vak

Sarudon táborozott a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Ének, napsütés, Tisza-tó, barátok és rengeteg közös élmény – ilyen volt a Magyar Rádió Gyermekkórusának idei tábora!
 

A Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjai lelkesen készültek a következő évadra, a próbák és éneklés mellett jutott idő a nyári kikapcsolódásra, fürdőzésre, játékra és természetesen rengeteg nevetésre.

A Nagykórus tagjai három, a Vegyeskar gyermekei pedig két fontos koncertre készültek a tábor során. A közös koncertek között szerepel az október 22-i, a Magyar Zene Házában a Lipcsei Rádió Gyermekkórusával közös Vendégségben Bécsben hangverseny. A Nagykórus emellett a december 14-i Karácsonyi Hangversenyre, valamint az évad legfontosabb koncertjére, a január 20-án a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Énekkarával közösen megszólaló R. Strauss és Dohnányi címet viselő koncertre is készült. A Vegyeskar számára, az októberi koncert mellett, a december 6-án megrendezésre kerülő Adventi Hangversenyre való készülés töltötte ki az idejét.

A hét folyamán a Nagykórus Franz Schubert Coronach című művét, Andreas Rauch három motettáját és Johann Strauss Kék Duna keringőjét, Felix Mendelssohn Bartholdy Veni Domine és Laudate Pueri című motettáit, valamint Dohnányi Stabat Mater című művét tanulta. A Vegyeskar repertoárját Franz Schubert An die Sonne és Der Tanz és Joseph Haydn Évszakok oratóriumának két részlete, az Auld Lang Syne kezdetű, ismert skót népdal feldolgozása, valamint John Rutter We Wish You a Merry Christmas feldolgozása és több spirituálé tette ki.

A zenei munka mellett természetesen a kikapcsolódásra is jutott idő: a gyerekek idén először esténként zenei improvizációs foglalkozásokon is részt vehettek.

„Nagyon jól sikerült a tábor! A kicsik kórusba integrálása is szépen haladt, szépen dolgoztak és nagyon hatékony próbákat tudtunk tartani. A Vegyeskarban is nagy lelkesedést és elköteleződést tapasztaltunk, szépen tudtunk a darabokkal haladni. Léna és Artúr idén először improvizációs foglalkozásokat tartottak az érdeklődő gyerekeknek.” – osztotta meg gondolatait Dinyés Soma vezető karnagy.

Legyél részese a Magyar Rádió Gyermekkórusának koncertélményeiben a 2026/27-es évadban is!

Vendégségben Bécsben
2026. október 22., 19:30 | Magyar Zene Háza
Itt a Nagyszakállú 2026
2026. december 5., 9:30, 11.00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ – Nagyterem
Adventi Hangverseny
2026. december 6., 16:00 | Pesti Vigadó – Díszterem
Karácsonyi Hangverseny
2026. december 14., 19:00 | Zeneakadémia – Nagyterem
Farsangi Mulatság 2027
2027. február 7., 9:30, 11:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ – Nagyterem
Anyák napi énekek 2027
2027. május 2., 9:30, 11:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ – Nagyterem
Pünkösdi Hangverseny
2027. május 22., 16:00 | Pesti Vigadó – Díszterem
Évadzáró Hangverseny
2027. június 6., 16:00 | Zeneakadémia – Nagyterem

Együttvásárlási kedvezmény:
Amennyiben egy időben több különböző koncertre is jegyvásárlás történik, kedvezményt biztosítunk a koncertre látogatóknak, melyet a kosárba helyezést követően automatikusan érvényesít a rendszer.
15 % kedvezmény 3 különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén.
20 % kedvezmény 4 különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén.

Diák-és nyugdíjas kedvezmény
Diákok és nyugdíjasok számára 20% kedvezményt biztosítunk a teljes árú jegyekből.

További hírek