vak

Berki Sándor

 
kürt - szólamvezető

A  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtművésze

Debrecenben, kilenc éves koromban kezdtem kürtölni Szilágyi Pálma első növendékeként, aki a mai napig aktív támogatója zenei életutamnak. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen  Tarjáni Ferenc növendékeként kürtművész-, tanári diplomát kaptam 1993-ban.

Egyetemi éveim alatt a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarának 3. kürt állásán két évadot töltöttem.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába 1992-ben kaptam ösztöndíjat, majd  a következő évben sikeres próbajáték után felvételt nyertem, s azóta is elkötelezett tagja vagyok.

2018 őszén meghívást kaptam a Fischer Ádám vezette Danish Radio Sinfonietta Zenekar, Beethoven szimfóniáinak lemezfelvételeibe, első kürt pozicióba. Munkám tetszésnyilvánitásaként a kürtszólam-vezetőjének, valamint a zenekar tagságába választottak, így folyamatosan részt veszek a zenekar munkájában.
2015-től rendszeresen közreműködöm az olaszországi Orchestra da Camera “Lorenzo Da Ponte” zenekarban szólamvezetőként natúrkürtön.

2016-tól az Oktatási Hivatal felkérésére, a Kisújszálláson megrendezett Országos Zeneiskolai Kürtversenyek előválogatóinak és döntőinek versenybizottsági tagja vagyok.

2009-12 tanévekben, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem felkért kürt tanszak művésztanára voltam.

Szakmai díjak:
2008. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara év zenekari művésze, Dohnányi Ernő-díj
2002. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara év zenekari művésze, Dohnányi Ernő-díj
1998. „Fischer Annie” ösztöndíj
1992. Zeneakadémia „Philip Farkas” Kürtverseny, II. díj
1991. Bonn, Jeunesses Musicales Szervezet ösztöndíj
1989. München, Szólókoncert /International Horn Society/
1988. Sornaten, Jeunesses Musicales Szervezet ösztöndíj
1987. Miskolc, Szakközépiskolai Országos Kürtverseny, I. díj
1984. Miskolc, Szakközépiskolai Országos Kürtverseny, II. díj
1983. Kisújszállás, Zeneiskolai Országos Kürtverseny, I. díj

Kapcsolódó galériák

I. hegedű

II. hegedű

Oboa

Tuba

Hárfa