MŰSORVÁLTOZÁS!
MŰSOR:
Mendelssohn: 5. „Reformáció” szimfónia, D-dúr, op. 107
Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
Vezényel: Daru Andrea, Vásáry Tamás
Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Oláh Vilmos (hegedű)
Vásáry Tamás bérletsorozatának második estjén két Mendelssohn-mű hangzik el. A “Reformáció” címmel népszerűvé vált ötödik szimfóniát Daru Andrea vezényli. Vásáry Tamás, aki mindig is fontosnak tartotta a fiatalok támogatását, ezzel a gesztussal kívánja a nyomdokaiba lépő karmestergeneráció tagjait ismertté tenni a magyar közönség előtt.
Mendelssohn olyan muzsikusként él a zeneszerető közönség emlékezetében, mint aki egész életében élvezte a múzsák kitüntető figyelmét, művei sikert, ő pedig rajongást váltott ki. A zárótételében Luther himnuszát idéző 5. szimfóniája viszont nem aratott sikert, sem Németországban, sem Franciaországban. „Az erős vár a mi istenünk” himnuszról Heine azt írta, hogy a „reformáció Marseillaise-e”, maga Luther pedig egy igazi romantikus hős, „egyszerre volt álmodozó misztikus és a tettek gyakorlati embere. Egyszerre volt rideg skolasztikus és lelkes, Istentől megrészegült próféta. Egy lelkiismeretesen végigdolgozott, fárasztó nap után kezébe vette fuvoláját, a csillagokra függesztette tekintetét, majd elmerült a dallamokban és az áhítatban”, mint egy ízig-vérig romantikus szimfónia hőse.
Jegyárak: 8.000/7.000/5.000/3.000 Ft
(-20% diák- nyugdíjas kedvezmény)