Johann Sebastian Bach: e-moll fuvolaszonáta, BWV 1034
I. Adagio ma non tanto
II. Allegro
III. Andante
IV. Allegro
Hegyesi Gabriella (fuvola), Amirás Árpád (cselló), Bene Róza (csembaló)
A kompozíció nagy valószínűséggel Bach (1685–1750) kötheni szolgálatának idejében (1717–1723) keletkezett, újabban feltételezik, hogy talán valamivel később, a lipcsei időszak kezdetekor. A mű harántfuvolára (traverso) készült, mely ebben az időszakban kezdte háttérbe szorítani az egyenes tartású furulyákat (flauto), illetve blockflötéket. Bach csak a kíséret (continuo) basszusszólamát írta el, ha billentyűs hangszer társul a fuvolához, akkor ez praktikusan a bal kéz szólamát jelenti. Ugyanakkor a basszus és a fő szólam gyakran tematikusan is összekapcsolódik, a hangszeresek egymás témáit imitálják; az utolsó tételben a szóló és a „kíséret” kapcsolata egyes szakaszokban már-már kánonszerű. A mű fuvola-technikai szempontból igen komplex, Bach olykor-olykor mintha „meg is feledkezne” arról, hogy a fuvolistának néha levegőt kell venni. A gyors második tétel egyik szakaszában például több mint száz tizenhatod értékű hang követi egymást szünet nélkül.
Jean-Baptiste Barrière: G-dúr szonáta két csellóra (Csellószonáták, 4. kötet/4)
I. Andante
II. Adagio
III. Allegro prestissimo
Háry Péter, Braun Márton (cselló)
Mindössze negyven évet élt a Bach-kortárs francia zeneszerző és csellóművész, Jean-Baptiste Barrière (1707–1747). Több kötet szonátát publikált csellóra, melyek rendkívül magas technikai igényükkel és választékos ízlésről tanúskodó zeneiségükkel messze kimagaslottak a korszak irodalmából. Halálakor, 1747-ben az egyik francia lap megemlítette, hogy Barrière hangszeres adottságai felülmúlhatatlanok és senki sem rendelkezett olyan technikai eszköztárral, mint ő. Barrière szonátaköteteinek különösen izgalmas darabja a negyedik füzetben kiadott üde csellóduett, mely mind a mai napig a gordonka-irodalom becses darabjának számít.
Johann Sebastian Bach: g-moll gambaszonáta, BWV 1029
I. Vivace
II. Adagio
III. Allegro
Nagy Judit (cselló), Granik Anna (zongora)
A gambára és csembalóra írt három szonáta, köztük a g-moll hangnemű az 1730–1740-es évek fordulóján, tehát Bach kései korszakban keletkezett. A pontos datálást megnehezíti, hogy a három szonátából csak egynek maradt fenn a szerzői kézirata. A művekkel kapcsolatban felvethető másik kérdés az, hogy mikor volt Bach közelében olyan gamba-játékos, aki meg is szólaltatta ezeket a kompozíciókat. A kötheni hercegi zenekarban biztos volt egy ilyen muzsikus, Christian Ferdinand Abel. Tehát nem kizárható, hogy a szonátákat Bach az ő képességeire gondolva alakította ki. A fuvolaszonátával szemben a kíséret nem puszta continuo, a bal és a jobbkéz által játszott zenei anyagot és a gamba szólamát Bach komplex, trió-szonátára emlékeztető módon dolgozta ki.
Joseph Haydn: Hegedű-brácsa duó, F-dúr, Hob. VI:1
I. Allegro moderato
II. Adagio
III. Tempo di Minuet
Windberg Anna (hegedű), Fajd Gergő (brácsa)
Haydn kevés darabot írt hegedű és brácsa duójára, erre a hangszerösszeállításra egyetlen hatos sorozata maradt fenn. A műveket valamikor az 1760-as évek végén írhatta, amikor már egy ideje az Esterházy hercegi zenekar vezetőjeként szolgált. A kompozíciók keletkezési körülményeiről keveset tudunk, mindenesetre annyi feltételezhető, hogy Haydn hegedűre írt műveinek többségét ekkoriban az udvari zenekar koncertmestere, Luigi Tomasini játszhatta. A hegedűre írt anyag jóval összetettebb, mint a brácsa szólama, a játékmód és a stílus sok tekintetben a szólóhegedűs darabok, pl. a hegedűversenyek haydni világát idézi.
François Devienne: C-dúr fagott-kvartett, op. 73, No. 1
I. Allegro spiritoso
II. Adagio cantabile
III. Rondo. Allegro moderato
Jankó Attila (fagott), Csonka Balázs (hegedű), Fajd Gergő (brácsa), Nagy Judit (cselló)
A fúvós hangszerekre sokat komponáló François Devienne (1759–1803) Haydn kortársa volt. Fuvola- és fagottművészként, valamint pedagógusként a frissen alapított Párizsi Konzervatórium meghatározó tanáregyéniségének számított. A fagottra és vonósokra írt C-dúr kvartett a 18. század végén jelent meg Párizsban. Sz. Farkas Márta így jellemezte a kompozíciót: „Allegro spiritoso jelzésű nyitótétele szonátaformában készült. Zenei szövetében mégis nem a motivikus anyag organikus továbbfejlesztése dominál, hanem – mintegy a versenyművek szellemét idézően – a szólóhangszer és a kísérő vonós apparátus kontrasztját, s a fagott virtuóz szólószerepét emeli ki. Az Adagio cantabile tempójú lassú tételben a vonós hangszerek a harmonikus kíséret szerepét játsszák. A differenciált ritmikus és harmonikus kíséret fölött ível a fagott meleg, kifejezésteljes, dallamos figurációkkal finoman díszített dallama. Rondó-formában foglalt az Allegro moderato jelzésű zárótétel. Eleven, ritmikusan tagolt, melodikusan differenciált főtémáját – a többi hangszerek harmonikus kíséretével – a fagott szólaltatja meg. Epizódjainak nagyrészt virtuóz elemekből formált szövetét a hangszeres szólamok többféle kombinációban mutatják be. Ugyancsak színesen változatos a rondótéma visszatérése is: hangszerelése, figurációinak hangszerelése, harmóniáinak variálása, dinamikájának differenciáltsága a zenei anyagnak sokféle hangulati árnyalatát mutatja be. Epizódjai ugyanakkor főként a hangszeres virtuozitás reprezentálását szolgálják.”
**
Műsorvezető
Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára, az MRME művészeti vezetője.
Variációk 2.
2026. október 14., 19:00
Dohnányi Ernő Zenei Központ
JEGYEK
fotó: Csonka Balázs ©Vörös Attila
írta: Molnár Szabolcs zenetörténész