vak

Találkozz velünk a Pozsonyi Pikniken!

Szeptember 5-én a Pozsonyi Piknik Jászai Nagyszínpadán 13:45-től a Magyar Rádió Gyermekkórusa ad koncertet!
 

„A hely, ahol a kultúra otthonra lel!” – A Pozsonyi Piknik Újlipótváros – és Budapest – egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvénye. A rendezvényt Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni, ahol számos ingyenes, kulturális és zenei programmal várnak mindenkit szeptember első szombatján!

A Bartók-, Pásztory- és Prima-díjas Magyar Rádió Gyermekkórusa több mint hetven éve a magyar és a nemzetközi zenei élet egyik legelismertebb gyermekkara. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi fesztiváloknak, Európa csaknem valamennyi országában, valamint az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig adott már koncertet. Az együttest 2019 óta Dinyés Soma vezető karnagy irányítja.

A Népek hangjai, korok ritmusai című koncerten a közönség a magyar kórusirodalom remekei mellett finn, amerikai, afrikai és dél-amerikai népzenei ihletésű műveket hallhat, izgalmas zenei utazásra indulva különböző kultúrák és korszakok világába. Vezényel: Dinyés Soma.

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek standjánál játékok várják a gyerekeket egész nap.

További információ és részletes program ITT.

***

Legyél részese a Magyar Rádió Gyermekkórusának koncertélményeiben a 2026/27-es évadban is!

Vendégségben Bécsben
2026. október 22., 19:30 | Magyar Zene Háza
Itt a Nagyszakállú 2026
2026. december 5., 9:30, 11.00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Adventi Hangverseny
2026. december 6., 16:00 | Pesti Vigadó
Karácsonyi Hangverseny
2026. december 14., 19:00 | Zeneakadémia
Farsangi Mulatság
2027. február 7., 9:30, 11:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Anyák napi énekek
2027. május 2., 9:30, 11:00 | Dohnányi Ernő Zenei Központ
Pünkösdi Hangverseny
2027. május 22., 16:00 | Pesti Vigadó
Évadzáró Hangverseny
2027. június 6., 16:00 | Zeneakadémia
R. Strauss és Dohnányi
2026. január 20., 19.30 | Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Philip Glass: 5. szimfónia
2026. március 20., 19:30 | Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További hírek