vak

Kodály 140 – 2. koncert

 

Szilágyi Dezső téri Református Templom 2022-09-22 csütörtök 20:00

MŰSOR:

Jövel, Szentlélek Úristen
Este

Három kórus Szedő Dénes OFM szövegeire:
Miatyánk
Naphimnusz
Első áldozás

Magyar költők verseire:
Öregek (Weöres S.)
Norvég lányok (Weöres S.)
Akik mindig elkésnek (Ady E.)

Reménységünk a halálban:
Media vita

Zene, magyarság:
An Ode for Music
Liszt Ferenchez
Ének Szent István királyhoz

Biblia:
Jézus és a kufárok
A 121. genfi zsoltár

Hála:
Szép könyörgés
Sík Sándor te Deuma

Vezényel: ifj. Sapszon Ferenc
Közreműködik a Magyar Rádió Énekkara

„A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” – vallotta Kodály. Az Óda a muzsikához (An Ode for Music) című kórusművét az Írországban évről évre megrendezett Corki Nemzetközi Kórusfesztiválra komponálta. Szövegét a 18. századi költő, William Collins The Passions (A szenvedélyek) című költeményéből állította össze. A mű második szakaszába azonban három sort beszúrt egy dalból, amely Shakespeare VIII. Henrik című drámájának 3. felvonásában szerepel: „Orpheus lant-húrja szólt: lomb, fagyos bérc meghajolt, hallva bűvös énekét.” Kodály szerint „aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon”, Shakespeare ugyanezt így fogalmazta meg: „Ének, édes hatalom: tőle minden fájdalom mély álom vagy síri csend.”

Jegyár: 2.500 Ft (diák- nyugdíjas kedvezmény -20%)