1990. június 15.-e óta vagyok a Magyar Rádió Énekkarának tagja.
Azon kevesek közé tartozom, akiket még Sapszon Ferenc vett fel. Akkoriban érettségiztem a veszprémi konziban ének szakon (a zenei előzmény a zenei általános iskola volt Csepelen) és a karnagy úr feltétele az volt, akkor vesz fel, ha nem megyek el a zeneakadémiai felvételire. Így jóval később, munka mellett, 2011-2014. között jártam és végeztem a BTA-n (Babtista Teológiai Akadémia) kántor – karvezetés szakon.
Amikor először énekeltem a kórussal, még kisegítőként, azonnal elvarázsolt a hangzásuk. Gyönyörű, puha és mégis erőteljes, egyedi. Ezek a jelzők jutottak eszembe. Azóta sokat változott az összetétel, abból a csapatból már csak néhányan vagyunk, de a hagyományt vittük tovább és a kórus ma is egyedi, plasztikus, jól felismerhető hangzással bír. Ez teszi különlegessé.
Az első évekből csodálatos koncertekre emlékszem.
1992 nyarán egy emlékezetes Izraeli turnén vettünk részt, Uri Meyer vezényletével énekeltük Mozart Requiemjét különböző helyszíneken. 8 koncertet adtunk, az utolsót Jeruzsálemből közvetítette a Rádió. Egy héttel később Aix-en-Provence -ban adtuk elő Beethoven Missa Solemnisét. A zeneirodalom egyik legnehezebben énekelhető, egyben egyik legcsodálatosabb darabja. A koncert után a közönség állva tapsolt, majd mikor elindultunk a buszokhoz, a templom és a parkoló közötti sétálóutcán végig sorfalat állva tapsoltak tovább. Ilyen élményben azóta sem volt részem, bár sok csodálatos produkcióban vettem részt.
Emlékezetesek voltak az athéni turnék, ahol a Megaron színpadán operákat énekeltünk. 1993-ban Mozart: Idomeneo, ’97-ben Verdi: Machbet, ’99-ben Wagner: Lohengrin c. darabját mutattuk be nagy sikerrel. ’97-ben volt még egy különleges koncertünk: Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus-át és Bartók Béla: Cantata Profana c. darabját énekeltük a Berlini Filharmonikusokkal Berlinben, a koncerttermükben Solti György vezényletével. Az idős mester nem ismerte a hazai előadási hagyományokat, ezért sok helyen lehántotta a darabokra rakódott manírokat, így lett különleges a koncert. Néhány hónap múlva itthon lemezre énekeltük vele a Psalmust, ezúttal a Fesztivál Zenekar kíséretével. Nem sokkal később elhunyt, ez volt az utolsó felvétele.
A 2000-es évek elején a kórus több erdélyi turnén is vendégszerepelt, én a 2005-ös Székelyudvarhely – Csíksomlyó koncertturnén vehettem részt ezek közül, Strausz Kálmán vezényletével énekeltük Mozart Koronázási miséjét nagy sikerrel.
Emlékezetes 2011-ben a Liszt centenáriumon a Műpában, a Pécsi Kodály központban és Párizsban, az Invalidusok templomában előadott Liszt: Krisztus oratórium is, melyet Peskó Zoltán vezényelt. 15 évvel korábban, 1996-ban Weingartenben már dirigált bennünket szintén e darabban. Akkor is, 2011-ben is felejthetetlen élményt adott.
Az utóbbi évek koncertjeiből kiemelném a nekünk írt Beischer -Matyó Tamás darabot, A rózsát nevető királykisasszonyt, amely telitalálat a kisiskolás korcsoportnak; mi is nagy örömmel veszünk részt mindig a játékban.
Ha egy darabot kellene kiemelni abból a rengeteg műből, amit az évtizedek során énekeltem, a Mozart Requiemet mondanám, ami végigkísérte egész pályafutásomat és egyszer Strausz Kálmán vezényletével szólót is énekelhettem benne. Ez a darab számomra megunhatatlan, minden alkalommal újabb csodákat fedezek fel benne.
Fiatal koromban sokat hallgattam Maria Callast, Tatiana Trojanost, Jelena Obrazcovát. Élőben hallhattam még Simándy Józsefet, Melis Györgyöt, Gregor Józsefet. Ővele és Edita Gruberovával is egy színpadon állhattam.
Még konzisként részt vettem Kornélia Kallisch kurzusán a Zeneakadémián, vele is énekelhettem közös produkcióban később a Rádiókórus tagjaként.
Mostanában Dmitrij Hvorosztovszkijt és Aida Garrifulinát szoktam hallgatni, nagy példaképeim kiváló technikájuk és lenyűgöző hangjuk, előadásmódjuk miatt.