vak

Pad Zoltán

Vezénylés-, énektanári, valamint zeneelmélet-tanári tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Egyetemen, majd DAAD-ösztöndíjasként a Müncheni Zeneakadémián végezte, 2011-ben DLA doktori fokozatot szerzett. 2005 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének tanársegéde, majd adjunktusa. 2007-ben a Fiatal Karvezetők 4. Nemzetközi Versenyén elnyeri a közönségdíjat és a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó különdíjat. 2008-ban a pekingi Központi Zeneakadémia meghívott vendégprofesszora: az egyetem vegyes- és nőikarának vezetése mellett karvezetést és kamaraéneket tanít. 2009 és 2014 között a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya. Az énekkarral számos sikeres koncertet adott hazánkban és külföldön egyaránt, rerndszeres ősbemutatók és magyarországi bemutatók fűződnek nevéhez. A Hungarotonnál 2011-ben jelent meg Liszt-lemeze, amely több első felvételt is tartalmaz. 2012 őszén Katar történetének első operabemutatóján a Kodály Kórusból és a Magyar Állami Operaház kórusából alakult énekkar karnagya (Verdi Aida). 2012 decemberében a vezetése alatt működő Kodály Kórus Príma-díjban részesült. Hazai és külföldi kórus mellett vezényelte pl. a Kodály Filharmonikusokat, a Nagyváradi Állami Filharmónikus Zenekarát, és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát is. Zenei kurzusok és karvezetés mesterkurzusok rendszeres meghívottja: Pomázi Kóruskastély, Dublin, Bath, Manchester, Peking, Sanghaj. Hazai és nemzetközi kórusversenyek zsűritagja (2011. Budapest, 2012. Maribor – Európai Nagydíj döntője, 2013. Pozsony, 2014. Neerpelt, 2015. Maasmechelen). 2009-től a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti bizottságának tagja, majd 2013-tól művészeti igazgatója.
 
vezető karnagy

Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy a budapesti Zeneakadémián és Münchenben végezte tanulmányait. 2014-től a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya. Nemzetközileg magasan jegyzett dirigens, aki az elmúlt években olyan kiváló együtteseket vezényelhetett, mint többek között a stuttgarti SWR Vocalensemble, a lipcsei MDR Rádiókórus, a Francia Rádiókórus, a ChorWerk Ruhr, a Lengyel Rádiókórus, az Arsys Bourgogne Kamarakórus, a Horvát Rádiókórus és a World Youth Choir.
2020 májusában Hamburgban debütál, ahol az NDR Rádiókórussal és a Litván Rádiókórussal dolgozik, majd 2020 novemberében a Chamber Choir Ireland meghívásának tesz eleget.

 

Széles repertoárja a reneszánsz zenétől a legújabb darabokig terjed, számos ősbemutató fűződik nevéhez. A magyar kortárs zene, valamint Bartók, Kodály és Ligeti műveinek elkötelezett tolmácsolója.
Elhivatott pedagógus, világszerte tart workshopokat, karvezetés kurzusokat.

Egyetemi tanárként is jelentős tapasztalattal rendelkezik: 2005 szeptemberétől máig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanársegéde, majd adjunktusa.

A Rádiókórus karnagyaként számos koncertet vezényelt itthon és külföldön, sok a cappella ősbemutatóval műsoron. A művek többségét a Magyar Rádió számára stúdiófelvételen is rögzítette.

Karigazgatóként megjelenhetett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a bergamoi Donizetti Fesztiválon, a brüsszeli BOZAR-ban, a budapesti MÜPÁ-ban, az Autorium de la Radio France és a Monte-Carlói Auditorium Rainier III. koncerttermekben – jövőre a hamburgi Elbphilharmonie közönsége találkozhat vele.

Az elmúlt években olyan kiváló karmesterekkel és együttesekkel dolgozhatott együtt, mint Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok, Daniel Harding, Eötvös Péter és a Bécsi Filharmonikus Zenekar, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, Alan Gilbert, Helmuth Rilling, Christoph Gedschold, Kazuki Yamada, Pier Giorgio Morandi, Kocsis Zoltán, Vashegyi György, Kesselyák Gergely, Fischer Iván, Fischer Ádám, Howard Arman.

Zenekarok szívesen látott vendége, ahol főként oratórikus műsorokat dirigál. Fellépett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a debreceni Kodály Filharmonikusokkal, a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Nagyváradi Állami Filharmónia Zenekarával és az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral.

2009 és 2014 között a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagyaként dolgozott: több mint 130 koncerten vezényelte az együttest, és további 131 műsort tanított be. Bemutatta többek között Alfred Schnittke Kóruskoncertjét (Concerto for Choir), Rogyion Scsedrin Lepecsételt angyal  (Zapechatlennyi angel) c. művét. Ugyanígy magyarországi bemutatóként szólalt meg Benjamin Britten The Company of Heaven  c. korai oratóriuma, amelyben narrátorként Kautzky Armand lépett fel.
2012 decemberében a vezetése alatt működő Kodály Kórus Príma-díjban részesült.

2012 őszén Katar történetének első operabemutatóján (Verdi: Aida) a Kodály Kórusból és a Magyar Állami Operaház kórusából alakult énekkar karigazgatója.

Koncertezett a Nemzeti Énekkarral, a Purcell Kórussal, a nyíregyházi Cantemus kórussal.

Egyetemi tanárként is jelentős tapasztalattal rendelkezik: 2005 szeptemberétől máig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének tanársegéde, majd adjunktusa. 2011-ben summa cum laude minősítéssel DLA doktori fokozatot szerzett, disszertációjának címe: Dietrich Buxtehude „passiója”. 2008-ban a pekingi Központi Zeneakadémia kórusait vezette.

Karvezetés kurzusok rendszeres meghívottja (Limerick, Marktoberdorf), rendszeresen dolgozik ifjúsági kórusokkal. Nemzetközi kórusversenyek, karvezető versenyek évente visszatérő zsűritagja.

2009 és 2014 között a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti bizottságának tagja, 2013/14-ben művészeti igazgatója.

2018. márciusában munkássága elismeréseként Liszt Ferenc díjat vehetett át.

Kapcsolódó galériák

2024. március 7. - Sapszon-bérlet 3.
2024. február 14. - A rózsát nevető királykisasszony
2024. január 29. - Mendelssohn:Elias
2024. január 11. - Vajda Gergely 50
2023. december 19. - 80 éves jubileumi koncert
2023. szeptember 3. - Vásáry Tamás 90!
2023. augusztus 27. - Petőfi-szimfónia
2023. május 3. - Dohnányi-bérlet 5.
2023. április 21. - Kodály-koncert 6.
2023. 03. 02. - Kodály hangzó összkiadás 5. koncert
2023. február 8. - Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
2023. január 20. - Sapszon-bérlet 2. Philipp Ahmann-nal
2022. december 20. - Anno Sacri 2.
2022. november 28. - Dohnányi-bérlet 2.
2022. november 22. - Sapszon-bérlet 1. "Őszi sanzon"
2022. november 11. - Lehel-bérlet 1. Dohnányi és Webber művek
2022. november 4. - Emlékkoncert a Bazilikában
2022. október 1. - A zene világnapja - Kodály-sorozat 4. koncert
2022. október 10. - Anno Sacri 1.
2020/2021-ES ÉVAD MŰVÉSZE DÍJÁTADÁS