Ének-tanulmányaimat magán úton végeztem. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékekén szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon, magánének szakon művelődtem. A kóruséneklés már gyermekkorom óta jelen van: 22 éven keresztül énekeltem a pécsi Dzsámi Jubilate Kórusának szolgálatában álltam, ahol Dobos Lászlóné, Bulla Dénes, Várkonyi András és dr. Keresztes Nóra keze alatt. Később a nagy múltú Pécsi Kamarakórus tagja lehettem, ahol sokat tanultam Prof. E. Tillai Auréltől. (Itt ismertem meg férjemet is, aki szintén a Magyar Rádió Énekkarának tenor énekművésze.) Budapestre költözésemet követően a Liszt Ferenc-díjas Strausz Kálmán vezette Budapesti Stúdiókórusban tovább tágult a szakmai látókör: az Erkel Színház próbaüzem-időszakában az összes opera-előadáson közreműködhettem, illetve a Nemzeti Színházban Honegger Jean d’Arc művéből több évadban is énekelhettem. Gyermekeim születését követően előbb kisegítőként, majd a sikeres meghallgatást követően teljes jogú tagja lettem a Magyar Rádió Énekkarának. A fentiek mellett közreműködöm stúdiófelvételeken, együttesek koncertjein, esetenként szóló feladatokat is ellátok, úgy, mint a MR Énekkarban is.