vak

Karácsonyiné Zámbó Szilvia

 
szoprán - szólamvezető (alt)

Zenész családba születtem, édesapám Zámbó István Liszt-díjas, érdemes művész karmester. A Magyar Rádió Gyermekkórusába énekeltem, Thész Gabriella, Igó Lenke és Reményi János voltak a karnagyaim. A középiskolás éveimet Veszprémben töltöttem a konziban, fuvola és szolfézs szakon. A Zeneakadémiára ének-zene tanár és karvezetés szakra jártam, mellette a főiskolán folytattam a fuvola tanulmányaimat. Az egyetemista évek alatt még mindig nehezen döntöttem el, hogy melyiket is válasszam, hisz az éneklés, a karvezetés, a fuvola és a szolfézs-zeneelmélet is közel állt a szívemhez. A diploma után felvettek ének szakra a konziba, igazából akkor lett egyre fontosabb számomra az éneklés, mellette a Magyar Kórusiskolában tanítottam. 2001-ben felvételiztem a Magyar Rádió Énekkarába, először kisegítőként hívtak, majd fél évre rá kaptam státuszt 2002-ben. Azóta az életem meghatározó része a kórus, ha pár napig nem énekelhetek, akkor már hiányzik. 6 éve az alt szólamvezetője vagyok, nagyon élvezem a közös munkát velük. Sok fantasztikus koncertélményem van. Amikor a zenekarral közösen muzsikálunk, akkor talán a monumentalitását emelném ki a koncerteknek, amikor a cappella koncertünk van, akkor pedig az az érdekes, hogy a meghívott külföldi karnagyok hogyan tudják előcsalogatni a bennünk rejlő kincseket és hogyan nyílnak meg új dimenziók a próbák és a koncertek közben. A szívemhez a romantikus, illetve az impresszionista zeneszerzők állnak legközelebb. Jelenleg a Kőbányai Szent László Plébánia kórusának vagyok a szoprán szólistája.

Kapcsolódó galériák