vak

Simon Dávid

 
fuvola

Tanulmányaim a budapesti Bartók Béla Konzervatórium, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem után a müncheni Hochschule für Musik und Theater Meisterklasse osztályában végeztem el. A modern hangszer mellett a müncheni főiskolán barokk fuvolázni is tanultam. 2010-ben a Müncheni Szimfonikusok és a Müncheni Rádiózenekar akadémistája voltam, majd ugyanebben az évben a Passaui Opera fuvolistája lettem. 2013-óta vagyok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fuvolaművésze. Emellett számos elsőrangú európai zenekarban megfordultam zenekari zenészként. 2009-től 2012-ig az augsburgi Egyetem Zenepedagógiai Tanszékének fuvolatanára voltam. 2018 márciusa és 2020 szeptembere között a dél-koreai Kangnam University fuvola professzora lehettem, ami a pályafutásom egyik legnagyobb mérföldköve. Rendszeresen tartok mesterkurzusokat Magyarországon, Dél- Koreában és Japánban. Kamarazenészként, szólistaként Európában és Ázsiában is rendszeresen fellépek. A fuvolás közösségi élet aktív szereplőjének mondhatom magam: a Flute Forum Hungary alapítója vagyok, kurzusokat, fesztiválokat, koncerteket szervezek a világ legnevesebb fuvolásaival.

Szakmai díjak és elismerések
2014- Állami Fischer Annie Ösztöndíj
2011- Nemzetközi „De Lorenzo” Fuvolaverseny, Olaszország II. helyezés
2008-tól a Yehudi Menuhin Társaság támogatottja
2007- „Gyöngyösi fiatalok a művészetekért” kitüntetés
2007-Bajor Állami Ösztöndíj
2002- Bartók Béla Zeneszerzés Verseny, különdíj
2001- Nemzetközi Fuvolaverseny Balassagyarmat, nívódíj
2000- Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny, 3.hely, különdíjak

 

Kapcsolódó galériák

I. hegedű

Oboa

Fagott

Tuba

Hárfa