vak

Koncertek Koncertek [hun]

Pilinszky János 100 - évfordulós koncert

 

Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér 2021-11-15 hétfő 19:30

A Pilinszky János születésének 100. évfordulójára kiírt pályázat ünnepélyes eredményhirdető és bemutató koncertje

 MŰSOR:

Kurtág: Négy dal Pilinszky János verseire, Op. 11
Bánkövi Gyula: A lemenő nap szálkamezejében
Huszár Lajos: Ikonok – Pilinszky János emlékére

+ a Pilinszky 100 zeneszerző-pályázat győztes alkotása:
Csapó Gyula: A nap születése. Kantáta mezzo-szoprán hangra és kiszenekarra

Vezényel: Kovács János

Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Meláth Andrea (mezzoszoprán), Kun Ágnes Anna (mezzoszoprán), Erdős Attila (bariton)

2021-ben ünnepeljük Pilinszky János születésének 100. évfordulóját. A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a jeles évforduló alkalmából pályázatot hirdetett zenemű komponálására, melynek témája a költő A nap születése című verses meséje. Kurtág, Bánkövi és Huszár művei mellett a nyertes pályamű is elhangzik ma este.

A koncerten való részvétel regisztráció alapján történik! A belépés regisztráció alapján, a helyszínen ingyenes!
Regisztrációjukat 2021. november 10-ig várjuk az info@radiomusic.hu e-mail címen az igényelt jegyek számának és a jegyigénylő pontos nevének megadásával.

Ismertető: Csapó Gyula – Pilinszky János: A nap születése.
Kantáta mezzo-szoprán hangra és kiszenekarra (2021)

Zongoraversenyem komponálása közepette láttam meg, tipikusan igen későn, a Rádió Mûvészeti
Együttesei pályázatát. Plinszky János! Máig látom őt mindig, amikor befordulok a hajdani
Balettintézettől jobbra a Paulay Ede utca felé – most is ott áll a kapuban, ahogy akkor búcsúzott,
mosolyogva, miután átadtam a Neki dedikált Kézfogás lövés után kottáját. A pályázatra nem is én,
inkább a felelősségérzetem kattintott rá (soha nem szoktam pályázni). De ez most más volt. Ezt
muszáj volt felvállalni. Közben a feleségem máris az ölembe tette a Mesék kötetét (Osiris,
Budapest, 2007), benne a Nap születésével. Újraolvasva, azonnal elkezdtem felvázolni, csak
kíváncsiságból…s mire észbe kaptam, megvolt a szöveg első harmadának énekszólama, néhány
hozzáadott hangszeres hanggal. Még mosolyogtam, is, milyen üdítő volt – “így aztán könnyű
komponálni, ilyen szöveg birtokában” – szemtelenkedtem magamban, Kurtág Györgyre gondolva
(hiszen a Zongoraversenyem akkor épp kálvária–fázisában leledzett). Gyorsan kellett csinálni,
huszonnégy nap volt rá, sikerült. Jelen lett benne egy harmóniai következetesség, aminek örülök,
az énekhang rétegelt használata, (tudtam, folyton énekelnie kell, hogy kijöjjek vele a megadott időn
belül, pihenőt alig adhattam neki…) Nagy gondot okoztak a húzások a szövegből, vért izzadtam
minden szó miatt, mindig bocsánatért esedeztem értük Jánoshoz, de mintha sikerült volna
észrevétlenné tenni őket, mert mosolya nem tűnt el mellőlem (nem mondta például, hogy “Bűn az,
minek nyomát is sikerül eltüntetnünk” (B. I. kisasszony)). Persze hogy nem: ennek van nyoma.
A mezzo-szoprán itt nem szerep, hanem médium. Pilinszky sohasem pepecsel. A
legegyszerűbben, teljes világossággal kimondja, amiért megszenvedett. Ebből fakad a darab
közvetlen megszólalása az énekes hangján: semmiféle bevezető zene nem illene, nem is férne
ide. Érdekes viszony áll fönn e verses mese és Pilinszky Egyenes Labirintus c. verse között.
(Talán nem véletlen, hogy van egy Egyenes Labirintus c. zongoraművem is (Csalog Gábor
mutatta be Huddersfield-ben nagy sikerrel), mint ahogy az sem, hogy pont ennek a versnek a
negyedik sorában ott áll a “kézfogás” szó, majd a “fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első
és nincs utolsó vendég” szavak). Ott is folyamatos “e nyitott szárnyú, emelkedő zuhanás”; itt, a
mesében pedig Pilinszky “Noé-űrhajójába” felvesz minden elesettet, belegörnyed a legmélyebb
sötétbe minden kis virágért, levélért, úgy visz egyre csak felfelé, a fény felé, a vakító nap felé.
Egyetlen gesztusba sűríti eksztatikus humanizmusát, lény-szeretetét, alázatát. Ez ma különös,
döbbenetes erővel hat, egy olyan poszt-humanista világban, ahol ez a fajta szenvedélyes részvét
és alázat nemhogy ellankadni, kihunyni látszik, de egyesek még ki is nevetik…
A zenében a mesét összetartó, felemelő szellemi erőt kellett megragadni. Ehhez szükségem volt
egy réteg-technikára a vokális szólamban, olyan regisztrációra, amely úgy is emel, ha lehajol, s
amelyhez millió létrát – kromatikus modalitások változó, ám fajtákba-rendezett fokait – kellett
társítanom, hogy egymásba illjenek, s ahol véget ér az egyik, ott legyen a másik a folytonos
emelkedéshez, ami soha nem folytonos felfele menés, hanem mindig kétirányú akrobatika –
sokszoros összehangolás révén lehajlás és emelkedés között, azok mindenfajta mértékével és
stációjával összehangoltan – tehát, hogy egymásnak átadhatóak legyenek pontosan azok a létrák,
amelyek végül mégiscsak magát az emelést hozzák létre ilyes működésben, mintegy észrevétlenül
(“ama létrafokok, mik a fölszállásra szolgálnak, ugyanazok a fokok alkalmasak az alászállásra is”,
idéz Pilinszky Keresztes Szent János: A lélek éjszakája c. könyvéből Jákob álma c. cikkében), a
teljes mű tartamára kifeszítve, megszakíthatatlan folyamatosságban, mintegy a Nap
gravitációjának engedelmeskedve.

Budapest, 2021 október 31.

Csapó Gyula