobták. A fájdalmaktól megtört Savonarolát mélyen lesújtotta, hogy akarata, lelke, szelleme nem volt elég erős ahhoz, hogy úrrá legyen a fájdalmak felett. Ekkor írta a bűnbánati zsoltárhoz (51. zsoltár, Miserere) kapcsolódó elmélkedését, az Infelix ego-t („Ó én szerencsétlen, segítség nélkül maradtam, aki megbántottam az eget és a földet, hova menjek, kihez forduljak, kinél találhatnék menekvést, ki lesz irgalommal irántam?”)
A prédikátor felett ítélkezők mindent elkövettek, hogy Savonarola hívei semmilyen ereklyét ne tudjanak megőrizni, ám az Infelix ego kezdetű elmélkedés szinte azonnal megjelent nyomtatásban és futótűzként el is terjedt: 1500-ra Itáliában tizenöt kiadása jelent meg, majd a legtöbb európai nyelvre is lefordították. Óriási hatást gyakorolt Lutherre, aki 1523-ban előszót írt egy wittenbergi kiadáshoz. Ugyanezekben az évtizedekben a szöveggel – előbb csak óvatos utalások, később szószerinti idézetek formájában – olyan zeneszerzők foglalkoztak, mint Josquin des Prez, Adrian Willaert, Cipriano de Rore vagy Orlandus Lassus (1532–1594). Utóbbi komponista egy háromrészes, hatszólamú motettában dolgozta fel, mely 1566-ban nyomatásban is megjelent (Sacrae cantiones, negyedik kötet).
JAMES MACMILLAN: Miserere
A 51. zsoltár feldolgozását 2009-ben mutatta be a The Sixteen kórus Antwerpenben. James MacMillant (1959) régi kapcsolat fűzi ehhez az énekegyütteshez és vezetőjéhez, Harry Christophershez. A monumentális zsoltár-megzenésítés szinte enciklopédikus teljességében reprezentálja a zeneszerző kórusstílusát: népdalokra emlékeztető melodikus fordulatok, a gregorián ének jellegzetes hanghordozása, a reneszánsz kóruspolifónia (Palestrina, Lassus) kifinomult technikája és fennkölt hangvétele, valamint a korai barokk mesterek kontraszthatásokon alapuló dramatikus kifejezőereje mind-mind jelen van ebben a kompozícióban, ugyanakkor összhatásában – bár a forma inkább mozaikszerű – soha nem széttartó vagy eklektikus. MacMillan egyfajta modellként tekintett Gregorio Allegri (1582-1652) híres (vagy inkább elhíresült) zsoltárkompozíciójára, az 1630-as évek végén szerzett Miserere-re.
HENRY PURCELL: Man that is born of a woman
A fiatalon, harminckét évesen elhunyt angol királynő, II. Mária (1662–1694) gyászszertartására Henry Purcell (1659–1695) több művet is komponált (Funeral Sentences, Music for the Funeral of Queen Mary). A „Man that is born of a woman” szövegkezdetű kórustételben Purcell az angol temetési szertartásokon énekelt vers negyedik szakaszát dolgozta fel. A szöveg Jób könyvének (14, 1–2.) fordítása, parafrázisa: „Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása.” A zene rendkívül pontosan közvetíti a textus belső feszültségét. Melankolikus, ábrándos frázissal nyit („Az ember, aki asszonytól született”), amit váratlan fordulat szakít félbe („csak rövid ideig élt”), ezzel Purcell szinte egy lélegzetnyi zenei pillanatba sűríti mindazt, amivel a filozófia, a teológia évszázadokon át foglalkozik. Már-már Kurtág Györgyöt jósolja, ahogy a folytatásban a zene kinyílik, megemelkedik, a maga egyszerűségében himnikussá válik: „He cometh up, and is cut down like a flow’r” („Felvirágzik, majd elhervad, mint a virág”).
