vak

Vásáry Tamás Mozart-bérlet 3.

 

Zeneakadémia Nagyterem 2021-01-09 szombat 19:30

Bizonyosan nem voltak Mozart előtt sem ismeretlenek azok a szimfóniák, melyek kísérletet tettek a fúgatechnika és a szimfonikus nyelv összekapcsolására. Úgy tűnik azonban, hogy ezeket a korai példákat örökre elhomályosította Mozart Jupiter-szimfóniája, melyet már a 18. század végén is egyedülálló csodaként emlegettek. A „kis” g-moll szimfónia is az életmű unikális jelensége, sőt, a népszerű Mozart-filmnek köszönhetően már-már egyfajta zeneszerzői névjegynek is számít. S ha már különlegesség: a szemtelenül fiatal csodagyermeknek (ekkor éppen 19 éves volt) az eredeti feltételezések szerint még egy évre sem volt szüksége ahhoz, hogy öt remekbeszabott hegedűversenyt írjon, amelyek közül a 4., D-dúr fog felcsendülni Oláh Vilmos tolmácsolásában.

MŰSOR

Mozart: „kis” g-moll szimfónia, K. 183.
Mozart: D-dúr hegedűverseny No. 4, K. 218
Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia, K. 551.

Vezényel: Vásáry Tamás

Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Oláh Vilmos
– hegedű

A koncert nem látogatható, élő közvetítés a radiomusic.hu oldalon.

 

 

Következő koncertek

GYERMEKKKÓRUS ALUMNI KONCERT

Pesti Vigadó, Díszterem 2025-02-23 vasárnap 15:00

Variációk kamarazenére 7.

Dohnányi Ernő Zenei Központ, Nagyterem 2025-02-25 kedd 19:00

Drahos Béla 70 | Kamara-hangverseny

Dohnányi Ernő Zenei Központ, Nagyterem (1066 Budapest Jókai utca 4.) 2025-04-08 kedd 19:00