SVEN-DAVID SANDSTRÖM: Hear my prayer, O Lord
A 102. zsoltár szövegére (Hallgasd meg imámat, Uram, kiáltásom jusson színed elé! Ne rejtsd el arcodat megpróbáltatásom napján!) Purcell 1682 körül komponált nyolcszólamú himnuszt (anthem). A svéd zeneszerző, Sven-David Sandström (1942-2019) Purcell darabjából kiindulva, ugyanerre a szövegre írta meg saját művét. A kompozíciót Gunnar Erikson, zeneszerző-karnagynak dedikálta.
SEBASTIAN DE VIVANCO: Veni, dilecte mi
A reneszánsz és a barokk korszak szerzői előszeretettel zenésítettek meg hosszabb-rövidebb szakaszokat az ótestamentum Énekek éneke könyvéből, miként a 16–17. század fordulóján alkotó spanyol pap és zeneszerző, Sebastian de Vivanco (1551 k.–1622) is. A kiváló komponista ugyanabban a városban, Ávilában született, mint a késő-reneszánsz spanyol zene legnagyobb alakja, Tomás Luis de Victoria (1548–1611), valószínű, hogy a pár évvel idősebb Victoriával ugyanabban a templomi fiúkórusban énekeltek. Papként és zenészként több spanyol városban szolgált, pályája csúcsán a salamancai katedrálisában működött, műveinek kiadására – összesen három kötetben – ebben a városban került sor. 1603-tól Vivanco Salamanca híres egyetemén zenetanárként is dolgozott. Az Énekek éneke 7. verséből vett idézetet (Veni, dilecte mi – Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát kint, a tanyákon!) a korszakban többen is megzenésítették, például Palestrina és Lassus is. Vivanco műve az 1610-es Libro de motetes-ben jelent meg.
BERNAT VIVANCOS: Nigra sum
A katalán zeneszerző, Bernat Vivacos 1973-ban született Barcelonában. A női karra (vagy gyermekkórusra) szerzett Nigra sum szövege az Énekek éneke egyik leggyakrabban megzenésített verse („Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai; mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei.”) Vivancos párizsi egyetemi tanulmányai végén ösztöndíjasként utazott Norvégiába, hogy Lasse Thoresen mellett képezze tovább magát. „Ebben a csodálatos északi országban mintha az ihlet mindennél erőteljesebben lenne jelen: paradicsomi tájak, hatalmas erdők, nyugodt tavak, tiszta és éles fény – a napok rövidek, de az emberek mindig olyan kedvesek. Ez a mű az ottani színvilág, a Songsvann-tó körüli napi sétáim eredménye, de a spektrális harmóniák akkoriban történt felfedezése is hatással volt rá. A Nigra sum egy szerelmes dal, amelyben megpróbáltam érzékeltetni a párbeszédes szerelmi szöveg érzékiségét és szépségét”. (Bernat Vivancos)
CSEMICZKY MIKLÓS: Vox dilecti mei
Az Énekek éneke sokak által megzenésített soraira („Vox dilecti mei…” – „Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas.”) írt kompozíció 1998–1999-ben született, Csemiczky Miklós (1954–2025) érdeklődése ebben az időszakban élénkült meg a latin nyelvű kóruszene iránt. A darab a debreceni Bartók Béla Kórusverseny számára készült. Ahogy a Kun Ágnes Anna, teológiai szempontokat is érvényesítő tanulmányában írja, Csemiczky legtöbb kortársához hasonlóan nem a szöveg allegorikus vagy dramatikus rétegére érzékeny, elősorban a vers líraisága foglalkoztatja. A kompozíció „egy tavaszi, filmszerű, természeti képet nyújt, ami mögött nem szükséges teológiai mondanivalót keresnünk.”
SZABÓ BARNA: Et super nivem dealbabor in memoriam Csemiczky Miklós
A kompozíció síremlék (tombeau), szövege az 51. zsoltár (Miserere) kivágata. (Asperges me hyssopo, et mundabor; lavabis me, et super nivem dealbabor – Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!) A címben is szereplő „fehérség” ezúttal az „üdvözültek elképzelt ragyogása”.
**
Áthallások
2026. Szeptember 22., 20:00
Mátyás-templom
JEGYEK